Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiként szégyen bevallani, ha valaki elkötelezett kapcsolatra, házasságra, családra vágyik?
Vagyis társadalmilag mintha úgy lenne, hogy a nők azok, akik mindig a komoly kapcsolatot akarják, a férfiak meg azt kell mutassák magukról, hogy ők lazán veszik a dolgokat, csak a szex miatt akarnak együtt lenni a nővel. A filmekben is úgy mutatják, hogy a férfi tök jól elvan úgy, hogy csak úgy együtt legyenek, a nő unszolására aztán végül nagy nehezen belemegy, hogy elvegye és úgy csinál, mintha gyereket is a nő kedvéért vállalna. Esküvőkön is ezen poénkodnak, hogy "szegény xy-nak elment az esze, hogy megnősül". Pedig szociológiai kutatások alapján a férfiaknak nagyon is előnyös a házasság, általában sokkal kiegyensúlyozottabb, hosszabb életet élnek, mint egyedül.
Én is így vagyok vele, szeretem a stabilitást, ha volna egy olyan társam, akivel közösen haladunk az úton, vannak céljaink, megbízhatunk egymásban, van kivel megosztani örömöt, bánatot és ideális esetben egymás jellemét is jobbá tesszük. Nekem pont, hogy az nem lenne vonzó életforma, hogy állandóan csak virágról virágra szállni, menni ismerkedni, tenni a szépet, aztán ki tudja összejön valami vagy sem, aztán kezdeni elölről. Ez számomra egy ilyen céltalan, sehova sem vezető élet, de mindenkinek szíve joga eldönteni. Meg az is hülyeség, hogy azzal felvágni, hogy kinek mennyi nője volt, például nagybátyám is ilyen volt, de mikor beteg lett, egyszer kórházba került egy nő sem volt mellette, anyámék látogatták meg csak, vittek neki be dolgokat. A család egy fontos érték az ember életében, amiért érdemes áldozatot hozni és az állandóság, biztonság nem unalmas, nem lúzerség.
Nem szégyen!
Bárcsak több ilyen férfi lenne, mint te!
Szerintem rossz körökben mozogsz. Nekem van egy csomó szingli férfi ismerősöm/rokonom, aki szintén szenved az egyedülléttől. Egy bizonyos kortól már a férfinak is evolúciós késztetése a gyermeknemzés, és a mai társadalmunkban azért az az elfogadott, hogy azt a feleségével tegye.
A másik meg az, hogy hajtani a nőket, udvarolni, elég macerás, főleg, ha az illető nem egy alfahím. Szóval jobban jár a férfi, ha van egy állandó társa, akivel tud szexelni. Persze elhiszem, hogy sok férfi szeretné hetente váltogatni a nőket, de azért erre elég kevés férfinak van esélye. És akkor még az érzelmi oldaláról nem is beszéltem.
Szóval szerintem nem vagy fura, sőt.
Nekem inkább az a fura, ha 30 éves kora után egy férfi kijelenti, hogy nem akar megnősülni, és mindig másik barátnőt akar.
“ Nekem inkább az a fura, ha 30 éves kora után egy férfi kijelenti, hogy nem akar megnősülni, és mindig másik barátnőt akar.”
Ez miért fura? Hadd éljen már mindenki úgy, ahogy akar. Nem robotok vagyunk, hogy egy előre megírt forgatókönyv alapján élhessük csak az életünket.
"Nem robotok vagyunk, hogy egy előre megírt forgatókönyv alapján élhessük csak az életünket."
Akár tetszik, akár nem, az ember egy emlősállat. A létünk célja az önfenntartás, és a génjeink fenntartása. Tehát természetes életcél a szaporodás. Szóval igen, fura, ha valakinek 30 éves kora után nem merül fel ennek az igénye. Persze nem kötelező, és lehet így élni, ha neked tetszik, de azért jobb, ha tudod, hogy nem ez lenne a cél, elvileg. Persze a mostani hedonista világban lehet. Csak majd 70 éves korodban nem lesz senki, aki rád nyissa az ajtót.
"Akár tetszik, akár nem, az ember egy emlősállat. A létünk célja az önfenntartás, és a génjeink fenntartása"
Szerintem se akard mások helyett megírni az életük forgatókönyvét. Emlősállatok vagyunk, oké. Evolúció, satöbbi, oké. De attól még ott van a szabad akarat, hogy akarsz-e gyereket vagy sem. Ezt is el kellene fogadni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!