Van itt olyan ember, akinek minden összejött? (Házasság, gyerek, egyetem, karrier)

Nekem igen!

N

A gyerek kivételével minden, a gyerek azért nem, mert sosem szerettem őket és amint lehetőségem nyílt rá, sterilizáltattam magam.

Ezen a ponton megjegyezném, hogy hangzatos szavakkal jellemzett célokra vágyni a világ legnagyobb hülyesége, mert egy házasság nem eredmény, csak egy szerető társ az, akivel jó házasságban vagy, ami kitart éveken vagy egy életen át. Gyereket csinálni nem eredmény, nem vagy különleges attól, hogy a nemzőszerveid épek, csak az az eredmény, hogy lesz egy jól nevelt, intelligens és boldog gyereked, aki meghálálja majd neked azt az odafigyelést és hatalmas energiát, amit belefektettél a felnevelésébe. Virítani a gyereket nem érdem és nem tesz jó szülővé sem. Ugyanez igaz a karrierre is, nem idétlen, hangzatos szavakra kell vágyni, amikkel jellemezd magad, hanem kicsit gondolkodni, hogy minek mi az ára és milyen hatalmas munka az, hogy tényleg jó legyen, ne csak egy üres szó. Ne csak egy üres házasság egy elbaszott gyerek, egy szar diploma, amit 6 év alatt szereztél a 3 éves szakon és ne egy olyan karrier, ami romba dönt lelkileg és elveszi az időd attól, hogy lásd a gyereked felnőni...

Most, hogy ezen túl vagyunk és már szóbahoztam azt, hogy mindennek megvan a maga ára: nincs titok, önnyugtató "sosem késő elkezdeni" mantrák helyett időben kell cselekedni és akkor nem ér véget az ember élete azelőtt, hogy elkezdődne. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy pánikolni kell az idő miatt, de igenis tudatában kell lenni annak, hogy ha akarsz valamit, akkor nem engedheted meg azt a luxust, hogy segget vakargass és kivárd a megfelelő pillanatot. És ez igaz mindenféle életcélra, nem csak a propaganda életmodellre.

És itt nem arról van szó, hogy aki úgy érzi, hogy elkésett, az neki se álljon, hanem inkább azt akarom mondani, hogy ha fiatal vagy, ne legyen az az illúziód, hogy kurvára ráérsz.

Én ledaráltam csúszás nélkül két egyetemet, nem volt opció az, hogy majd egy év csusza belefér meg majd elmegyek lazulni érettségi után, mert aki ilyen megengedő magával szemben, az nem csak egy évet fog elveszteni, hanem sokkal többet. Az ilyen embernek megalszik a szájában a tej. Emlékszem, sok ilyennel randiztam anno, piszmogtak, lazázni akartak vagy azt sem tudták, mit akarnak. Nem. Ezt ki kell időben találni és annak megfelelően cselekedni. Ha házasságot akarsz, akkor nem rohasztod magad évekig szexkapcsolatban és nem mész fejvesztve a haverjaid/anyád/akárkid után a párkapcsolati esélyeidet rombolva, mert könnyen pislogunk kettőt úgy, hogy 5 évvel később van, mi meg ugyanott. A kapcsolatba is bele kell tenni az időt, abba is, hogy megfelelő partnerré válj, hogy megismerd a másikat, hogy stabil alapokon fel tudjatok építeni együtt valamit. Nem mehet az, hogy elücsörgök szüzen vagy végigdugva a világot és 30 évesen kitalálom, hogy 31 éves koromra jó lenne gyerek meg család meg házastárs...

És nem, nem megy az sem, hogy sodródsz az első munkahelyedtől az utolsóig. Ha kutatni akarsz, akkor erre gondolsz már akkor, mikor először megfogalmazódik benned a gondolat. Ha otthonról akarsz dolgozni, akkor úgy tanulsz, úgy specializálódsz, hogy olyan helyre kerülj, ahol ez a bevett munkavégzés. Olyan nincs, hogy felkapcsol az ember magában egy "akarok" kapcsolót és akkor azonnal történik valami.

Az életcélok attól életcélok, hogy évek, évtizedek alatt épülnek...

Pozíciók telnek be és emberek kerülnek egyre magasabb és magasabb helyekre az életükben, területek kerülnek beépítésre szép családi házakkal, környékek fejlődnek és mennek fel a lakások árai, klassz emberek unják meg az egyedüllétet és döntenek az elköteleződés mellett... Korunkbeliek. Időben meglépnek dolgokat és pár év alatt beérik a gyümölcse annak, amire időben gondoltak, amibe időben fektettek, tudatosan készülve az adott szerep betöltésére. Ezt hívják egyesek szerencsének, pedig nem az.

Házasság összejött, de minek? Elváltam már sok éve.

Gyereket is szültem, akit le sem szar az apja. Igen, szarul választottam.

Ami pozitív, hogy sikerült függetlenítenem magam a mindenáron kell kapcsolat eszméjétől. Egyedül nyugodtabban élek.

Pénzem nincs, nem volt, nem lesz. Karrier az sem volt, nem lesz.

Ha lúzer vagyok, akkor az vagyok. Ez sem érdekel.

4#: Szerintem a pártaláláshoz pont szerencse kell, mert én hiába teszek meg mindent hogy megtaláljam életem párját, még hasonló nővel se sikerül találkoznom.

Bármit el lehet érni az életben, de a kitartás, a szorgalom az kevés,mert ha végig gondolod a saját életedet , te is rájössz hogy mennyi szerencse és mások segítsége volt benne abban, hogy ide jutottál.

Szóval a szerencse egy szükséges tényező, mert anélkül hiába teszel bármit, nem fog sikerülni, és a pártalálásra ez hatványozottan igaz.

Ismerek.ilyenekez annyi a trukkje hogy lemondtak a szerelemrol.

Van pasi aki tamogatja őket (egyik vallalkozo is lett)a pasi jo férj meg jo apa, es élnek sacc 10 éve boldogan, másik bnom is felszedett egy mulya ferfit akit ő irányít, ott is boldogság van.

Annyi áldoztak csak bele hogy nem kémia es nem szerelem alapon élnek. Es nem futkosnak a jó lasik után, meg stb

*annyit áldoztak bele hogy nem szerelem es nem kémia alapon élnek nem futkosnak jo pasik utan

Olyan vezető ferfit is ismerek aki a feleségével is csak azert van mert egyutt viszik a céget es hatalmas a pénz belole. Ott is gyerekek vannak etc. Es harmmeg minden szép. A pasi félre sem mer lépni merz a vagyon az első.

Szoval nem az erzelmeik es nem az ösztöneik vezetik a sikeres embereket, hanem az eszük.

Azt gondolom, össze. De mindig van újabb cél.

21 éves voltam mikor megismertem a férjem. Egyáltalán nem gondoltam akkoriban a társkeresésre. Akkor fejeztem be az első évet az egyetemen, épp a nyári szünetet töltöttem és önkénteskedtem egy rendezvényen. Az életem kerek volt, nem hiányott semmi. És akkor jött a férjem, aki felfordította az addigi nyugalmas kis életem. Kapcsolatba kezdtünk, és az elkövetkezendő 4 év a suli és a munka mellett az ingázásról szólt. Pokoli nehéz volt ezt mind egyensúlyban tartani, pláne az ingázás miatt, mert az minden alkalommal fél nap utazást jelentett. De álltuk a sarat, mert tudtuk mi a cél, az összeköltözés és közös élet. Amint úgy álltam a sulival hogy már csak a vizsga volt, és volt elég munkatapasztalatom is (nemzetközi cégnél vállaltam részmunkaidős állást az egyetem alatt), hozzá költöztem az albérletébe. Fél év múlva megkért, rá fél évre meg is volt az esküvő. Időközben munkám is lett, a több éves szakmai tapasztalat amit a suli mellett vért izzadva szereztem, kifizetődött. Mellette nyelvet tanultam és továbbképzésre jártam. Az esküvő után egy évvel saját házat tudtunk venni, igaz nem tehermentes és segítettek a szülők is, de örülünk így is. Most az a cél hogy ezt a házat szépítgessük, illve hogy érkezzen a trónörökös hamarosan.

Mi a titkom/titkunk? Nem akarom megváltani a világot. Nem akarok cégbirodalmat irányítani, nem akarok óriási befolyást. Élhető munkahelyet akarok, ami összeegyeztethető egy családi élettel. Nem akarok milliókat, de nyilván nyomorogni sem, megelégszem egy átlag feletti, de nem extra luxus életszínvonallal. Azt akarom hogy a férjem és én jól meglegyünk és egészséges gyerekünk szülessen. Hát ennyi. Ezek a céljaim és ezekből értem már el párat. Lehet nem túl trendi célok, de nekem most pont elég.