Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Hogy verjem ki a fejemből ezt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy verjem ki a fejemből ezt a lányt?

Figyelt kérdés

A történet, hogy egy 30 éves férfi vagyok és a munkahelyemen van egy lány és folyton rajta jár az eszem, ennek lassan egy éve. Mikor megláttam megtetszett és úgy voltam vele, hogy 3-4 hét és úgyis elfelejtem, hisz sokat vagyok home office-ban és nem is egy cégnél dolgozunk, csak az irodák egy telephelyen vannak, így max hetente egyszer-egyszer találkozunk az egyik közös portahelyiségnél futólag.

Nem szoktunk beszélgetni, csak köszönni, emellett ez idő alatt alig váltottunk pár mondatot.

Amiért viszont ebből nem lesz semmi az az, hogy feleségem van és egy másfél éves kisbabánk és soha nem csaltam meg, továbbá az biztos, hogy soha nem is fogom sem elhagyni, sem megcsalni. Ők a mindeneim, imádom a feleségem és imádom az életemet. Persze a baba születése óta beköszöntött kisebb-nagyobb ezzel járó nehézségeken túl voltak konfliktusok, de jó köztünk a kommunikáció így tök jól megoldottuk ezeket.


Szörnyű azonban, hogy ilyen hosszú ideje, amikor megyek dolgozni azonnal rajta jár az eszem.

Már előtte lefekvéskor, egész nap míg benn vagyok és mikor elindulok haza akkor is. Szerencsére mikor nem vagyok benn akkor eszembe sem jut, van hogy napokig, de amint tudom, hogy megyek az irodába megint előjönnek ezek az érzések és izgalom, hogy látni fogom-e.


Rengeteget álmodtam is vele és ez is aggaszt, hogy még alvás közben sem szabadulok, ha nagyon benne vagyok a munkahelyi vibe-ban, mert valamiért hozzácsatolom, még ha nem is vagyunk kollegák.

Általában egyszerre megyünk haza, bár ő volánnal jár, én pedig a megálló felé megyek kocsival és rengetegszer megfordul a fejemben, hogy felvenném, mert biztos örülne, aztán megrázom magam és csak annyit mondok, hogy "na ezt most felejtsem el!".

Nem is akarok egy kicsit sem kezdeményezni/közeledni, hogy még véletlenül se csapjam be magam azzal, hogy elhitetem magammal, hogy ez még nem megcsalás, beszélgetni lehet, mert tudom, hogy nem! Az onnantól csak még nehezebb lenne, többet akarnék talán és felőrölne.


Azon is gondolkoztam, hogy elmondom a páromnak, hogy segítsen, hogy mit tegyek, hisz nem fogom soha megcsalni, de félek, hogy annyira megbántanám, hogy utána tükörbe sem tudnék nézni, na meg így is eléggé gyötrődök...


Munkahely váltáson azért nem gondolkozom, mert a munkahelyemet és a munkámat szeretem, relatív van egy jó fizetésem és annak ellenére, hogy nem falu, de egy nagyobb vidéki város, ahol hasonló ágazatban nem is találnék pár hét alatt egy új alternatívát.


Még azt sem lehetne mondani, hogy annyira más ez a munkahelyi lány külsőleg, mint a nejem, hisz mind a kettőjük vörös(imádom a vörös lányokat) és szép magasak. Ismerni pedig nem ismerem, hogy ő maga milyen.

Hogy nem tudok ép ésszel ezen ennyi idő után túllendülni és miért kell ezzel sanyargatnom magamat?! Volt már bárki hasonló cipőben esetleg?


tegnap 20:08
 1/9 Noren1989 ***** válasza:
100%

Ideje lenne azon dolgoznod, hogy valós tulajdonságokkal ruházd fel a csajszit. Nem mondom, hogy rosszakkal, de igen, az lenne a praktikus.


Favorizálod tudat alatt, képet generáltál ról a buksidban, fantázia-szinten.


Másfelől, ez a fantázia valamire utal. Mondjuk arra, hogy hiányzik neked valami. Ezt az asszonyod, oldalbordád nem tudja megadni már? Meg tudod fogalmazni, hogy mi ez?

tegnap 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

“Még azt sem lehetne mondani, hogy annyira más ez a munkahelyi lány külsőleg, mint a nejem, hisz mind a kettőjük vörös(imádom a vörös lányokat) és szép magasak. Ismerni pedig nem ismerem, hogy ő maga milyen.”


Figyi, csak egy ötlet: De nem lehet, hogy igazából a feleségedet keresed benne, meg a gondtalan “nászutas” időket, amikor még nem volt gyerek és volt minőségi időtök egymásra?

Teljesen beleillene így a képbe az egész, hiszen nem is ismered és idealizálsz egy vadidegen embert. Neked nem ő kell, hanem az az érzés, amikor még gondtalanok voltatok. Ha ilyen szemmel nézed meg őt és ezt az egész szitut, akkor nem látod másképpen?

tegnap 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
0%

Válts munkahelyet!!!


Vagy annyira azért nem akarod kiverni a fejedből??

tegnap 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
71%
#3 Most elképzeltem, hogy előadja otthon a feleségének, aki egy 1,5 éves gyerekkel van otthon és a kérdező jelenleg a kenyérkereső, hogy otthagyja a stabil munkahelyét, mert megdugná az egyik munkatársát. Ahaha.
tegnap 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
#4 félre nyomtam véletlenül, bocsi. Igazad van!
tegnap 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
33%
Ha hasonlítanak külsőre akkor nincs nagy gond, csak tetszik ez a típus. Sokkal jobb mint ha teljesen más tetszene mint a feleséged, mert akkor már azt is jelenti vele vagy elégedetlen. Amúgy nem tudom mit csinálj, a feleségeddel a konfliktusok miatt vannak nehézségek, a képzeletbeli lánnyal meg nincsenek, lehet ez a gondtalanság hiányzik.
tegnap 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
0%

Az én helyzetem jelenleg nagyon hasonló, csak én nő vagyok és egy férfiről fantáziálok folyamatosan, aki ráadásul valószínűleg meg rólam fantáziál, ugyanis nagyjából egy éve folyamatosan figyel, sunyin nézeget. Hasonlóan vívódhat mint te, mert hiába az intenzív szemezés, amikor alkalma nyílna arra hogy kezdeményezzen, nem hogy nem teszi, hanem inkább elmenekül. Ha rákényszerül hogy interakcióba lépjen velem, olyan zavarban van, hogy láthatóan azt sem tudja mihez kezdjen. Én mondjuk a feleségéhez mérten teljesen ellentétes vagyok mindenben, csak a vékony testalkat egyezik.


Na de, van ilyen, ameddig tudod magad tartani szerintem nincs gond, de tudom hogy szar, mert pont ugyanezeket érzem én is mint te, minden alkalom előtt amikor benne van a pakliban hogy összefutunk és konkrétan kezem-lábam remeg ha felbukkan.

tegnap 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
És kedves utolsó, te honnan ismered őt? Te hogy kezeled? Mert mi ahogy olvasom elég hasonló cipőben járunk. Gondolom te ismered a hapsi feleségét is akkor, tehát nem munkahely.
tegnap 21:53
 9/9 anonim ***** válasza:
8: Már a legelső találkozásunkkor megakadt rajta a szemem, de amikor rádöbbentem, hogy ő is mikben van (sokáig azt hittem hogy véletlenül találkozik vele a tekintetem olyan gyakran), elkezdtem elkerülni, mert tudom hogy ezt nem szabad. Viszont egyébként meg annyira tetszik és annyira vágyom rá, hogy néha amikor már nagyon hiányzik direkt úgy alakítom hogy összefussak vele. Nem beszélünk egyébként, nem is köszönünk, csak mélyen egymás szemébe nézünk amikor találkozunk és hosszan tartjuk a szemkontaktot. Munkahely, a nő is ott dolgozik, én is csak a bejáratnál szoktam látni futólag.
tegnap 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!