Miért ennyire korlátoltak az emberek többsége?

Valahol már írtam, hogy én ilyen "korlátoltan" szeretem az életemet. Sikerült elhelyezkednem a szakmámban, így azt csinálom, amit szeretek, gyereket vállalok, mert azt szeretném és leülök a tv elé, mert nekem az esik jól!

Le lettem szólva, hogy nem értem a problémát. De értem, viszont szerintem 2 gyerek mellett az emberek többsége nem teheti meg hogy válogasson, avagy ha atrocitás éri a munkahelyén, akkor közölje, hogy holnaptól nem jövök, mert velem ne bánjon így senki... Kénytelenek taposni a mókuskereket és mint említettem, ez még mindig sokkal jobb mint otthon tespedni a segélyt várva.

Sajnálom azokat az embereket, akik ebbe belekényszerülnek, ellenben sosem tudhatom, hogy ÉN vajon kerülök-e hasonlóba. Most megteremtünk a párommal minden feltételt a családunk számára boldogságban úgy, hogy nem zombulunk bele, de nem tudhatjuk mikor veszítjük el a munkánkat és kell majd napról napra azon aggódnunk, hogy mi lesz holnap. Sajnos ez egy ilyen világ... Hozzáteszem, így legalább van kiért élni és dolgozni! Egymásért, a családunkért, a céljainkért és álmainkért, mert igen, bizony családban is lehet.

Ha egyedül lennék és elveszíteném a szeretett állásomat, tegyük fel nem tudnék elhelyezkedni a szakmámban, csak valami gyári sor mellett, akkor bizony elég hamar kétségbe esnék és feltenném a kérdést, hogy mi értelme van a 3 műszakos melónak, ha nincs mikor/mire/kire elkölteni azt a kevéske kis pénzt amit keresek!? Akkor igazán értelmetlennek érezném az életemet, hiszen csak a munka és az alvás töltené ki azt. Ha vár otthon két kis szempár, plusz a párom, akkor legalább tudom, hogy megéri!!

Az emberek 99%-a nem azért robotol naphosszat, mert neki az esik jól, hanem mert MUSZÁJ! Olyan családdal pedig szerintem még tán sosem találkoztam szerencsére, ahol a gyerek csak egy projekt volt. Az már régen rossz, ha így állnak a családalapításhoz.

Ma 12:13-as vagyok, inkább nem írok sorszámot, mert képlékeny.

Szóval köszönöm a képmutatóknak a lepontozást, a saját korlátoltságukat bizonyították.

nagyon jól látod a helyzetet, okos, értelmes vagy! éretten gondolkodsz a kialakult helyzetről. sajnos én is ezt látom 26 évesen még most is, hogy a sablon dolgok számítanak és az emberek nem vállalják magukat, belekényszerülnek helyzetekbe.

én is pont így gondolkodtam 19 évesen, s ez nagyot azóta sem változott, kívánom, hogy tényleg utazz, s tapasztalj, és akkor több mindent látva le tudsz vonni következtetéseket. a legfontosabb és legnehezebb: tanulni a szülők hibáiból. egyébként ez az elcs_szett társadalom, elcs_szett családokkal itthon annyira jellemző.

Szerintem mindenki tudja, milyen kis nyomorult világban élünk. Az emberek pedig próbálják ebből is kihozni a legjobbat, pl családot alapít, és dolgozik, mert muszáj valamiből élni. Olyat nem lehet hogy én kivonom magam az egészből, mert egy nagy rakás sz@r. Senki sem fog eltartani, amíg én azon merengek hogy mit kezdjek magammal a világon.

Nem gondolokozik mindenki úgy, ahogy írtad kérdező. És sosem lehet tudni, milyen élete van az irodai munkásna, mi vár rá, mit csinál miután hazamegy.

Egyet is értek, meg nem is.

19 évesen én is így gondoltam, azóta már eltelt két év, befejeztem a sulit és megváltozott a gondolkodásom - jó irányba, jobb lett az életem. Kinyíltam, szélesebb lett a látóköröm.

Rájöttem, hogy a világon semmilyen helyzet nem pusztán fekete vagy fehér. Minden rosszban van jó is és fordítva. Mindennek van jó és rossz oldala. Megtehetném, hogy sírok azon, hogy 12 órát robotolok heti 4-szer. De nem teszem. Arra irányítom a figyelmemet, amit szeretek, DE eközben álmodozok, tervezek és teszek is az álmaimért. Van munkám, van pénzem, utána mehetek edzeni, kirándulni, balcsizni, olvasni és ez perpill elég is nekem. Apróságoknak is tudni kell örülni.

Igazad van, a munka csak egy eszköz, hogy aztán legyen lehetőséged a "játékra". Jelenleg én is "alja" munkát vállalok, de nem mondanám, hogy utálom, sőt! Jó a társaság, jókat eszem, van a cégnél egy gyönyörű cica! :D Ez kell ahhoz, hogy utána fel tudjak kapaszkodni azon a bizonyos létrán a szakmámban. De ismétlem, nem érzem rabszolgaságnak, pedig az emberek 80%-a így gondolná.

Abból is be lehet sokkallani, ha egész életedben álmaid munkáját végzed. Mindent meg lehet unni.

Úgy gondolom, hogyha okosan csinálod, sem a munka, sem a család nem fog meggátolni az álmaid megvalósításában.

Szerintem jól gondolkozol, és ne add föl

Én is hasonló helyzetben voltam, ahol mindenki engem nézett hülyének. Jó 5 év után,elértem célom egy részét, és innen visszatekintve le se sz*rom azokat az embereket, akik annó barátnak adták ki magukat, de csak hátráltatni akartak.

Sokan vannak, akik hozzád hasonlóan gondolkoznak,csak mindíg idő, míg az ember célba ér. Akik hátráltatnak, azért teszik, mert ők meg sem próbáltak elindulni, vagy feladták, ezért szívesen látnák, ha te is elesnél a lehetőségeidtől, illetve álmaidtól.

Kitartás.

Nem kell őket meggyőznöd,a többség úgy is birka,megy a többi után.

Én sem szeretnék soha családot,mindig független,szabad akarok lenni.Így is rengeteg korlát van az életben,minek kellene még többet felállítani?

Nem nézem le a családos embereket,de számomra az egy dögunalom lenne.Én már attól rosszul vagyok mikor facebookon megosztják a sok babás képet meg hogy hová mennek nyaralni.Engem a nyaralás sem érdekel.

Nem kell feltétlen ahhoz utazni sem messzire,hogy tapasztalj,érdekes dolgokkal találkozz.

Sokaknak a nyaralás abban merül ki,hogy utaznak X km-t,aztán ugyanazt csinálják ott,amit itthon is megtehetnének,kifekszenek a tengerpartra,aztán főnek a napon.

Számomra ez nem öröm,egy dögunalom.

Én mindig jó tanuló,semminek ellent nem mondó,szót fogadó,másokkal kedves(kedő) gyerek voltam.

Aztán rájöttem idővel,hogy ez egy nagy maszlag.Mindig mindennek,mindenkinek megfelelni.

Már csak magamnak,a vágyaimnak akarok megfelelni.

26/f