Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Házasok, jegyesek: honnan tudtátok/éreztétek, hogy a párotokkal szeretnétek leélni az életeteket?
Eleinte még nem mondtam volna biztosra. Komolynak terveztük mindketten, de voltak nehézségek.
Most abból tudom, hogy vele akarom leélni az életem, hogy összecsiszolódtunk és ha van is probléma, tudunk kommunikálni róla.
Honnan tudtátok/éreztétek, hogy a párotokkal szeretnétek leélni az életeteket?
Volt egy pillanat, mikor jött egy sugallat, hogy vele akarom leélni az életem. Így, hirtelen, a semmiből
Voltak-e már a kapcsolatotok elején jelek, hogy ő más, mint a többi?
Első pillanattól kezdve annyira egy hullámhosszon voltunk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Mindketten szeretünk beszélgetni, de mindketten olyanok vagyunk, hogy kevés az az ember, akivel tudunk is. Általában nem tudunk ismeretlen emberrel rögtön hosszú, gördülékeny beszélgetést folytatni.
Ehhez képest, három héten keresztül, napi hét órát beszélgettünk át, megállás nélkül. Onnantól kezdve meg folyamatosan együtt vagyunk, munkaidőt leszámítva. Felváltva egymásnál aludtunk, szinte megszakítás nélkül, majd össze is költöztünk.
Én abból tudtam, ( ez volt az egyik jel) hogy szerelmes lettem, életemben először. Az exeimnél persze voltak érzelmeim, de más, nem olyan intenzív és mindent betöltő. kedveltem őket, kötődtem, de nem voltam szerelmes soha másba korábban.
A szerelem egyértelmű érzése mellett volt más is, ami azt jelezte, hogy ő az igazi. Nos, ez most 18+ infó, de leírom. Szóval én 6 pasival voltam együtt a férjem előtt, hosszabb- rövidebb kapcsolatokban, és 1 egyéjszakás kaland is volt. Ami a lényeg, soha senki nem tudott kielégíteni,egy pasival se volt orgazmusom az együttlétek során, a férjem előtt. Azt hittem testileg nem is vagyok rá képes. Aztán 24 évesen megismertem majd összejöttem vele, ês 3 hétre rá átéltem életem első orgazmusát:)))) és azóta mindig. 5 év orgazmusmentes szexuális élet után Soha nem hittem, hogy valaha részem lesz benne.
Mi nagyon gyorsan egymásra találtunk, hamar megkérte a kezem, aztán 1,5 év után össze is házasodtunk:) már 11+ éve vagyunk együtt, karácsony előtt lesz a 10. házassági évfordulónk:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!