Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak! Egykor rendszeresen hűtlenkedő pasi lehet egy másik kapcsolatban kitartóan hűséges?
Férjem az előző házasságában már szinte az elejétől fogva csajozott. Szerette a feleségét, de nem volt boldog a kapcsolatban, és mindig voltak női. 10 évig éltek így, akkor összejött velem, belém szeretett és elvált, azóta velem van. Az akkori szeretőjével is szakított. 12 éve vagyunk mi együtt. Sokszor mondta, hogy fárasztó volt a sok hazudozás a hűtlenkedései miatt, és hogy többet nem élne így, és élvezi, hogy mellettem nincs ilyesmire szüksége, meg hogy engem sosem csalna meg, mert a szexben én vagyok neki az etalon. Nem is merült fel sosem, hogy megcsal, nem utalt rá semmi jel. A kapcsolatunk idilli szerintem. Azt mondja, volt, hogy konkrét ajánlatot kapott a munkatársaitól, de sosem ment tovább a társalgás során egy bizonyos ponton, amin túl már veszélyes lehet a dolog. Ez konkrétan mit jelenthet? És néha eszembe jut, talán túl naiv vagyok? Mert alkalma lehetne rá bőven, sokszor órákig nem is tudom, hol van. Bár ha rákérdezek, mindig tud mit mondani, ami igaznak tűnik. Vagy dolga van, vagy a haverjaival jön össze. De meg tud így változni valaki? Anno az akkori felesége sem tudta, hogy nőzik mellette folyamatosan.
Túl kedves velem, szinte a tenyerén hord, mindent megteremt, amit a számon kiejtek, ez is néha gyanús. Sok pasi ezzel kompenzálja a hűtlenséget otthon. Boldog vagyok vele, de ott a kisördög, és ez megkeseríti a dolgokat. Emiatt szeretném tudni, hogy lehet -e okom gyanakodni. Legyetek szívesek ne ócsároljatok le, komoly dilemma ez nekem tényleg, és szeretnék leszámolni vele! Köszönöm előre is!
Akkor jó nagy hülye, hogy ennyi pluszmunkát csinál magának. Megadja a pin kódját meg a jelszavait, aztán meg naponta x időt arra fordít, hogy kozmetikázza a hívásait, a leveleit, a számítógépen az előzményeket:D
Ő nem tudja az én jelszavaimat, én azt nem osztottam meg vele, akkor lehet, hogy én csalom meg őt, nem?
"Akkor jó nagy hülye, hogy ennyi pluszmunkát csinál magának. Megadja a pin kódját meg a jelszavait, aztán meg naponta x időt arra fordít, hogy kozmetikázza a hívásait, a leveleit, a számítógépen az előzményeket:D "
Nekem is így volt ez az első barátommal - mégis megcsalt. A megcsaláshoz nem kell telefon, e-mail, semmi, csak az, hogy elmegy és felcsíp valakit egy buliban vagy az utcán. A telefonba meg egész nyugodtan beírhatja Andrisként a Mariskát, és megbeszélhetik, hogy a "holnap 10-kor segítesz szerelni a kocsit/megiszunk egy sört/stb." mit is jelent...
Hat ha te is egy van a szeretok kozul vagy nem sok jovot josolok neked.
Alapveto tisztelet ha a felesegunket ferjunket nem csaljuk meg hanem ,,nem szeretem,, eseten szepen elvalunk es szabad emberkent ,,csajozunk pasizunk,, ez alapveto emberi norma erkolcsi elvarasa a tarsadalomnak.
Aki nem igy viselkedik es ennyivel beeeri az ne csodalkozzon ha egyszzer majd ezt hozza neki a jovo hiszen ezzel inditott es ezzel elfogadta a masik jatekszabalyait.
Nem tudsz semmit tenni majd meglatod huseges marad vagy sem.
lehet hogy te is csak evek mulva tudod meg mast szeretett melletted.
Ez az riziko amit te valasztottal.
"Sokszor mondta, hogy fárasztó volt a sok hazudozás a hűtlenkedései miatt"
Várj, mindjárt megsajnálom:D .....szánalmas.
"Szerette a feleségét, de nem volt boldog a kapcsolatban, és mindig voltak női. "
Ez ellentmondás. Ha szerette volna a feleségét, nem csalta volna meg.
Ha nem volt boldog, miért kellett 10 évig hülyíteni megcsalni a feleséget? Miért nem vált el hamarabb?
Ja, hogy ahhoz még nőket is válogatott, hogy meglegyen a megfelelő utánpótlás....undorító, gerinctelen.
Egyébként szerintem aki így élt, az nem fog megváltozni. Főleg az olyan nem aki a házastársát is megcsalta....
Szóval simán megcsalt már téged is.
Az ilyenek NEM VÁLTOZNAK MEG!
27N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!