Kívánom is a férjemet, és nem is. Lehet ebből még valami?

Az egész lejtmenet úgy kezdődött, hogy körülbelül két éve megcsalt. Nem utólag bukott ki, őszintén elmondta, és megbánta, ezért pár hónap huzavona után megbocsátottam neki. Azóta sem vallotta be miért tette, csak saját magát okolja a történtek miatt, de én pontosan tudom miért. Nagyon igyekszik jóvá tenni, azóta is, folyamatosan. Előtte is a tenyerén hordozott, de azóta...

Szóval, ő mindig kicsit gyakrabban, változatosabban szerette volna, mint én. Ezt próbálta is lekommunkálni, nem erőszakoskodott - de úgy voltam vele, hogy amíg nekem kielégítő így teljesen, úgy neki is. Ezt elismerem, nagy hiba volt.

Nos azóta, hát, rosszabb a helyzet, mint előtte. A megcsalást követő pár hónapban olyanok voltunk, mint a tinik (és őszintén élveztem is), de azóta annyira nehezen tudom félretenni, elfelejteni a történteket, hogy azt a pár napot kivéve, teljesen kivezettem az életünkből a szexualitást. Egyéb intimitásunk van, és jól is esik, és látom, érzem, hogy kíván a férjem (tesz finom lépéseket is, randizni visz, de kérésemnek megfelelően nem nyomul), de mindig bevillan AZ. Egyszerűen nem tudom feldolgozni, félrerakni.

Most nagyjából 2-3 havonta egyszer vagyunk együtt, és az utóbbi időben, mintha már egyáltalán nem is érdekelném. Persze, én mondtam neki, hogy ez nekem most nem megy úgy - és biztosított a türelméről, megértéséről. Ugyanakkor, ő egy egészséges férfi, és nincsenek illúzióim. Többé nincsenek.

Rettegek attól, hogy ha nem is ugyanabban a formában, de megtörténik ugyanaz, ami már egyszer bekövetkezett. Ez a tudat is megbénít, és nem tudok mit kezdeni vele.

Szóval kívánom is, meg nem is. Kegyetlen frusztrált vagyok emiatt.

Ti voltatok hasonló helyzetben? Van szerintetek még jövőnk, érdemes küzdenünk? Mit tegyek?

Ő 35, én 32 vagyok - gyerekünk még sajnos nincs, mert miattam annyira nem egyszerű.