Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A férjem szex-szel zsarol?
A férjemmel 2 éve vagyunk házasok, eddig minden rendben volt , de elkezdett féltékenykedni, de nem volt alapja. Sokszor fenyegetett, és durva volt velem, megszorította a kezem , kiabált stb.
Nem akartam elhagyni, csak egy kis térre volt szükségem, egyedül akartam lenni, és az utóbbi időben volt, hogy a másik szobában vagy a nappaliban aludtam.
Amikor közeledett felém , vagy akart valamit ,mindíg kihátráltam. Ez így ment egy ideig, aztán azt mondta, hogy a felesége vagyok és mellette kell aludnom, illetve ha nem fekszek le vele magamtól akkor majd lefektet erőből.
Tudom kötelességem lenne a feleségeként vele lennem, de csak egy kis nyugalmat szerettem volna mert már így is állandóan féltékenykedett.
Igaza van? Vagy mit kène tennem?
Nem kötelesség. Amit mond azt jelenti, hogy nemierőszak.
Lehetsz te a bármilyen appiros feleség akkor is a nem az NEM.
Ülj le vele, tisztázd a határokat egyenesen, mit akarsz, mennyi ideig mire van szükséged. Ebben partner milyen szinten a másik fél de ha nem az akkor az váláshoz fog vezetni.
Ha ez igaz, akkor ez kimeríti a családon belüli erőszak fogalmát.
Kérj segítséget!!
Elkepeszto! 😂😂😂😂😂😂
Amugy tokre mukodik a kerdezo otlete! Nem a pasi zsarolja szexel hanem a no a pasit. Azaz megvonta. Ennyi.
A nem az tenyleg nem. Ergo ha megeroszakol: irany elkoltozni elvalni! Ugyse fog megeroszakolni kerdezo. Emiatt ne aggodj.. Szimplam el fogja fogadni h Te mar vele nem fekszel le.
Ennyii.
Es megoldja mas no ágyába!
Pont..
Fene se fog konyorogni a kerdezonek. Ha nem akar, nem akar kesz.
Majd a pasi uj Felesege csinalja vele, kerdezo.
Mit aggodsz. Elvalik toled nem mukodott es mas no majd lefekszik ezzel a ferfival.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!