Hogy lehet Magyarországon tervezni előre, a nagy bizonytalanságban?

hát a párkapcsolatom stabil, arról annyira nem tudok nyilatkozni, mint kérészéletű.

A munkám is már 2,5 éve ugyanaz, a férjemé is 6 éve, viszont sajnos albérletben vagyunk 6 éve, nem jutunk egyről a kettőre :( jó kérdés, várom a jó ötleteket.

Azèrt az is túlzás, amikor a "sikeres emberek" okoskodnak, hogy minden csak akarat kèrdèsr - ès elfeledkeznek a háttèrröl. Èn a keleti országrèszen lakom, ahol szòszerint gyilkolni kell a munkáèrt ès az ember diploma nèlkül szinte biztosan nem fog 70 ezernèl többet keresni.

Nekem öt napot kell diákmunkáznom egyetem mellett, amibe lassan belegebedek, de be kell fizetnem a tandíjat (nyilván ennyi munka mellett nehèz úgy teljesíteni, hogy âllamis lehessek), magamnak veszek mindent ès mèg a rezsibe is be kell adnom, mert anyám egyedül nevel minket. Fèlretenni semmit nem tudok, söt....

Mire vègzek, talán diákhitelem is lesz, de munkám mèg nem, pedig 3 nyelven beszèlek - csak ez diploma nèlk7l itt senkit nem èrdekel. Egyèbkènt nem nyavalygok, hanem küzdök, csak így 8 óra munka után kiakasztó azt hallani, hogy "bezzeg mi".

Mert nem az a baj, hpgy valakinek bejött az èlet, hamem az, hogy elfeledkezik arról, hogy nem mindenki jön ugyanabból a környezetböl. Mèg èn kèrek elnèzèst, hogy ide születtem.

A kapcsolatok alakulásának nem sok köze van az ország helyzetéhez szerintem, inkább saját magunk értékrendszerén múlik, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és embertársainkhoz, kapcsolatainkhoz, ergo a párkapcsolatainkhoz. Nekem 2 és 9 éves párkapcsolatom volt, most meg 2 éve vagyok férjnél. Egyéb kapcsolat semmi nem volt, szóval nem mondanám egyiket se rövidnek :)

A munkahelyi bizonytalanságot kivédeni nem lehet, hiába a képzettség, a rutin, bárki repülhet bármikor. Egyetlen védekezés, hogy anyagilag ilyen esetbe ne kerüljünk a padlóra, ha egyszerre több vasat tart az ember a tűzben.

Én az ország déli részén élek egy kisvárosban. Szintén gyilkolni kell a munkahelyekért. Nem egy családot szakított szét az, hogy apukának kénytelen volt valami távoli, ingázós melót bevállalni a családja megélhetése érdekében. Többek között mi is ennek az áldozatai lettünk. Senkinek nem kívánom azt a döntést, amit a szüleim anno meghoztak. El kellett dönteni, hogy mindent feladnak, amit eddig felépítettek és odébb kell állni családostól, vagy egyikük feladja magát és ingázik.

Én jelenleg egyetemista vagyok. Baromi nagy szerencsém van, mert a szüleim eltartanak, javarészt nincs gondom a pénzre, így próbálok minden pénzt legombolni és kicsikarni a suliból ösztöndíjak formájában, amit félretehetek a jövőmre. Mérnöknek tanulok, dolgozni esélyem sincs a suli mellett, vagy ha még is, akkor rosszabbul keresek, mintha ösztöndíjat kapnék (a kettő egyszerre nyilván nem megy).

Jelen pillanat, hogy áll az életem? Van egy kis megtakarított pénzem, egy párom, akivel tökéletes minden és 26 leszek mire megkapom a másoddiplomámat is. Ott fogok állni egyszál gatyában a nagyvilág közepén és széttárom a karomat, hogy na akkor most mi a p*csa van? Munkahelyet fogok találni, ezzel nincs probléma, de saját lakásra már közel a 30 felé sem lesz még esélyem, gyerekről meg ne is ábrándozzak... Hát ezért tartom rohadtul kilátástalannak és bizonytalannak a helyzetemet. Tanultam és tanulok, hogy relative jó életem legyen, de ezért cserébe nagyon úgy tűnik hogy a másik felemet fel kell adnom és saját családom a fene sem tudja mikor lesz. Jól fogok élni majd egyszer, tök jó...

Sokszor elgondolkodom azon, hogy miért nem tanultam ki egy jó szakmát inkább és akkor a család is menne mellette, de akkor meg a jólétet lenne nehéz biztosítani. Ergo patt helyzet. A mai világban a fiatalok döntsék el melyik a fontosabb, akik dolgoznak, azok meg fogják be a szájukat, tűrjenek és nyeljenek nagyokat, mert "örüljenek, hogy van hol dolgozniuk". Szerintem ez szánalmas.

Tulajdonképpen a párkapcsolatnak ehhez a témához nincs sok köze,hiszen a jól megválasztott partner mellett akár megöregedhetünk,de ez kizárólag az egyénen múlik.Mennyire ismeri önmagát és a másikat,mennyire képes alkalmazkodni,mennyit hajlandó tenni az adott kapcsolatért.Ez örökérvényű dolog szerintem,hiszen mindig is így működött,így is fog.Természetesen anyagi és egyéb külső tényezők hatással lehetnek rá,de a többi már az illető páron múlik,mennyire szereti egymást ahhoz,hogy tudja kezelni a helyzetet és megoldani a problémákat.Ergo egy párkapcsolat tartóssága majdnem teljes mértékben az egyén és partnerének hozzáállásán múlik.

A munkahely dolog persze más tészta,viszont itt is részben kivédhető az anyagi csőd azzal,ha valaki képzi magát,több lábon áll,több mindenhez ért.Így az esélyei is javulnak.Természetesen tisztában vagyok vele,mennyire nehéz munkahelyet találni,vagy megtartani manapság,átéltem ennek a nehézségeit.Viszont itt is részben az egyén hozzáállása a döntő tényező.

@6 Pl. az USA-ban teljesen más a szociális háló, mint itt. Sokkal kevesebb embernek van biztosítása, és akinek nincs, azon bevasalják a súlyos kórházi költségeket. Nekem nem egy ismerősöm költözött ki, és bár van olyan, akinek nem megy annyira jól, mert csak minimálbért keres, a felesége valamivel többet, így megélnek. Felépítették az életüket, 4 éve kint vannak, most már biztos lábakon állnak. Eszük ágában sincs hazajönni, pedig évekig csak létminimumon tengődtek. Most már könnyebb nekik.

@13 Én komoly örökségre számíthatok (ami 4 részre fog osztódni, úgy már nem is olyan sok), mégsem várok arra, hogy mikor halnak már meg a szüleim. (A nagyszüleim közül már csak egy él, de mivel sok az örökös, az a ház se fog a fejemre szállni, és tudod inkább élje meg a nagyin a dédunokáit, minthogy ott lakjak, mert ő már nincs.) Ráadásul én még összetehetem a két kezemet, hogy nem fogok adósságot örökölni! Most képzeld azt el, ha nem házat, hanem ugyanolyan összegű adósságot örököltél volna huszonévesen. Most hol tartanál? Össze tudtatok volna házasodni? Lenne saját házatok? Lennétek olyan helyzetben, hogy gyereket vállaljatok? Szerintem nem. És el se hinnéd, hogy hányan vannak ilyen helyzetben a te korodban.

@16 Szerintem a párkapcsolatra kihat a bizonytalanság. Egy barátnőm 2 éve munkanélküli, pedig foggal körömmel keres állást, nem csak neten küldözget, házal kőkeményen. Az hagyján, hogy belebetegedett az egészbe és depressziós lett, kijött rajta a pánikbetegség is. Ha rájön egy roham, képes elájulni! És nem valami szép látvány. Kezelik, de teljesen össze van törve, hogy így még annyira se fog munkát kapni, mint eddig. A férje nem keres túl sokat, épp hogy megélnek egy albérletben, így egyre nagyobb a feszültség. Elmúltak 30 évesek és nagyon szeretnének kisbabát, de úgy, hogy nem fog kapni az asszony gyedet, öngyilkosság, mert a férjét bármikor kitehetik a munkahelyéről, nem egy nyugdíjas állás. És sajnos senkire sem számíthatnak magukon kívül.

Én a párommal most arra gyűjtök, hogy ki tudjunk menni Dániába egy barátunkhoz. Reménykedünk abban, hogy gyorsan találunk állást. Mi ezt tervezzük, mert itthon semmire sem lehet alapozni. 26 éves vagyok, 23 évesen végeztem az egyetemen és ez a harmadik állásom. (Úgy, hogy 1 évig munkanélküli voltam!) És egyik helyről se rúgtak ki, pusztán megszűnt. A párom statisztikája sem jobb. Összeházasodva meg azért nem vagyunk, mert lagzit szeretnénk mindketten. Az meg nem olcsó. Hitelt pedig nem akarunk felvenni... Gyerek sincs még tervben 3-4 évig. 26N

Lehet leírták már amit írok, nem olvastam végig.

Nem hiszem, hogy kérészéletűek. Ha meg úgy érzed akkor meg nem mész hozzá a párodhoz mert felesleges. De akkor egy párt alkotni is felesleges szerintem./Elején lehet már látni egyébként, hogy mit lehet várni a másiktól/

Munkahely szempontból: lehet előre tervezni max. nem úgy valósul meg.

De én ezt az egész helyzetet nem érzem bizonytalannak.