Mi tévő legyek, ha alkalmatlannak tartom magamat és a férjemet is a gyerekvállalásra, és nem állnak le a témával a környezetünkben?

Kijelented, hogy nem szeretnétek gyereket és kéred, hogy ne is zaklassanak ezzel, nem fog megváltozni a véleményetek, ennyi. Lehet, hogy megkérdezik miért. El kell mondani, majd nem besértődni a válaszokon, egyszerűen csak nyugtázni azzal, hogy "oké, te így gondolod/érzed, mi meg így". Ennyi. Ha újra feljön, újra nyomatékosan elmondani.

Amúgy a férfiak kevésbé érzékenyek szerintem ezekre a "szekálásokra". Az én férjem pl. sosem veszi fel az ilyeneket, az én radarjaim sokkal érzékenyebbek. De kérd meg, hogy mondja el az őszinte véleményét.

Szerintem érthető a család valahol. Nálunk a családban sok-sok év után a miénk az első gyerek. Mindenki oda van tőle meg vissza, a 80 éves nagymamám is teljesen megfiatalodott. Hülye megfogalmazás, de ha együtt vagyunk mindig bennem van az érzés, hogy a gyerekünkkel nekik is új lendületet adtunk, változott a család dinamikája, újra nagy nevetések töltik be a teret, sokkal gyakrabban, lelkesednek az ünnepekét miatta, készülnek, babusgatják, főzik a kedvencüket, mennek csatangolni, stb. Ettől még az oroszlán része a miénk, főleg az enyém. Tehát ha egy pár úgy dönt, hogy nem vállal gyereket, a családot is megfosztják ettől az élménytől és ezt nehéz feldolgozni, ha olyan típusú emberek. Náluk is dúl a "versenyszellem" (kinek hány déd/unokája van, mit tudnak már, blabla), szóval én teljesen megértem, a családot és azt is, ha valaki nem vállal gyereket, de ezt le kell kommunikálni a családdal normálisan, hogy megemésszék és beletörődjenek. A férjed az ő része felé álljon ki határozottan, te a sajátod felé. Nem kell szívbajosnak lenni.

Én azt szoktam mondani, hogy utálom a gyerekeket. Nem is szoktam szólni hozzájuk vagy foglalkozni máséval. Hozzá olyan képet vágtam mindig, hogy nem volt több kérdés.

Aztán egyszercsak bekattant vmi és terhes lettem, de továbbra is utálom a többi neveletlen kölket. A sajátot szeretem. De kb. senki se hitte, hogy én valaha terhes leszek, ki se derült sokáig. Légy határozott, ha hiszed, hogy nem kell gyerek, mert nem akarsz, látni fogják. Ha zavar, hogy nem szeretnél, meg akarsz felelni, kiszúrják és nyaggatni fognak.

Miért vagy alkalmatlan, mert nem vagy még 18 éves(?), ha igen, viselkedj felnőtt ember módjára, azaz, ha úgy érzed valaki Téged rettegésben tart valamivel, azt ki kell zárni jobban vagy teljesen az életedből!

Példa, anyám egy témában kérdezett, rákérdezett másodszor, mondtam, már válaszoltam elsőre, mikor harmadjára rákérdezett, nem szóltam semmit csak nem mentem felé egy évig, többet nem hozta fel..., és így sorban, van akit végleg kizárok.

Én közöltem velük, hogy a nemi szervem állapota és jólléte KIZÁRÓLAG a barátomra tartozik és attól, mert van méhem nem leszek inkubátor.

Továbbá, aki gyereket akar, dg.assa meg magát a férjével - ÍGY, ezzel a kifejezéssel.

Aki nem állt le ezután sem, azt ignoráltam.

Egyszerűen közölni kell velük az álláspontot amit képviseltek, aztán aki akarja eméssze meg, aki nem az le van szarva.

Mi nem akarunk gyereket a férjemmel, soha nem is akartunk. Aki megkérdezte, annak elmondtuk. Az értelmesebbje felfogta elsőre is, aki nem azt meg ignoráljuk leginkább. Vagy ahányszor zaklat annyiszor mondjuk az arcába teljes nyugodtsággal, hogy NEM. És ennél mélyebben nem megyünk bele. Aki még mindig háborog 13+ év után is, azon már csak jót röhögünk. Egyébként én is kerülöm a családi összeröffenéseket de nem ezért, szimplán nem szeretem.

Minden tiszteletem annak aki tudja magáról és párjáról hogy nem szeretnének gyereket!

Annak ellenére mondom,hogy fiatalon mentem férjhez, szültem két gyermeket és ezt nem bántam meg.

Csak kettőtökre tartozik, de tényleg ki kell állni a véleményetek mellett!

A világ minden szeretete, türelme kell a gyerekhez és ez jár nekik!

Nektek meg a saját életetek!

Ismerek olyanokat akik egyet vállaltak mert sürgetett az idő ,de nem boldogok mégse.

Ezt a gyerek is érezni fogja vagy nem tudja felnőtt korában mi az ő lelki baja.

Az én szüleim se voltak lelkileg alkalmasak.Felneveltek de nem tudták hogy mi az hogy lelki kötődés kifejezése.

Én meg fiatalon éreztem ezt a késztetést.

Egy ismerősöm tini korában már tudta hogy nem fog szülni és tartotta is hozzá magát. Nem bánta meg.

Nekem fiatalon unokáim is lettek már, de nem nyaggattam volna a gyerekeimet ezzel.

A lányom és a vejem is fiatalon döntött hogy család lesz.

Boldogok, egészségesek legyenek és majd döntenek az életükről.

Egyik esetben sincs visszaút egy idő után eldöntődik valahogy.

17. Végre egy értelmes ember🙏🙏🙏aki gyerekesként vagy gyereket akaróként nem azzal a baromsággal dobálózik, hogy aki nem akar gyereket az önző. Hát hogy a viharba lenne az, amikor valójában a gyerekek legnagyobb érdeke az, hogy olyan szülei legyenek akik akarták őt, vágytak rá minden porcikájukkal és jobb ha a körülményeik is adottak a felelős gyerekvállaláshoz. Ha pedig nincs így, akkor megkeserítik, nem csak a saját, de a gyerek(ek) életét is.

Minket ugyan akartak a szüleink, de mindketten olyan traumát éltünk át amiért anyagilag nem álltak rá készen, amit felnőttkorunkban is viselünk.

Konkrétan annyira nem volt pénzük, hogy évekre lepasszoltak minket ide is oda is a nagyszülőkhöz, elválasztottak minket, nem nőttünk fel együtt, alig ismerjük egymást a saját tesómmal.

Én ezt gyerekként úgy éltem meg, hogy elhagytak engem, nem szeretnek, nem kellek, megszabadultak tőlem, és mivel nem volt más, a nagyszüleim édességekkel etettek, ezért kialakult bennem az, hogy kajával vígasztaltam magam, és lassan táplálkozási zavaraim lettek. Még aktív sport mellett is elhíztam. Később beteg is lettem emiatt és végül lefogytam, de a mai napig és egész további életemben diétáznom kell és sokat sportolni, ami igen fárasztó, de ha nem csinálom, egyből hízni kezdek. Én egyébként idő közben, meg viszonylag fiatalon, 25 évesen férjhez mentem és boldogok vagyunk együtt, lelkileg ez sokat adott ahhoz, hogy leküzdjem a kajafüggőséget, meg az évtizedes gyerekként kialakult rossz szokásokat.

A nővéremnél máshogy csapódott le a dolog, ő nem tudott és nem tud kötődni senkihez. Nem voltak, Nincsenek barátai, soha nem megy sehova, 41 éves, de soha nem volt párkapcsolata sem, nem akar semmi ilyesmit.

Ja és hát bizony egyikünk sem akar gyereket. Ehhez nagyon valószínű hogy a családi hátterünk is hozzájárult.

37/N

Én mikor nem tudtam mi van, akkor mindenkit továbbküldtem a férjemhez, mondván, hogy nem rajtam múlik. Főleg az ő női rokonait.

Mondjuk az volt a különbség, hogy én nem zárkóztak el a gyerekvállalástól.

A másik, amikor már próbálkoztunk, akkor én mindenkinek mondtam, hogy próbálkozunk, ha meglesz az első genetikai UH majd szólunk, de addig légyszí hagyjanak békén, mert a stressz rossz a fogamzásnak. Ha nem jön össze 2 évig, akkor tudom milyen orvoshoz kell mennem, nem kell a közreműködésük. Nagyimon kívül erre mindenki csöndben maradt. Nagyim meg 93 éves volt, nem vagyok benne biztos, hogy emlékezett-e rá, hogy legutóbb mit mondtam.