Mit tegyek, hogy a férjem ne hülyézze le folyton saját magát?

Kismilliószor elmondani,hogy látod,ezt is meg tudtad csinálni.Kismilliószor is elmondani,hogy nem hülye.

Megkérdezni,hogy ő téged csak annyira tart,hogy egy hülyével kezdenél? Ugye hogy nem. Időnként veszekedni egy sort,hogy nem lehet ennyire pesszimista,nincs rá oka.

Évek alatt,de felfogja ésszel.

(szenvedtünk hasonlóval páromnál,őt a szülei tették ilyenné,sok év alatt sikerült normalizálni az önbizalmát,de ehhez nagyon sokat kellett jártatni a számat,a szüleivel minimalizálni a kapcsolatot,volt hogy egy kinézett állásra nem mert jelentkezni,mert ugyse sikerül,elküldtem én az önéletrajzát,be is hivták,úgy kellett ellökdösnöm,felvették,stb,stb)

Ez hosszú évek munkája, és neki is tudatosan kell erre figyelnie.

Nálunk is ugyanez volt/van. Anyósom a sógoromat úgy nevelte, hogy "neked bármi sikerül édes fiam", a férjemnek meg mindig azt mondta, hogy "mégis mit akarsz, amikor a bátyádnak se sikerült?" Lehetett szó továbbtanulásról, házasságról, gyerekvállalásról, tökmindegy, mindig megkapta, hogy "úgyse fog sikerülni"... Szerencsére az én férjem idővel felismerte, hogy ez nem jó, és figyelmen kívül hagyta az anyja "tanácsait", de kisgyerekként nagyon megkeserítette az életét. Sajnos anyuka nem szokott le róla, úgyhogy már a gyerekeinket is ezzel hülyíti, pedig jó néhány beszélgetésen túl vagyunk már. Nála ez egy berögződés, és azzal magyarázza, hogy a férjem apja mindig jobban szerette a férjemet, ezért a nagy gyereket "duplán szerette". Csakhogy a férjem 6 éves volt, amikor elváltak és a nagy felé a "dupla szeretet" a mai napig megmaradt. Ráadásul nem értem, hogy az unokákat miért kell ugyanígy lesújtani... Agyrém.

Egyébként rugdosd a férjedet, hogy igenis menjen el, meg tudja csinálni, képes rá, megvan hozzá a végzettsége, a tudása, stb. Ha meg nem sikerül, akkor fel a fejjel, próbálkozni kell tovább, nem pedig elkeseredni. Nem tudja a cég, hogy mit veszített vele, stb.

Bocs, de ha ez igaz, akkor tényleg hülye.

Ha nem fogja fel és nem akar magától változtatni, akkor nincs mit tenni. Most eljátszod a pótanyját, meg a hős megmentőt, aki önbizalmat önt belé, de nélküled így is úgy is életképtelen marad. Ez nem megoldás, és nem is a Te dolgod megmenteni. Egy idő után nem fogsz férfiként tekinteni rá, és baj lesz. Küldd el szakemberhez. Elmondhatod neki a problémát, aztán ezen saját magának kell változtatnia, hiába rágod a szájába ha nem akar tenni semmit. Könnyebb hülyének beállítania magát, mint felelősséget vállalni az életéért.

Majd annyira meg akarod menteni, hogy észre sem fogod venni mennyire rátelepdsz, folyton mondani fogod neki mit tegyen meg hogyan, közben ő hagyja magát irányítani, mert ezt szokta meg, cseberből vederbe. Mire észbe kapsz, hogy kiábrándultál belőle, azt is látni fogod, hogy olyan lettél mint az anyja, kimerülsz és nem lesz már energiád tovább önteni az erőt ebbe a feneketlen kútba. A végén valóban elkezded majd hülyének gondolni, otthagyod ő meg lecsúszott alkeszként vagy egy rakás szerencsétlenségként tovább vegetál mert neki ez jó.

2-es vagyok

Az önbizalom nem belülről jön.

Annál akinél hosszú évek alatt leépitették a veleszületett önbizalmat,annál külső segitség kell,hogy helyrejöjjön.Erre egy házastárs tökéletes,feltéve ha a saját önbizalma ahelyén van.

Nálunk ez kb 10 évvel ezelőtti probléma,együtt megoldottuk,nem lettem a pótanyja,nem telepedtem rá,férfiként tekintek rá.Sosem gondoltam hülyének,ő hiába hitte el amit gyerekként belemagyaráztak,én elhitettem vele a valóságot,hogy igenis értelmes,okos ember,bizoyitja ezt jelenleg hogy vezető mérnökként dolgozik,felelősségteljesen nevelgeti (nevelgetjük) a gyerekünk.

Még nem mondod meg neki... de egyébként ez sem igaz, mert azt írtad TE kitaláltad neki, hogy Ő mit mondjon. Hát mi ez ha nem az, hogy megmondod neki mit csináljon. Még munkát is TE nézel neki.

Én csak azt mondom, hogy egy felnőtt emberen nem lehet segíteni ha nem akarja.

Én egy normális kapcsolatban nem tartom elfogadhatónak, hogy egy felnőtt embert el keljen "lökdösni" állásinterjúra, és helyette kelljen elküldeni az önéletrajzot. Már ne is haragudjatok, de ez nem párkapcsolat, hanem igenis pótanyaság, még ha nem is akarjátok felismerni. Lehet, hogy ez jól sült el, de akárhogy nézem akarata ellenére csináltál vele valamit.

Örülök, hogy évek alatt sikerült megoldani ezt a problémát, de erre egyrészt nincs garancia, másrészt pedig nem feltétlen van mindenkinek türelme évekig építgetni valaki másnak az önbizalmát háztartás és gyerek mellett, ez lelki alkat kérdése. Próbálkozz, aztán vagy sikerül vagy nem, de hiába pontozol le, akkor is tisztában kell lenned azzal, hogy a siker nem garantált és bizony baromi fárasztó.

Nem lebeszélni akarlak, de legyél tisztába a valósággal és ne essél esetleg később pofára.

A depresszió, főleg ha gyerekkorban kezdődött, akkor nem olyan, hogy huss, jövök és megoldom én a problémát, mert fasza csaj vagyok, csak én kellek ide. A legtöbb emberben mély ellenállás van az ellen, hogy megváltoztassák.

A legtöbb esetben a nő elképzeli, hogy milyen LEHETNE a pasija, HA ez meg az stb, és ebbe az idealizált álomképbe szeret bele, küzd, vergődik, hogy sikerüljön olyanná faragnia a férfit "majd leszokik a piáról, ha elvesz", " majd nem fog nőzni, ha lesz gyerek", "majd lesz önbizalma, ha megkapja azt az állást", és hasonlók, ezért mindent meg is tesznek, aztán vagy bejön vagy nem. Csak tudod akkor is, ha akarata ellenére akarsz megváltoztatni egy embert, az 90%-ban szarul sül el.

Mert pl. itt van a férjed, akinek nagyon nagy szüksége lett volna elismerésre az anyjától, tőle nem kapta meg, most megkapja tőled, mint pótanyjától. Ez nem egy mélyen gyökerező kifejlett önbizalom, hanem egyelőre egy pótlék, ami addig él amíg táplálod bele az energiát. Aztán vagy sikerül magától elkezdenie változni vagy nem. Vagy függni fog a TE elismerésedtől vagy nem.

Max annyit tudsz tenni, hogy megdicséred sokszor, amikor épp lehetőséged van rá, és megpróbálod elhitetni vele, hogy Neked ő fontos, okos, ügyes, szép...stb. De ne mondd meg neki mit csináljon, hanem kérd meg erre arra, pl szerelje meg ezt azt, és utána "drágám, ügyes vagy" meg hasonlók. Hogy úgy érezze, nem TE oldottad meg helyette a problémát, hanem ő egyedül csinálta.