Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális az, hogy 21 évesen ennyit gondolok erre a témára?
21éves lány illetve már nő vagyok. :)
Barátom 23éves, lassan 1éve járunk.
Tudom-tudom ez nem sok idő, de szeretjük egymást, és már a megismerkedésünk első percében éreztem, hogy Vele más... ha értitek mire gondolok :)
A nyáron pedig 2 esküvőn is voltunk. Azelőtt is foglalkoztatott az esküvő házasság, gyerek téma, de csak amióta vele vagyok, azóta érzem ezt.
Az esküvők óta, azonban már szinte minden nap ezekre gondolok.
Elég gyakran beszélünk erről mostanság.
Mondta, hogy szeretne majd összeköltözni velem, mihelyt az anyagiak úgy engedik stb. Ő is szeretne majd gyerkőcöt, és Ő is nagyon esküvő párti.
Nem mondom neki, de minden nap ezekre gondolok, ha letérdelne elém, egyből IGENT mondanék :)
Viszont sokszor már haragszom magamra, mert ez már beteges, amikor olyan helyen járok egyből nézem a gyűrűket, ha bevásárlóközpontban vagyok tudatosan a babaholmik és a lakberendezési cuccok felé veszem az irányt, persze csak ha egyedül vagyok, illetve ha betévedek a könyvtárba ilyen jellegű könyveket választok. Az esküvős írásokon mindig elgondolkozom, meghatódom, tegnap el is sírtam magam.
Rám ez egyáltalán nem jellemző, de rengeteget kattogok ezen, már lassan bedilizek :D
Sokszor gondolok arra, hogy megkérné-e késöbb a kezemet, illetve hogy hogyan csinálná meg hasonlók... és nekem mi lenne a reakcióm.
Bátyámnál járt minap a párom és felhozódott ez a téma. Tesóm mondta hogy "Hát az én húgom elég házasság ellenes, nem tudom elképzelni azt, hogy valaki megkérje a kezét..."
Erre barátom csak annyit mondott mosolyogva "Sose tudhatod mit hoz a jövő" Ettől tesóm totál elképedt és még zavarba is jött :))
Arra akarok kilyukadni, hogy az elején lehet "tudni" hogy majd a férfi késöbb közös életre-esküvőre adja a fejét, ha igen miből???
Illetve normális az, hoGy ilyesmikre gondolok ilyen sűrün?? MIÉRT GONDOLKOZOK EZEN FOLYTON??
Istent ments, szegénykém lehet megijedne, ha ekkora dózisban kapná ezeket :D
Gondoltam Tőletek kérdezem meg, hogy mi lehet az oka annak, hogy ilyesféle témákra ilyen sokat gondolok...
Én a szexre gondolok ilyen gyakran. Az sem jobb, hidd el.
Pláne nőként.
Viccelsz 3 éves korom óta gyakran gondolok az esküvőre.
Ezek olyan romantikus, csajos gondolatok, szerintem teljesen normális.
Életem szerelméve a kapcsolat legelejétől akaratlanul ábrándoztam az esküvőről, közös életről, stb. Most már házasok vagyunk egyébként.
Viszont az előző barátom esetében inkább megrémített a gondolat, ha belegondoltam hogy esetleg majd vele élek le egy életet, ekkor ki is szálltam a kapcsolatból.
Teljesen normális ez a dolog egy 21 éves szerelemes nő esetében, semmi gond :)
Nemrég feltettem ugyanezt a kérdést,csak nálunk a párom (férfi) ilyen.:) Kicsit idősebb mint te és mindjárt mindenkitől azt kaptam,hogy egy év után felelőtlenség meg komolyatalanság ilyesmire gondolni.
Szerintem meg nem! Nem mindenki akar 30 felett házasodni. Ha te úgy érzed,hogy megtaláltad a párod és vele akarod leélni az életed,akkor normális,hogy ezekről ábrándozol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!