Hogy próbáljátok megbeszélni a gondokat a párotokkal, hogy ne legyen dühös, ne legyen vita vagy veszekedés belőle?

Ez az ő fejében úgy fogalmazódott meg, hogy az asszony hétvégén már megint veszekedni akar. Mikor hagyja már abba?

És ez kiváltott nála egy védekezési mechanizmust.

Milyen problémáitok vannak?

Én sose veszekszek, csak ha iszik :) /akkor értelmetlen :)/

Az én módszerem a következő. Ha gondom van leülök, nem szólok, hanem átgondolom hogy bennem mi mozgatja a haragot. Amikor ezt már tisztán látom, beleképzelem magam az ő helyébe. Átgondolom, hogy én hogy látnám az ő szemével a saját viselkedésemet. Ilyenkor megnyugszok rendszerint, mert rá kell jönnöm, hogy nem vagyok szent.

Szóval amikor minden oldalról körüljártam a kérdést és még mindig úgy érzem igazam van /rendszerint itt megállok mert nincs igazam/ akkor leülök vele, és átbeszélem a gondomat.

Ilyenkor már higgadtan, mert annak ellenére, hogy úgy gondolom meg kell beszélni hibátlannak sose tudom kihozni magam.

A páromat kicsit zavarta eleinte, hogy nem mentem bele a vitába, mert csak azt látta, hogy nem szólok hozzá.

Amikor a föntieket elmondtam neki, és megkérdeztem, hogy jobb lenne-e ha meggondolatlanul első indulatomban anyáznék, a válasz nem volt. Azóta tekintettel van rám, mármint arra, hogy kell egy kis idő.

Ha fontos dolgot akarok vele megbeszélni, akkor felkészülök rá. Összeszedem a gondolataimat, hogy mit szeretnék, mi a cél, végoggondolom hogy min kell változtatni, vagy milyen eszközöket kell bevetni stb., mondhatom, hogy elkészítem fejben a legrövidebb de leghatásosabb verziót. Mindezt azért, mert a férfiak (legalábbis a férjem biztos) nem szeretik a komoly helyzeteket húzni. Ha én felkészült vagyok és nem csak a problémát vázolom, hanem megoldási javaslatokat is, akkor nagyon hamar végzünk.

Ha konkrétan vele kapcsolatos a megbeszélendő dolog, akkor nagyon figyelek rá, hogy ne emeljem fel a hangom, kedves maradjak, sose őt becsméreljem hanem egy adott kijelentését vagy cselekedetét nevezzem meg. Ugyanakkor mindig beleteszem a saját hibámat vagy rossz lépésemet, hogy ne azt érezze köré van élezve a helyzet.

Ha pedig jóval összetettebb a dolog, amit biztos pár percben nem tudnánk átbeszélni és kevés a fejben készülés, akkor nálam bevált módszer a lista. Összeírom a tényeket, mellé az azzal kapcsolatos teendőket és kettesben már csak át kell futnunk a listát. Akkor már csak az kerül mellé kinek mi a dolga ezzel kapcsolatban. Ha összeáll a kép egyszer átfutja, megjegyzi és menni is szokott mindkettőnknek.

Látom is jogy jól működik ez nálunk meg hát tőle is kaptam már nem egyszer visszajelzést, hogy a problémamegoldási módszereim megkönnyítik a helyzetét és örül neki, hogy nem várom el tőle hogy együtt rágódjunk.

"legalábbis nem elég, hogy megint van szex, és hogy próbálunk normálisan élni családként. Szeretném tudni, hogy mit gondol a jelenről, a lehetséges jövőről, az oda vezető útról, és szeretném, ha megértené, hogy a bizalomért is tenni kell."

Az a baj, hogy ami lassan apránként ment tönkre, hirtelen, egyik napról a másikra akarod megoldani.

Örülj, hogy a nemi életetek helyrejött, így van esély a teljes békességre idővel.

Nem érdemes megkérdezni tőle, hogy mit gondol a lehetséges jövőről, hiszen ha nincsenek rendbe a dolgok, neki is kavaroghatnak a gondolatai, amit majd nem fogsz tudni megemészteni, ha a megfogalmazása nem lesz tökéletes.

A helyedbe várnék, szeretettel közelítenék, és max arról kezdenék el vele spontán beszélgetni, hogy én mit érzek, én mit szeretnék másképp csinálni, hogy én mit rontottam el.

Közbe persze kérdezném hogy ő hogy látja ezt, hogy érzi ezt. Azonban állásfoglalást nem csikarnék ki belőle se a jelenre, se a múltra.

Azt a hibát se kövesd el többször, hogy csak mondogatod, hogy majd szeretnék veled beszélni, mert olyan állapotba kerül a megbeszélésig, hogy tutira vita lesz belőle.

Ez nem az ő hibája lesz. Fenyegetve érzi magát minden ember, akivel csak majd pár nap múlva akarnak beszélni.

Nem próbáljuk, hanem csináljuk. :)

Részemről mindig az egyenes út híve vagyok: az őszinteség a legjobb barát. Akármennyit is ordítozunk, vagy veszekszünk, bármekkora is a sértődés, a végére mindig elsímulnak a hullámok.

A nagyapám mondta volt, és nagyon igaza volt: "tányér-kanál nincs csörrenés nélkül". Alapból utálok veszekedni, ő is, de ha arra kerül a sor, hogy ki kell borítani a bilit, én soha nem félek ettől. Lassan ő is megtanulja ezt. :)

Nem tudom, nálunk ebből sosincs gond. Néha összeszólalkozunk ugyan, majd mindketten elismerjük, hogy igen, ebben másként gondolkodunk. Általában nem szokott ilyesmiből nagyobb gond lenni, mindkettőnknek elég, ha a másik elismeri, hogy hülye volt, és bocsánatot kér. nem szoktunk komolyan bedühödni, max felkapjuk a vizet, de szerencsére mindkettőnknek elég érett az önkritikája ahhoz, hogy elismerjük a hibáinkat, és azokért ne a másikat hibáztassuk, vagy nem komolyan legalábbis.

Szerintem, ha két felnőtt, érett ember együtt él, akkor nem kellene, hogy problémák legyenek valamilyen kényesebb téma megbeszélésével, még ha kicsit elveszekednek is fölötte. Nekem úgy tűnik, a párod konfliktus kerülő, és ez nagyon nehéz. Nekem is volt ilyen exem, nem véletlenül ex. Nekem nagyon fontos, hogy érett felnőtt emberrel élhessek együtt. Így megmondom őszintén: nekem nem sikerült a konfliktuskerülő exemmel dűlőre jutnom... Lehet, hogy az én hibámból, de mindent megpróbáltam ami tőlem tellett.