Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van e összefüggés a korai szex és a válások között?
Szerintem nem a szexszel áll összefüggésben a válások magas hányada. Nagyrészét a mai válásoknak a 40-50-60-as korosztály adja, akik még házasság előtti szex nélkül házasodtak leggyakrabban, de legalábbis túlnyomórészt fiatalon, első kapcsolatban, és az idő elmúltával ébrednek rá, hogy ez nem működik.
Szerintem inkább pont azok között magas a válások aránya, akik NEM "próbálják ki egymást" a házasság előtt, első kapcsolatba házasodnak 18 éves fejjel, egyetem közepén egybekelnek, anyós nyakára költöznek, 2 éves kapcsolatba gyereket vállalnak, együttélés nélkül ugranak a házasságba, stb.; tehát azok, akik meggondolatlanul, felelőtlenül döntenek az életükről.
Semmi köze a kettőnek egymáshoz!
A mai világban azért válnak el egyre többen, mint régen, mert régen nem volt divat elválni. Ma meg már a házasság sem igazán divat.
Ha két embernek megromlik a kapcsolata és nem lehet helyre hozni, akkor inkább váljanak el, mint éljenek le egy teljes életet boldogtalanságban, ráadásul egyesek tönkre téve ezzel a gyerekük életét is.
Amúgy azt gondolom, hogy sokkal több értelme van házasság előtt élnie a két embernek, tapasztalatokat gyűjteni, másokat is kipróbálni, mint az elsővel összekötni az egész életét, aztán meg házason, gyerekkel az oldalukon fejhez kapni, hogy ők még nem éltek és nem tapasztaltak másokkal milyen lehet.
Szerintem a sok váláshoz ennek semmi köze.
Inkább a sekélyes gondolkodásnak, az érzelmek téves megítélésének lehet több köze hozzá. Annak, hogy néhányan úgy mennek bele a házasságba, mert divat, és hát megkérték végre a kezüket, muszáj igent mondani, mert végre menyasszony lehet.
Sokan túl fiatalon, tapasztalatlanul, a rózsaszín ködtől vezérelve kötnek házasságot. Sorolhatnám a végtelenségig.
Mivel magyarázod, hogy akik a házasság előtt nem próbálták ki egymást az ágyban, azok között is van jó néhány, aki elválik, és pont azért, mert rájött, nem passzolnak szexuálisan.
Megtévesztésre az adhat okot esetleg, hogy a vallásosan nevelt gyermekek közt elterjedt leginkább a szüzesség esküvő utáni elvesztése. Őket viszont ugyanaz a vallás arra is megtanította, hogyan legyenek türelmesek, elnézőek a párjukkal szemben, hogyan kell kompromisszumokat kötve élni az életet, és ha elromlik, nem kidobja, hanem megjavítja.
"de ha az az első és nincs párhuzamban az egymás megismerésével és akkor jön a "vihar""
Hát ez nagy tévedés szerintem. Sajnos a szexuális vágyunk, testi adottságaink (pl.méretbeli), szexuális szocializációnk (hogyan viselkedünk az ágyban, mi nyújt nekünk örömet) FÜGGETLEN a másik személyiségétől, megismerésétől.
Lehet az ember valaki fülig szerelmes úgy, hogy testileg, szexuálisan nem passzolnak össze, szerintem nem egy emberrel megesett már itt.
A férjem előtti két hosszútávú kapcsolatomban elmondhatom, hogy működőképes volt a szex, de korántsem tökéletes. Természetesen akkor megfelelt, mivel nem tudtam milyen az, amikor minden stimmel, így ezt fogadtam el normálisként. De nem az. Két ember között a szexualitás akkor JÓ, ha egy hangon vannak, ha ugyanazokat szeretik, ha nem kell kompromisszumokat kötniük ilyen alapvető dolgokban.
A szexualitás egy elemi, ösztönös dolog, és az SOSEM lehet kielégítő, ahol meg kell állapodni annak érdekében, hogy megfelelő legyen. Ahol nem passzolnak a felek, ott nem segít egymás lelki megismerése, mert a plátói szerelem évtizedeken át nem tesz boldoggá, ha közben feszült az ember és szorong, amiért a legalapvetőbb emberi kapcsolat nem működik köztük ösztönösen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!