Hogyan viseljem el a férjemet?

23 éve vagyunk együtt. Már az elején felfigyeltem rá, hogy a tulajdonságai alapján inkább lenne nő, mint férfi.Szeret törölgetni, tenni-venni /kivéve a konyhai munkákat/,üzletekben nézelődni, barátai nincsenek, vásárláson kívül sehova nem jár.

Házasságunk elején lekötöttek a gyerekek, boldog anyuka voltam. Bár nem voltam felhőtlenül boldog a férjemmel el tudtam terelni a problémát. Volt, hogy félévig nem ment el dolgozni úgy, hogy munka nélkülit sem kapott. Kőműves a szakmája. Maszekolni nem szokott. Ezt én a munkája mellett meg is értem, kőkemény fizikai munka a szakmája. Nyáron szokott dolgozni, ez igaz, de azért volt szabadság miatti leállás. Én dolgozok munkahelyen 8 órában. Nekem állandó jövedelmem van. Neki pénze sosincs. Soha nem akart semmit. Van egy lakásunk, egy nem túl jó környéken. Ezt akkor vettük amikor összekerültünk. Neki is nekem is volt megtakarításunk. A közös kassza sosem működött. Mindig üres volt. Amióta a csekkeket fizetjük közösen meg úgy kb. a boltot azóta nekem van pénzem. Egyszer el akartam válni, sajnos nem tettem meg. Autónk is úgy lett, hogy én összeraktam rá. A főnökének más vállalkozása is van. Úgy tűnik most azt veszi komolyabban. Férjem december közepe óta itthon van. Azt hittem most februárban már hívják dolgozni de nem. Passzív bevétele van.Ez havi 60 eft. Bérbe adásból. Ennyi. Lehet csak a tavasszal kezdenek majd el dolgozni. Arról, hogy máshová menjen el pl. üzem, /ami nem szezonális munka/ hallani nem akar. Aztán persze sajnálkozik? Ő annyira de annyira menne dolgozni csak hát ugye nincs munka ilyen időben. Most

már ott tartok, hogy nagyon idegesít a passzivitása. Nem is annyira az ,hogy itthon van, hanem, hogy mint egy növény, éjjel lefekszik, addig TV-zik. Dél körül felkel. Tesz-vesz, TV-zik. Esetleg boltba elmegy. Nincs semmi témája, ha én beszélek vele, majdnem mintha monológot mondanék, bólogat, helyesel. Úgy érzem, Ő tökéletesen ellenne így itthon. Van, hogy ki sem mozdul a lakásból. Heti egyszer élünk nemi életet. Nekem 2 is elmenne. Tehát azt sem mondhatom, hogy legalább úgy jól ki vagyok elégítve. Kezd ez sok lenni nekem. A gyerekeket én menedzselem, én vezetek, főzök. Úgy érzem nemcsak az asszony de félig-meddig a férfi is én vagyok a családban. Váljak el, közel az 50-hez?