Külföldre szeretnék költözni, de a párom nem szeretne jönni. Mit tegyek?

Mi kompromisszumot kötöttünk: megyünk, de maximum 10 évre.

Már van egy gyerekünk, ő megtanul majd angolul és valószínűleg már kint fogom szülni a kistestvért. Közben sajnos az én anyukám is beteg lett és belegondoltam milyen lenne, ha nem tudnék mellette lenni :-( Szóval már én is úgy érzem, hogy így lesz jó.

Nézd, ha megvan az okod, arra, h kimenj oda dolgozni (pl itthon nincs állásod vagy nem fizetik meg, nem tudtok olyan életkörülményeket teremteni, amelyre vágytok), akkor mindenképpen menj ki.

10 éve vagytok együtt, tehát gondolom nem vagytok már gyerekek, legalább 30-asok vagytok. Így viszont, ha egy felnőtt, önálló férfi inkább az anyja szoknyája mellett akar maradni, mintsem a párjával kiköltözni egy jobb élet reményében... akkor nem érdemes miatta itt maradnod. Szerintem.

Na most Skócia még sem a világ másik fele. Repülővel 1,5-2 óra az út.

Én is egy nyugati országban élek és igaz, sokkal de sokkal kevesebbet látom a szüleim, de az egész megváltozott. Ha hazamegyek akkor az együtt töltött idő sokkal aktívabb, mivel csak "beszélgetni" tudunk a neten, ezért sokkal elmélyültebb a kapcsolatunk, szóval nem rossz ez így. És ha bármi gond van, akkor azonnal ott a repülő.

Ráadásul állandóan csak azt hallani, hogy milyen rossz Magyarországon, milyen nehéz munkát találni, mennyi az adó stb.

Ha a párod ezt nem érti meg és még csak meg sem akarja próbálni, akkor jobban el kellene beszélgetnetek.

De fura! Tisztára azt hittem, hogy hölgy a kérdező! Nos, akkor az előző válaszomat annyiban módosítanám, hogy amennyiben egy felnőtt nő nem képes elszakadni a szüleitől, akkor nem is éri meg vele lenned. De tényleg. Ez mindkét nemre vonatkozik szerintem.

Persze azért figyelembe kell venni azt is, hogy ő el tudna-e helyezkedni kint. Mert ha nem, akkor én sem mennék egy idegen országba azért, hogy otthon üljek. De mivel te csak a szüleit hoztad fel, gondolom tényleg nincs más "kifogása", csak hogy anyucitól apucitól távol lenne. Nos... én mennék a helyedben.

Hasonló volt nálunk a dolog, a férjem (akkor még csak párom) menni akart, én nem, mert a család... aztán úgy alakult hogy a családomba akkorát csalódtam mint egy ház, és már csak egy cél lebegett a szemeim előtt, hogy el innen de jó messzire.

Szóval azóta külföldön vagyunk, nem bántuk meg, de tényleg kellett egy kis idő (1év) míg rábeszéltem magam. Néha felhozta a témát, hogy ne feledkezzek meg róla, meg volt előttem már példa, szinte az összes barátunk kint volt már akkor. Végül nem erőszakolta ki, hanem én kezdtem másképp látni a dolgokat.

A családom is tett olyat amivel nagyon megbántott, de ez arra volt jó, hogy ne vágyjak vissza. Meg láttam hogy mennyire szegénység van, én is elvesztettem a munkám, belegondoltam, hogyha betegek lesznek esetleg, akkor az nem elég hogy fogom a kezüket, gyógyszer kell, orvosnak pénz, azt meg nem tudok adni ha nem lépek. Úgyhogy léptem/léptünk egy nagyot.

Beszéljetek róla sokat, esetleg menjetek ki kirándulni, vagy csak szétnézni. 10 éves kapcsolat már olyan mint egy házasság, szóval szerintem mindenkinek engedni kell kicsit, és nem az a megoldás hogy ha valami nem úgy van ahogy én akarom akkor válunk/szakítunk.

Sok sikert!

25N

3-as vagyok: nálunk én akartam menni, én vagyok a nő. Férjem leginkább az anyja hatására akart maradni (sosem látlak titeket újra, 4 nap után fedezik fel a hullámat stb; 50 éves lesz idén).

A változást a józanság hozta: vagy megyünk, vagy maradunk és hitel, kisebb lakás, a gyerekeinknek nem fog "alapból" menni egy idegen nyelv stb.