Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom nem hajlandó félrerakni a bankba, szerinte ez
felesleges, és csakis a bank jár jól, jobban tennénk, ha
a párna alatt gyűjtögetnénk a házra. Hogyan győzzem
meg az ellenkezőjéről?
21/33 A kérdező kommentje:
5 milláért felénk egy egyszobás vályogviskót kapsz, amibe fürdőszoba sincsen. Köszi, és akkor még gyereket nem szültem, őket mégis hova tegyem később. Egyébként jelenleg egy megörökölt házban lakunk, amit ideiglenesen használunk, nem kell hál isten albérletet fizetni. Mondjuk azt, hogy a helyzet nem olyan vészes. De neki egyrészt a hitellel, másrészt a Fundával, harmadrészt a banki szférával van problémája. Szerinte, az állami támogatás is ugrani fog, mondván, hogy államcsőd is lehet. Szegénykém, nem nagyon ért a pénzes dolgokhoz, de nem tudom, hogyan lehetne meggyőzni. Azt vetette fel, hogy én fizessem a Fundát, ő pedig spórol, amíg tart a "fizetgetés" és meglátjuk kinek lesz a több.
a párod sztem az a tipikus "marha okosnak hiszem magam és jól megmondom mindenkinek"-ember, akinek egyébként halvány lila fingja nincs az egész pénzügyi szféráról.
a fundamenta nem rossz dolog, ha havi 20at beleteszel, akkor évente 72e ft az állami támogatás. utána van kedvezményes ft hitel, fix törlesztővel a futamidő végéig. magyarázza már el a kedves párod, h ebben mi az átbaszcsi?
keress egy olyan férfit akinek van némi pénzügyi kultúrája, és nem úgy fikázza a bankokat, hogy közben hitelre vesz autót.
2013. júl. 23. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
"Szegénykém, nem nagyon ért a pénzes dolgokhoz..." (részlet)
Kérdező, akkro mit dolgozott a párod a bankban? Takarított? Érdemes egy iylen emberrel összekötnöd az életedet? Nézd meg a sok devizahitelest, akik szintén pénzügyileg analfabéták (nagy része, nem mind azért). Vagy az alacsony szinten élőket, akik napról napra élnek, mert a pénz annyit jelent nekik, hogy kaja, pia, cigi.
A legfontosabb kérdés. Érdemes vele összekötnöd az életedet? Bukhatsz is egy csomó pénzt, mait csomó erővel, idővel szedtél/szedtetek össze, aztán csak anynit látsz, hogy 35+ éves vag, se gyerek, se lakás. Férfias tulajdonság a pénzel vlaó bánás és értés. Akkor ennyire férfias csak a barátod?
2013. júl. 24. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
24/33 A kérdező kommentje:
Ő a Fundánál dolgozott, mint személyi bankár, de nem csinálta sokáig, mert úgy érezte átbaszcsi a dolog, és ilyenre nem akarja rávenni az embereket... az is a baja, hogy a Funda számlanyitás címén felmarkol egy 50 000 ft körüli összeget, pontosan nem tudom, és az a tanácsadó jutaléka. Erre mondja azt, hogy amit ő megkeres, azt egy kis beszélgetésért odaadja vmi marhának. De emiatt kár lenne szakítanom vele, csak mert nem ért a pénzhez, nincs neki sok, az igaz. Szóval ti mindannyian szakítanátok életetek szerelmével, amiért valamihez bugyuta? Én meg lehet, hogy sokkal több máshoz vagyok ostoba...
Nem azért mert bugyuta, hanem leszól mindent és otthon egy malacperselyben akar 10 milliót összegyűjteni, mikor egy kocsira valót sem sikerült neki
2013. júl. 24. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
26/33 A kérdező kommentje:
a férfiasság pedig pont nem ezen múlik, felszínes vagy. Amúgy is a legtöbb háztartásban a nők kezelik azt a pénzt, amit a férfi/val/ keres/nek/. Akkor inkább nekem kell értenem a pénzhez...
27/33 A kérdező kommentje:
az meg a másik, hogy ezeket hiába írom le neki, hogy másfél millió se jött össze, inflációra miért nem gondolsz, mi az h államcsőd lesz, ez egy kitaláció, akkor vérig sértődik, mert kioktatom. Olyan is a stílusom, amikor vki értetlenkedik, szóval ezeket nem akarom inkább neki mondani, mert abból csak a veszekedés van, előre meg nem haladunk.
Megsértődik? Igazi férfi a javából :) Ha meg a nők jobban bánnak a pénzzel, akkor engedné, hogy te intézd, de helyette behisztizik :D FÉRFIIII :D
2013. júl. 24. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
29/33 A kérdező kommentje:
engedni is fogja, mert én nem szavazom meg a befőttes üvegbe való gyűjtögetést. Én szeretem ezt a fickót, még akkor is ha sülthülye a pénzhez és hisztizik /igen, ilyenek a pasik, és sérti a büszkeségüket, ha egy nő okosabb náluk, tipikus/.
Dehogy markol fel számlanyitásért 50 ezret! Anyám is fundamentázott egy ideig munka mellett, de nem azért nem csinálja, mert nincs róla meggyőződve, hogy jó, nekünk is van három lakáskasszánk, hanem azért, mert nem eladó alkat, és jobb neki a könyvelés.
Te biztos vagy benne, hogy személyi bankár volt és nem csak felvette az érettségi öltönyét aztán a telefonfülke mögül kileste, hogy mikor mégy el, aztán hazament vakargatni a tökét?
2013. júl. 24. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: