Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Azok, akiknek nagyon zárkózott a férje, hogy viselitek?
Párom is ilyen,annyi különbséggel,hogy velem és a lányunkkal nem ilyen.Az elején velem is ilyen volt,de aztán feloldódott,azóta kettesben jól elvagyunk,rengeteget tudunk beszélgetni,megyünk mindenfele,de kizárólag kettesben.
Mással ugyanugy nem beszélget,látványosan rosszul érzi magát más társaságában,inkább belebújik a telefonjába.
A lányunkkal is jól elvan,a kis pöttömöt csak ő tudja megnevettetni úgy istenigazából.
Én nem mentem volna hozzá,ha velem is olyan lenne mint mással.
Te miért mentél hozzá?
Nem tudom miért mentél hozzá? Vagy ha ilyen volt, akkor most mi a baj?
Az én férjem eleinte odafigyelt rám, szeretett, becsült, foglalkozott velem, mára ebből szinte semmi nincs...nagyon rezeg alatta a léc, nagyon elegem van. Nem is tudom mióta nem voltunk sehol, pedig idő lenne rá, azt mondja nincs pénz, de méregdrága szirszarokat tud venni:D szoval ez van nálunk. Ha jön majd valaki dobbantok és kész.
Sajnos erre nehéz mit mondani. Két különböző igény találkozása óhatatlanul konfliktust fog okozni, gerjeszteni.
Gyerekvállalás előtt érdemes átgondolni még egyszer, mert a gyerekkel sem fog több időt eltölteni. Ettől nem rossz ember, ő egyszerűen ilyen típus.
Nekem is ilyen, hosszú történet, hogy miért pont őt választottam, ez nem ide tartozik most.
Tanácsom az, ha hajlítható a zárkózottság mellett, akkor ne foglalkozz azzal, hogy milyen, saját magadat kíméled meg az idegeskedéstől.
Mi két gyereket nevelünk, a páromnak -szintén programozó- ki van adva minden napra egy bevásárlólista (ha már csöndes, akkor legalább vmi hasznosat is csináljon)
Ezek mellett muszáj neki részt venni a családi programokban, gyerekprogramok délelőtt hétvégéken, foglalkoznia kell a gyerekekkel neki is pl, tanulás, játék. Ilyenkor muszáj neki beszélni is.
Szóval valahol gyerekkel együtt érdekesebb a helyzet, kettesben dögunalom lenne minden!!!
Nem csal meg, pénzt keres, csak unalmas fazon ő is, viszont, ha te is találsz közös célt, pl. külföldi utak, közös gyereknevelés, akkor szép lehet az élet vele, és ráadásul hogy egy nagy papucs és kicsit sótlan is még előnyös is lesz!!!
Én párommal is ez volt, 18 éves kora óta lett az a bezárkózó típus, elvolt otthon a saját világában, oké eljárt időnként társasággal de azt is csak 2-3 havonta tette, ő sem igényelte azt a nagy felhajtást ő így szeretett élni.
persze a barátai már eltűntek az évek során 21 éves korában ismét megváltozott és társaság kellett neki, de nem igazán tudott előre lépni mert voltak pánikrohamai időnként, egy elég régi eset után félt emberek közé menni. Mi is akkor találkoztunk teljesen véletlenül futottunk össze. Ez 2 éve volt ő egy kávézóban ült egymagába és magányosan a pultos a haverja volt, még a régi időkből ismerték egymást, jól eldumálgattak, de a pultos sem ért rá mindig a srác meg ott sörözött nézte a TV-t bár nem is figyelte szerintem csak nézett ki a fejéből. Én odamentem hozzá mert láttam hogy magányos és gondoltam picit beszélgetek vele csak hogy nekem is legyen egy társaság. Hihetetlen kedves, jó fej aranyos ember bújt elő belőle, gyakorlatilag élveztem ahogyan beszélt hozzám, meg ő is élvezettel hallgatta amit mondok neki.
Kedves srácként ismertem meg, nagyon aranyosan tudott rám nézni, szinte elolvadtam akkor, persze van kiállása, elég agresszív a tekintete, rossz a kisugárzása de ha megnyílik akkor teljesen megtud változni. Egyszerűen szerethető volt, bár túlsúlyos volt ugyan de megállt a lábán jó kondiban is volt mert segített a haverjának pár rekesz sört arrébb tenni ami nem 5 kiló volt hanem jóval több. Persze én ott akkor láttam hogy külsőre nekem nem jön be mert hát kinek kell egy dagadt pasi, de valahogy nem vettem észre, elfogadtam már akkor is hogy ő ilyen. De hihetetlen kedves arca van, belül is egy nagyon rendes srác volt. Nagyon sokat járt az agyam amikor elváltunk egymástól mert ment a buszom, valahogy éreztem hogy ő kell nekem, mindegy hogy barát vagy csak egy ismerős, kell nekem.
Így legközelebb amikor megint megláttam az utcán akkor egyből odaszaladtam hozzá és mondtam hogy szívesen elmennék vele valahová, mert még jobban meg akarom ismerni. El is mentünk, nagyon jól éreztük magunkat, bekerült a baráti társaságomba, ők is elfogadták őt, jó volt, minden egyre jobban megszerettem, nagyon szerethető egy pasi, hihetetlen mi bújik elő belőle. Persze ő is ragaszkodott hozzám, már éreztem hogy bizsereg a levegő körülöttünk így megpusziltam a száját, amit élvezett aztán később kimentünk cigizni kettesbe ahol olyan aranyosan átölelt hogy majdnem elolvadtam aztán megcsókolt :)
Azóta járunk 2 éve de az utóbbi időben megint kezd vissza zökkenni a régi világába, elvan itthon nálunk lakik mert innen közelebb a munkahelye, de már nem igényei úgy a társaságot, velem sincs már el olyan jól, bár sokat beszélünk, sokszor ölel még meg csak úgy főzés közben odabújik hozzám, sokszor csókolózunk az ágyba is egymáshoz bújunk de érzem hogy már kezd megint visszatérni a régi világába. Sokat dolgozik, fáradt szegény semmire sincs szinte kedve ami zavar is mert most sokat mentünk volna társaságba szülinapozni, névnapozni, egyéb programok.
Meg is beszéltük hogy akkor szilveszterig ne is bulizzunk, lehet fel akar töltődni ami mondjuk rám is férne, így abban reménykedem hogy szilveszterkor minden visszaáll a régibe. mert ezzel érzem azt is hogy tőlem is kezd eltávolodni mert oké hogy szeretget engem de szinte már nem foglalkozik úgy velem mint eddig, nem nagyon beszélünk, csak ami fontos szinte, már régen is szexeltünk nem is kívánjuk már, tegnap is gondoltam hogy picit szeretkezzünk mert kívántam de mikor elmentem gyorsan lezuhanyozni és visszaértem ő már nagyban aludt.
Szóval én is megtehetném hogy dobom mert már minek de érzem hogy besokallt és pihennie kell egy picit, félek hogy ez hosszú távú lesz de ha egyszer szeretem muszáj picit várnom.
10:30
A te fiúd nem "visszazárkózott", hanem így két év után kezd rádunni. Elmúlt a varázs, nincs már vágy, hamarosan ő fog szakítani veled.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!