Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A férjem szerint kicsit nőiesebben kellene öltözködnöm és nem érti meg, hogy az nem olyan egyszerű. Hogyan tudnám ezt megbeszélni vele?
Hát ez mondjuk a német ebay, de a legtöbbjét Magyarországra is lehet rendelni:
Ilyen extrém méretnél egyébként is csak a rendelés vagy a készíttetés a megoldás. Ha nem vagy biztos a cipő méretében meg lehet kérni az eladót, hogy adja meg a cipő pontos belső talphosszát, eleje, közepe és vége szélességét, ezalapján bőven meg lehet ítélni.
Köszönöm!
Rendelni már próbáltam, de a 4 pár közül egyik sem volt jó, mert egyszerűen nem ment bele a lábam, túlságosan laposak voltak (pontosabban az én lábam túl vaskos) és örülhettem, hogy egy év alatt el tudtam őket adni. Ugyanígy rászaladtam már netről rendelt sportcipőre is. Méret alapján jó volt, de úgy bevágott, hogy nem tudtam benne járni. Azóta csak olyan cipőt merek megvenni, amit fel is tudok próbálni.
Régebben csináltattam a cipőimet, de azóta a terhességek miatt még nagyobb lett a lábam és a régiek már nem jók rám, újakat még nem tudok csináltatni, mert mindig valami másra kell a pénz.
Igen, sokszor férfi sportcipőt veszek, mert azok szélesebbek és egyáltalán nem néznek ki rosszabbul mint a nőiek, sőt még színükben jobbak is.
Ezt neked találták ki:
Ja, bocsi, átsiklottam az felett, hogy 44-es lába van. Igen, Deicmannban valóban nincs 44-es női cipő.
De kérdező, nem kamuzol te? 44-es láb egy nőnek?? Mi vagy te, Gorilla? Kicsit hihetetlen, én még ilyenről azért nem hallottam... :)
Hogy lehetsz utolsó ekkora tuskó? A modellek felének (180 cm fölött) ekkora lába van, a kosaras csajoknak ekkora lábuk van.
Lehet, hogy a kérdező "gorilla", de te egy primitív liba vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!