Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez mitől lehet?
Házas vagyok, feleség, gyerek, jó munkahely, gyakorlatilag meg van mindenem. Viszont az elmúlt pár évben egyre jobban azt érzem hogy az egész egy nagy semmi, ez nem érték, az egész életem egy hulladék. Tükörbe nézve utálom a látványt, egy óriási nullának érzem magam. Nem az van hogy nem értem el semmit, mert az összes célomat elértem, meg van még egy csomó, hanem azt érzem hogy mindenki jobb, értékesebb és szebb nálam, még ha ez most furán is hangzik. Itt olvasva a hozzászólásokat önkéntelenül is összehasonlítom magam, az utcán járva-kelve folyamatosan nézek más férfiakat és mindenkit sokkal jobbnak látok magam körül. Autót vezetve ha leelőz valaki akkor azt érzem hogy milyen béna vagyok, biztosan meg akar alázni. Egyszerűen mindent magamra veszek. Otthon nem akarok szexelni, mert a legkisebb dolgot is sértésnek veszek, és azt érzem hogy kevés vagyok mint férfi. Már ott tartok hogy nem beszélgetek emberekkel, hidegen hagy bárki és bármi, annak örülök ha valakinek nem sikerül valami. Akkor azt érzem hogy mások is hibáznak.
Elviselhetetlenné vált az életem önmagam számára, már a megélhetésemet fenyegeti. Nem tudok magamba tartani semmit, elég élesen fogalmazok, és nagyjából az ismerőseim 90%-át már elveszítettem. Baromira zavar bennük minden. Ha csak tehetem nem mozdulok ki. Otthon nem akarok kommunikálni, mert csak veszekedés lesz a vége. A feladatokat direkt szabotálom, azt akarom hogy otthon se működjön semmi. Nem intézek el semmit, mert ott a hibázás lehetősége, és ez rám nézve végzetes lenne. Valami baromira nagy közönnyel és utálattal állok az emberek felé, ugyanis azt érzem hogy az emberiség legalját képezem minden téren, és ezért mindenki meg akar alázni. Mindenki engem néz, azt várják hogy hibázzak és akkor rajtam élcelődnek. Sokszor amikor vezetek, késztetést érzek arra, hogy nyomjak egy padlógázt és lehajtsak az útról neki egy fának. Ezt mindig elképzelem!
Nem tudom az okát, de teljesen megszállt a dolog, egyfajta végzetes önutálatot érzek.
Volt valakinek hasonló?
válasza: válasza: válasza:Én is csak akkor nézek tükörbe, ha nagyon muszáj..
N45
válasza:Durva olvasni min mész át.
Hány éves vagy amúgy és mit dolgozol? És voltál már pszichológusnál evvel?
válasza:Annyira nem értek ehhez,mert 30 éves nő vagyok,de nem lehet, hogy olyan kapuzárási pánikod van?
Tényleg szomorú olvasni amit érzel. Voltál pszichológusnál?
válasza:Hát nézd, mindenkit leelőznek. Van olyan ember, akit zavar, ha előtte van egy autó, ő nyomja 140-nel is, csak hogy ő legyen az első, aztán mindig csak elé kerül vki :D
Te laknál ilyen emberrel, mint aki vagy? Csoda, hogy a feleséged még veled van. És ha ő is megunja és elválik vagy ő megy előbb fának?
Valamiből engedned kell. Életszínvonal, vállalkozás, másik meló, mert ez így nem élet. Felismerted, hogy változtatnod kell. Dühös vagy és frusztrált. Miért, ezt kellene megkeresni. Nagy a nyomás? Engedd el. Nem kell két állás. Pihenés kell. Ha fel is mondasz, szünetet tartasz, hogy kitaláld, hogyan tovább, biztos lesz másik állás, nem fogsz éhen halni, nem? Akkor meg minek ez a hajtás?
Nem a hajtás zavar, hanem valami a mélyről. Nem jövök rá hogy mi. Vagyis van némi sejtésem, de ez nem egy dolog hanem egy komplett, minden összefügg mindennel érzés. Lehet hogy nem fogalmazok jól, de nem igazán tudom szavakba önteni.
Tehát élsz, dolgozol, pihensz, körbevesz az ami(mindegy mi), de mégis maradt bennem valami amit nem értem el, nem éltem meg. Aztán ott vannak a veszteségek, mintha az eddigi értékrendemet felülírná egy sokkal valóságosabb. E szerint egy csomó mindent sz*rul csináltam, viszont a régi szerint kellene élnem, akik körbe vesznek azok abban élnek. Engem meg már nem fog meg az a rendszer, azok közül sok minden nem jelent már értéket nekem. Valamiféle átalakulásban van részem. Ma már sokkal jobban kezelem a helyzetet, kezd helyreállni a dolog, de ez azzal jár, hogy nem olyan vagyok mint voltam. Ezt magamon tapasztalom, kíváncsi leszek a család véleményére is.
válasza:Van egy olyan, hogy életközepi válság. Ez inkább harmincasoknál szokott előjönni, de van akinek később. Kiégés, "burning out", amikor az ember már túljutott a csúcson, ahonnan már nem lehet feljebb jutni, kevesebb cél és motiváltság jellemző, állandó lehongoltság inkabb... Mert mar elérted azt amit elérhetsz. A másik, hogy most valószínű változókorba léptél, testedben különböző folyamatok zajlanak, szóval hormonális változások is hatással lehetnek az érzelemvilágodra, ezt sem lehet figyelmen kivul hagyni.
Értékelem a leplezetlen őszinteséged, a legtöbb ember meg maganak sem vallaná be, ez már egy jó alap, hogy van merszed kimondani magad előtt sem szégyelled.
válasza:"az egész egy nagy semmi, ez nem érték"
"maradt bennem valami amit nem értem el, nem éltem meg. Aztán ott vannak a veszteségek, mintha az eddigi értékrendemet felülírná egy sokkal valóságosabb. E szerint egy csomó mindent sz*rul csináltam, viszont a régi szerint kellene élnem, akik körbe vesznek azok abban élnek."
Változtatnod kell.
Csináld azt, amit szeretnél, és hagyd ott (tisztességel, felelősséggel), amit nem tudsz már a jövőben örömmel vállalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!