Hogyan szoktathatnám le erről?

Tegnap említette a férjem, hogy megy bulizni a barátaival. Este volt, félkómás voltam, nem maradt meg, hogy melyik napról van szó. Reggel rákérdeztem, hogy péntek, vagy szombat, mert nem emlékszem rá.

Erre mondta, hogy hááát, akkor lehet, hogy mégsem megy, biztos akarom-e...? Viccelődtem vele, hogy na, akkor nem engedlek el sehová, te ne menj a barátaiddal bulizni, stb. Pár másodperc csend, majd viccelődtem tovább, hogy na, a fordított pszichológia sem működik?

Számtalanszor előfordult már ez. Engem egyáltalán nem zavar, ha elmegy bulizni, nem is túl gyakori, én meg elfoglalom magam addig ezer más dologgal.

Mégis, szinte engedélyt kér és feltételezi (lövésem sincs, miért), hogy nem akarom, hogy elmenjen.

Az egyenes kommunikáció híve vagyok, ha azt szeretném, hogy itthon legyen velem, akkor megmondanám. Ezt ő is tudja. Nem játszmázok, nem szoktam mást mondani, mint amit gondolok. Annyit kérek, hogy szóljon, tudjam, hogy hol van, ne keressem mondjuk este, feltételezve, hogy mondjuk balesete volt és azért nem ért haza.

Az se érdekel, hogy mikor jön haza, ha reggel, akkor akkor.

Kezd már zavaró lenni ez az engedélykéregetés. Felnőtt ember, nyugodtan menjen szórakozni, csakis attól tegye függővé, hogy neki mennyire van kedve hozzá.

Ez visszafelé tökéletesen működik, ő se szól bele, ő is annyit kér, hogy tudja hol vagyok, ne parázzon feleslegesen.