A kapcsolatotok során mennyi nap/hónap/év után éreztétek azt, hogy megtaláltátok az életetek párját? Ha valaki 1 év alatt nem tudja eldönteni, akkor az a személy nem lesz neki az igazi?

Mi utolsó előtti éves egyetemisták voltunk mikor megismerkedtünk. Egy folyosón laktunk a kollégiumban. Abban a koliban ahol laktunk volt lehetőség két személyes szobába költözni elsősorban pároknak. Volt egy csőtörés azon a szinten ahol laktunk a vizsgaidőszak legelején, amikor csak ketten voltunk azon a folyosón és ideiglenesen át kellett volna költözni másik szobába. Akkor felajánlottak nekünk egy épp megürült két ágyas szobát, amit elfogadtunk, tehát két hónap együtt járás után összeköltöztünk.

Lehet, hogy ez egy kicsit színpadi, de mikor megkaptuk a kulcsokat és mentünk megnézni a szobát egy pillanatra félreálltam az ajtónál és éreztem/tudtam, hogy ha bemegyek, akkor vele fogom leélni az életem és ez így lesz tökéletes.

Most vagyunk 2,5 éves házasok novemberben születtek ikerlányaink. Azt hiszem én vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert egyszerűen minden tökéletes körülöttem.

Először 4 órányi beszélgetés után suhant át ilyesmi az agyamon, persze jót nevettem rajta.

Másodszor fél év együttélés után (3 hónap után költöztünk össze), akkor már megfogalmazódott bennem, hogy ebből lehet, hogy házasság lesz (és lett).

Valahogy az első perctől úgy terveztem, hogy majd gyerekein lesznek, kutya, ház, minden ami kell. Sosem tudtam abba belegondolni, hogy valaha is vége lesz. Még a legnagyobb veszekedéskor sem hittem soha, hogy ennek vége lehet...

Most tervezzük az esküvőt...

Hát én ezt már az első percektől kezdve éreztem, és egyre növekedett bennem az érzés.

A férjem viszont később, úgy 1,5-2 év után kezdte érezni.

Ez már 6 éve.

Nekem több évig úgy alakultak a "kapcsolataim", hogy már eléggé az elején kiderült, hogy nem Ő az, akire vártam, és fordítva -- egyszerűen semmi közös nem volt bennünk a kezdeti tetszésen kívül, és nem tudtam volna elképzeli az együttélést az illetővel. Aztán meg mindig ezen búslakodtam, hogy most ezen szomorkodjam, hogy na ebből se lett semmi, vagy inkább örüljek, hogy ez legalább még idejében kiderült.

De amikor találkoztam Vele, az volt az első gondolatom, hogy na, Vele el tudnám képzelni az életem. Sajnos Őt is nagyon sok csalódás érte már, ezért eleinte nehezen közeledtünk egymáshoz, de utólag elárulta, hogy Ő is így érzett az első találkozáskor is, csak nem akarta elhinni.

Szóval most egyelőre mindketten így érzünk, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz, de bizakodóak vagyunk:-)))