Ha tudtad volna hogy a gyerekre rámegy a kapcsolatod, bevállaltad volna?

Jó esetben nem megy rá. Ha ráment, az nem a gyerek miatt volt.

Még akkor sem kéne, hogy rámenjen a házasság. Valószínűleg már nem szerettétek egymást igazán, vagy nem osztottátok fel egymás között a tennivalókat (pl. apuka nem vette ki a részét, stb.)

A gyerekkel nagyon sok olyan konfliktus jön, amit nem látsz előre, és nem is láthatsz előre. Gondolom, az emberek java része nem menne bele, ha előre tudná, hogy élete párja majd közel se fog annyit beletolni, az életéből, szabadidekjéből feladni, amennyit a másik fél szerint kellene, vagy ha tudná előre, hogy valami baja van (ami később is kijöhet), amire rámegy minden idő-pénz, vagy csak szimplán nem úgy sül el az egész, ahogy megálmodták, nem olyan a gyerek mint amire vágytak, más a személyisége, viselkedése, nem olyan érzéseket ébreszt, amint amit vársz, nem tudod elfogadni, mert tőled idegen.

Kedves Kérdező, szerintem tudtátok jól, mivel jár egy gyerek. Ti akartátok mégis. Vagy azt hittétek, hogy apuka beteszi, kiveszi, majd anyuka kipottyantja, és élitek tovább a gyerek előtti életeteket? A gyerek után az ember élete megváltozik, de ez nem baj, így természetes. És ismétlem: ha valóban szeretitek egymást, és megoldjátok rendesen a dolgokat, akkor nem megy rá a házasság. Ha igazad lenne, akkor mindenki egyedül nevelné a gyerekét, mindenki elválna, és emiatt nem vállalna senki sem gyereket többé, vagyis kihaltunk volna.

Ez nem a szereteten múlik. Romantikus így gondolni, de egyszerű is.

Szerintem senki nem tudja elképzelni. Valamennyire igen, de hosszútávon? Ha valaki még nem szenvedett olyan alváshiánytól, mint amit egy folyamat síró baba okoz, honnan tudná, mit csinálna, hogy érezné magát?