Ti nem veszitek észre, hogy a mostani (30-as 40-es nők) megbolondulnak, ha pár évig otthon vannak egyedül a kisgyerek (ek) -kel?

Van 1 ismerős család (apa, anya és kettő 7 éves gyerek). A szülők kb 35-38 évesek. A Nő állítása szerint nem rég jött rá, hogy Ő soha sem élt úgy, ahogy azt a szíve diktálta, és most végre ki akar teljesedni. Elkezdett járni bulizni, megismerkedett egy sráccal, és a férje előtt nyíltan vállalva vele kavargatott.Míg a férj dolgozott, a gyerekek oviban, ő a pasival randizott. Alíg ismer a csaj, de nekem ecseteli, hogy milyen szerelmes, és milyen jó végre, hogy megtalálta a boldogságot.

Egy másik ismerős anyuka (6. éve van otthon a kicsikkel) ha találkozunk, mindig panaszkodik, hogy már nem bírja a 4 fal között, besavanyodott, idegbeteg házisárkány lett, és ki akar rúgni a hámból. Ez meg is történt, kb minden harmadik szembejövő pasihoz odanyomta a seggét, és smárolt velük, közben olyan gogo táncot lejtett, amit még a profik is megirigyelnek. Aztán persze lepattintotta őket magáról. Na de még annyi példát tudnék felhozni, akik eddig életük nagy szerelmeként illusztrálták a férjüket, aztán pár év gyereknevelés után váltak, sőt.. a legnagyobb ellenségek lettek!

Mi van ennek a hátterében? Melyik az a pont, mikor általánosan minden nő kiborul a kisgyerekkel való otthoni lét alatt, és átbillenhet a rossz oldalra? (És bocsánat, hogy nőkre vetítettem ki, biztos ilyen esetben mindkét fél hibás, de férjekkel nem szoktam beszélgetni)

Ja, és tisztelet a kivételnek!!