Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha nem jöttök ki a férjeddel?
Tegnap a barátainknál voltunk vendégségben.
Lassan két éve nem találkoztunk személyesen a Covid miatt.
Kiderült, hogy nehezen bírták a karantént együtt és a válás helyett nyitott házasságban élnek.
Mivel nagyon jól elvannak eresztve anyagilag nem nagyon akarnák ezt a válással bonyolítani mert akkor egy csomó pénzt buknának és ott van egy 13 és egy 9 éves lány is.
Így élnek egymás mellett de élik a saját életüket. Persze a veszekedések nem múltak el.
Próbálják elviselni egymást.
Egyből kiakadtam magamban.
Hogy tudja elviselni a barátnőm, hogy tudja azt, hogy a férje egy másik nővel volt és úgy megy haza vagy épp fordítva. Már csak a tudattól rosszul lennék, hogy ezelőtt fél órával még mással hempergett. Arról nem beszélve, hogy a veszekedések miatt a gyerekek sokmindent bevisznek az iskolába. Sokmindent hallani.
Ti képesek lennétek erre, hogy a vagyon és a gyerekek miatt így éljetek? Nekem kicsit fura ez az életmód.
Nem
De aki igazi nyitott házasságban él azt ez nem zavarja
A barátnődék viszont különváltak, csak egy hàztartásban élnek és jogilag egy pár..
A kettő nem ugyanaz.
Én sem vagyok kèpes a nyitott házasságra.
Ott a válasz: "Mivel nagyon jól elvannak eresztve anyagilag nem nagyon akarnák ezt a válással bonyolítani mert akkor egy csomó pénzt buknának..."
Sokan vannak, aki nem jó anyagi helyzetben is benne maradnak egy xar házasságban, szemet hunynak a megcsalás felett és nem nevezik nyitott házasságnak sem
Ilyen esetben lehet, hogy megpróbálkoznék ezzel, hátha attól a házasság ha nem is javul meg, mert nyilván nem fog, de legalább egy békés, kiegyensúlyozott légkört tudunk biztosítani otthon. De így, ha még eredménye sincs, így elég hamar be kéne látnom, hogy ennek így nincs sok értelme.
Ha valakit már nem szeretsz, nem vonzódsz hozzá, nem akarod párodnak, akkor igazából nem fog érdekelni, hogy fél órája kivel hempergett, tökmindegy, hogy papíron házasok vagytok-e még vagy sem. Emiatt gondolom azt, hogy talán a családi egység/béke kedvéért megpróbálkoznék vele.
Nyitott házasságban mindkét félnek lehetősége van félretáncolni. Lehet barátnőd is ezt teszi, de legalábbis flörtöl, ismerkedik más pasikkal, ezért nem zavarja, hogy a férje más nőkkel hempereg.
Gondolom a gyerekeket akarják óvni, azzal hogy egy fedél alatt élnek. Végülis, ha nem otthon dugnak félre a szülők és nem terjesztik fűnek- fának a dolgot, akkor nem biztos, hogy kiderül és beviszik az iskolába a gyerekek az infót.
Viszont a rendszeres veszekedés sokkal kàrosabb ennél. Emiatt hamarabb lesznek lelki sérültek a gyerkőcök. Miért veszekednek, ha érzelmileg függetlenedtek egymástól? Valószínű még ők sem tudjàk mit akarnak. Lehet csak àtmeneti kilengésről van szó, aztán majd rájönnek, hogy mégiscsak együtt a jó.
Ez nem nyitott hazassag, csak nem valnak. Nyitott hazassagban minden mas mukodik, kiveve azt, hogy a feleknek szukseguk van uj es mas szexualis partnerre. Ez az igeny olyan eros, hogy lemondani rola onamitas, viszont olyan jo egyutt es annyira szeretik egymast, hogy nem tudjak, nem akarjak az eletuk felrugni.
Nyitott kapcsolatban sem szabad tullepni egy vonalat, es ettol felni lehet. Kotodes, szerelem nem resze a dealnek. Amugy az felrelepes nelkul is megtortenik, csendben, titokban vagyni valakire.
Amit leirtal nem ez.
"Hogy tudja elviselni a barátnőm, hogy tudja azt, hogy a férje egy másik nővel volt és úgy megy haza vagy épp fordítva."
Az a kérdés, hogy a pasi lefekszik-e még a feleségével, és azon kívül másokkal is, vagy az asszonnyal egyáltalán nem szexel, csak másokkal?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!