Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti milyen következtetésre juttok az alábbi mondatból?
Azt mondta a férjem, hogy nem mozgatja más nő, csak én.
Az előzmény több hónapnyi veszekedés, részemről gyanú és féltékenységi jelenetek, részéről bizonygatás, hogy nincs senki. Ezt pedig tegnap mondta, nem kérdésre, nem is erről beszélgettünk, csak úgy mondta.
Szeretném azt gondolni, hogy ez azt jelenti, hogy csak én kellek neki, mindenféle értelemben. Szerintetek?
Én ismerek olyat is aki nem tud csomót kötni a farkára, de olyat is aki igen. Nem egy és nem két fiú barátom van, aki nem csalta meg soha a párját. Mondom én, a nő, aki sajnos már csaltam meg pasimat, aki szerintem nem csalt meg engem. Persze nem tudhatom biztosan.
A mostani páromat nem csaltam meg, és nem tennék vele ilyet az előzővel is rögtön szakítottam a megcsalás után, nem annyira tudtam a szemébe nézni, no meg mit mond ez el a kapcsolatunkról? Azt hogy olyan boldogtalan voltam, hogy lefeküdtem az első pasival aki kedves volt hozzám végre. Hurrá...
Azért az a kapcsolat, ahol megcsalás van, főleg titkolózva, pofátlanul, rendszeresen, na az minden csak nem egy jó kapcsolat. Nem azt mondom, hogy egy 50 éves házasság lezajlik megcsalás nélkül, mert valószínűleg nem, anyám szerint nagyszüleim is kacsintgattak néha-néha félre, de nem tartottak szeretőt, vagy ilyesmi...
Szóval nem hiszek a tündérmesékben, de ha egy faszi 2-3 év után orrba-szájba csalja a barátnőjét, vagy a nő barátját, ott komoly bajok vannak a fejekben...
42 éves vagyok.
Én kértem ki magamnak a szavaidat.
Nem vagyok besavanyodott htb, saját vállakozásomban dolgozom rengeteg emberrel foglalkozok.
Látok ilyet is, olyat is.
Ezért továbbra sem értem az általánosító stílusod, valószínű nem is fogom megérteni soha.
Nem sok empátia szorult beléd, az egyszer biztos. Nem tudom, van-e kapcsolatod, de remélem nincs.
Magadból, és a környezetedből indulsz ki, és nem vagy hajlandó tudomásul venni, hogy másképp is lehet élni, és vannak emberek, akik máshogy élnek. Te vagy az a fajta, aki akkor is megcsalást kiabál, amikor nem történt semmi.
Van egy hasonló haverom, na ő már pszihplógusnál is járt ezért.
Én csak 22 éves vagyok (decemberben már 23 juhé) és engem csalt már meg pasi (az ex). Én soha nem csaltam meg senkit, van is párom, nem csalnám meg és ő se csalna meg engem, mert nagyon szeret és én is őt! Ezt annak ellenére 100%-ra állítom, hogy tudom az előző barátnőjét megcsalta.
Az emberek csak addig csalfák, míg meg nem találják azt az embert akit mindennél jobban szeretnek és értük bármit megtennének.
Kérdező, két dolog lehetséges:
1. Igazat mond.
2. Megcsalt, és magának is próbálja meg nem történtté tenni, ezért már akkor is magyarázkodik, ha nem kéne.
Kedves kérdező! Szerintem higgy a férjednek, miért hinnél egy idegennek? Nálunk anyukám ugyanígy féltékeny volt apukámra, akinek volt egy lány barátja, s a lány meg is mondta apámnak, ha nem lenne családja (nem lennénk mi), szívesen összejönne vele...
De az én apukám ugyanezt mondta anyámnak, mint neked a férjed! És tényleg igazat mondott, mert valóban nem kellett neki az a másik nő. Sajnos ez a nő addig addig furakodott, míg végül egy balhé lett belőle, gondolom szét akarta ugrasztani a családot, csak hogy nem sikerült neki, inkább ő maradt hoppon, mert azóta apám nem beszél vele.
Köszönöm mindenkinek.
Nem is az érdekel, hogy megcsalt-e, mert az elmúlt hónapokban sok minden történhetett. Inkább az, hogy ez más szerint is jelentheti-e azt, hogy mellettem áll, engem akar, velem tervez, ilyesmi.
Örülök, utolsó, hogy ezt írtad, mert lassan a férjem is itt tart, hogy rosszul van a csajtól, aki piócaként viselkedik. Ez a mondata lökött rajtam abba az irányba, hogy újra társként tudok tekinteni rá, mintha visszakaptam volna a másik felem. Nem tudom értelmesebben írni. Csak a félelem még dominál néha, és kicsit tartottam attól rossz perceimben, hogy bolondot csinálok magamból, ha nem hitetlenkedek tovább 3 lépés távolságból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!