Hogyan lehet szerelem nélkül megházasodni?

na, akkor elmesélem a nagyszüleim történetét.

már egészen kisgyerek koruk óta ismerték egymást, egy faluból származnak. a nagypapám, miután úgy érezte nem szeretne tovább várni, eljött az idő, nősülésre adta a fejét. bizonyára nem légből kapott gondolat alapján, de a nagyimat választotta.

a nagyim akkor más városban dolgozott, messze a a szülőfalujától, míg a papa otthon élt. talán már előtte leveleztek, de az biztos, h a mama megírta neki, h mikor megy haza, de azt nem, h melyik vonattal. a papa kiment mindhez, törvényszerű volt, h a nagyi az utolsóval ment haza :) még aznap este megkérte a papa a kezét. lesegítette a vonatról, elhívta sétálni, hazakísérte, közben pedig elmondta neki az életre vonatkozó terveit. a mamámnak ez tetszett gondolom, mert azonnal igent mondott. 3 hónapnyi jegyesség után megvolt a csendes esküvő. 50 szép évet töltöttek el házasságban, szeretetben, békében. olyan példamutatással, h most is meghatódok, amint írom ezt.

ez engem olyan mélyen érintett, és tetszett, h szinte sorszerűen találtam egy olyan férfit, aki beteljesíti ezt az álmomat.

nagyon nagy szerelemnek indult, most pedig eljutottunk arra a pontra, h biztosak vagyunk abban, h együtt szeretnénk megöregedni. itt nagyon sok érzelem van, de egyiket sem szerelemnek mondanám. megbecsüljük és szeretjük egymást. tudom, biztos vagyok benne, h mi összeillünk. más nem is passzolna úgy egyikünkhöz sem, mint mi egymáshoz. így megéri. racionális érdekek is vannak a kapcsolatunkban, mint minden érett, gondolkodó ember kapcsolatában. a szerelmes tinikorszakon már túl vagyok. az is jó volt, de mindennek megvan a maga helye és ideje.

Az én anyai nagyszüleim mindketten cselédek voltak két külön háznál. A mamámmal nagyon rosszul bántak, s 17 éves volt, amikor a tatám megkérte (12 év volt köztük), majd pár hónap múlva össze is házasodtak. Tatám erre annyit mondott, hogy a mama nagyon szép volt és dolgos, mama meg annyit, hogy ez volt az egyetlen kiút abból a házból, ahol szolgált, s csak látásból ismerte tatámat, de rendes embernek tartotta. Lett 2 gyerekük, 62 évig voltak házasok, amíg a tatám meg nem halt. Persze voltak problémáik, néha veszekedtek, de nagyon szerették és tisztelték egymást.

S szerintem a házasságban sokkal fontosabb a másik tisztelete, szeretete, mint a szerelem, hisz az egy hullámzó érzés. Sajnos sok fiatal párnál látni, hogy nagyon szerelmesek egymásba, de képtelenek a másikkal együtt élni, mert nem tisztelik a párjukat, s egyáltalán nem kompromisszum készek. S akárhogy is szépítjük, a szerelem egy idő után elmúlik, átalakul, persze eshet valaki újra szerelembe a párjával, amikor megint lángol a kapcsolat, de azért a mindennapi problémák és a gyereknevelés mellett nem mindenkinek az az elsődleges szempont, hogy mennyire szerelmes a házastársába.

Én a kapcsolatunk elején nagyon szerelmes voltam a páromba, de 12 év alatt sokat változtunk mindketten, ahogy a kapcsolatunk is. Lett normális állásunk, egy csomót költöztünk, megjöttek a gyerekek, stb. Ugyanakkor eszem ágában sincs szerelmet keresgélni más férfinél, mert van számomra, aki fontosabb. A párom. S tudjátok, nem is hiányzik az a hú, de nagy szerelem, amit a húszas éveim elején éreztem. Nagyon szeretjük egymást, s persze néha felizzik a szikra, de az, ami köztünk van, már koránt sem mindent elsöprő szerelem, hanem tisztelet, megbecsülés és szeretet. Lehet valaki szerelmes a párjába, de ha ezek nincsenek meg, akkor szerintem nem érdemes összeházasodni, mert csak szenvedés lesz belőle mindkét fél és az esetleges gyerekek számára is.

Engem egyszerűen megdöbbent, itt mennyien javasolják az érdekházasságot. Igen, érdekházasságot, ugyanis az érzelmek nélküli házasodás minden esetben az; tekintet nélkül arra, hogy pénzügyi érdekekből vagy egyéb megfontolásból történik (jó apatípus lenne, stb.).

Ne dőlj be. Az ilyen emberek sajnálatos módon sosem voltak még szerelmesek, és abban a szent hitben élnek, hogy ez egy mulandó, zavaró érzés, amelyből kizárt, hogy sérülés nélkül ki lehet lábalni.

Sokan érvelnek a hormonokkal. Már nem egy ilyen kérdésnél leírtam a helyzetet, megteszem ezt most is. Nincs olyan, hogy szerelemhormon. Ilyen hülyeségeket csak a femina szintű női lapokban olvashatunk.

A szerelem tudományos meghatározása az, hogy ez egy pszichológiai és biológiai állapot együttese, amely sok-sok tényezőre vezethető vissza. Kezdjük a biológiaival:

A biológiai értelemben vett szerelem alapja az ún. idegnövekedési faktor, a tesztoszteron, ösztrogén, dopamin, norepinefrin, szerotonin, oxitocin, és a vazopresszin. A tesztoszteron és az ösztrogén felelős a megfelelő szexuális viselkedésért (szexuális vágy egymás iránt), a dopamin, norepinefrin és szerotonin anyagok pedig a kapcsolat kezdeti szakaszában magasabb arányban vannak jelen, kialakítva az érdeklődést. Az oxitocin és a vazopresszin azok az anyagok, amik egy hosszú szerelmi kapcsolat alatt termelődnek, ezek alakítják ki az erős kötelékeket, ún. mély szerelmet.

Az oxitocin felelős leginkább egy kapcsolatban a vonzalom fenntartásáért, ez alakítja ki a külső vonzódást a másikhoz. A legfontosabb, amit biológiai értelemben érdemes róla tudni az az, hogy az oxitocin termelődése orgazmustól megnő, így a funkcionális szexuális életet élő pároknál KÖNNYEBB a szerelemérzés fenntartása.

Mélyebben nem szeretnék belemenni. Az érdeklődést felkeltő kémiai anyagok azok, melyeknek a termelődése az évek folyamán visszaáll normál szintre, de ez nem jelenti azt, hogy nem kelthető fel újra vagy nem tartható fenn folyamatosan a szerelem érzete. Példának kedvéért a feromonok (illat, íz) vagy az adrenalin (tehát a párral átélt izgalmas élmények) könnyen beindítják újra ezeknek a túltermelését. Ez nem azt jelenti, hogy életünk végéig az egekben kellene ezeket tartani, hanem azt, hogy a közös élmények, egymás illata, stb. nem véletlenül fokozza a vágyat, kötődést, vonzalmat biológiai értelemben. Ha ez jelen van, egy szerelmi kapcsolat könnyen fenntartható életünk végéig is. Nem kell tudatosan csinálni - a lényeg annyi, amit sokan tanácsolnak a biológiai-kémiai anyagok ismerete nélkül is: közös programok, az intimitásra való odafigyelés, egészséges mennyiségű és minőségű szexuális élet, a külsőnkre és belsőnkre való odafigyelés, a másikkal való törődés, közös érdeklődési körök, meglepetések, stb.

A pszichológiai értelemben vett szerelem már egy bonyolultabb téma. Röviden annyit, hogy itt a szerelmet két tényező határozza meg: a társi szeretet és a vágyakozás/romantikus szerelem. Ennek a kettőnek EGYÜTT kell jelen lennie ahhoz, hogy valamit szerelemnek nevezhessünk. Magyarán a kapcsolatok első pár hónapját jellemző vágyakozó, szexuális izgalomra és pusztán külső vonzalomra alapuló időszakját nem nevezzük szerelemnek (a.k.a. rózsaszín köd), hanem az évek folyamán emellé kialakuló, de a másikkal együtt folyamatosan fenntartott bensőséges, szeretetteljes viszonyt, mellyel együtt jár a szexuális vonzalom is.

Azokat, akik vonzalom nélkül, csupán tisztelet-szeretet alapon, barátilag házasodnak, csak sajnálni tudom - ugyanis ahol a kezdeti vonzódás nincs meg, ott valójában sosem lesznek boldogok a felek, és magukat fosztják meg önként egy érzéstől, amit sosem éltek át, annak ismerete híján lenézvén azt.

Összességében elmondható, hogy az ilyen házasságok NEM JÓK, hanem elviselhetőek; gyakorlatilag nem is házasságok. A felek elvannak egymás mellett, látszatboldogságban élnek, szeretetben nevelik a gyermekeiket, de egymással hidegek, érzelmeket nem táplálnak, házasságuk gyakorlatilag értelmetlen, hiszen a gyerekeiknek is rossz példát adnak tovább. Ahol a kezdeti vonzalom, a testi vonzódás hiányzik, ott nincs értelme a továbblépésnek, mert úgy belül mindig üresek maradunk, a másikat sosem fogjuk teljes szívvel szeretni és kívánni.

Én azt mondom, ne add fel, és keresd tovább az igazit, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki életében van olyan, akivel képes boldog, jó házasságban élni. Igen, egy házasságban kell kompromisszumokat kötni - de ilyen alapvető dologról, mint a szerelem NE mondj le, vagy sosem leszel boldog, de még elégedett sem!

Csak az a hülye rózsaszín köd ne lett volna...egész más lenne az életem. 18 éves voltam, amikor jött a "meglátniésmegszeretni" című nagy érzés. Hosszú évekig tartott összeveszésekkel, kibékülésekkel tarkítva.Soha nem egy harmadik,hanem anyuka áldásos működése állt közénk -egyetlen fiacskája volt.

Éppen pauzában voltunk, amikor levelet hozott a postás. A munkahelyemen látott meg egy fiú, aki kinyomozta a címem, és küldött egy nagyon udvarias levelet azzal, hogy szeretne velem találkozni, bár én biztos nem emlékszem rá. Ráálltam az invitálásra és egy nagyon aranyos, kedves intelligens srácot ismertem meg benne.../mellesleg tényleg nem emlékeztem rá/ de az én lelkemben ott volt az a rózsaszín köd és az első alkalomra kiugrottam ebből a körből.

A rózsaszín ködnek azután 16 év után vége lett, én meg egyedül maradtam.

Nem régen eladtuk a szülői házat, mert már túl nagynak bizonyult, és a költözés során előkerültek a levelek, amiket én ettől a "köztes" barátomtól kaptam.

Leültem és újraolvastam...azóta nem térek magamhoz. Túl az ötvenen -nem mellesleg magányosan- arra kellett rájönnöm, hogy Ő volt az, akit egész életemben vártam. Akkor ott volt...és nem vettem észre. Ha visszafordíthatnám az idő kerekét, azokat a rózsaszín ködöket világgá űzném.

Azóta többször álmodtam vele, de sajnos nem tudok róla semmit. Csak azt remélem, hogy boldog lett később...megérdemelte!

...hát ennyit a rózsaszín ködökről...nem ér semmit!

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__valas__42..

Olvasd el a kérdést, különösen a 14. kommentet, a kérdezőét, 3-as pont.