Miért vállaltál gyermeket?

Ja, ha mindenki így gondolkodna, normális emberek élnének, nem létbizonytalanságban tengődő huszonévesek. Odaqrni azt a rohadt kölköt van eszetek, de csessze el a fiatalkorát arra, hogy egyáltalán külön élhessen, mert valaki csak megszülni tudta, ellátni pár jótanáccsal és kibni a nagyvilágba. Lehet, hogy én vagyok a szemét a szemetekben, de gondolkodni is tudtok, vagy csak dugni? Képzeljétek, van szülő, akinek úgy van gyereke, hogy tervezte és gyűjtött rá. Még ahogy látom itt a kommentekben is. Képzeljétek, nem az az élet célja, hogy odapetézz valahova és szívességnek gondold, hogy egyáltalán felnevelted és nem döglött éhen melletted. Az élet célja normális életet élni és adni. Nem egy élő játékbabát kipréselni saját szórakozásra, aztán majd oldja meg az életét. Aki gyereket akar, kezdjen el félretenni annak a szerencsétlennek. Keressen egy normális embert maga mellé, ne egy felelőtlen, gyerekes darab szemetet, aki félredugni meg megfutamodni tud, meg "nem kivenni időben" és próbáljon meg addig védekezni, amíg nem érzi úgy, hogy azért akar gyereket, mert egy értelmes, normális embert akar a földre, aki nem kínlódja végig a fiatal éveit azért, hogy egyáltalán biztonságban érezhesse magát és otthon. És nem, nem luxuscikkekről van szó. Ételről, orvosról, ruháról, iskoláztatásról és később lakhatásról. Egy normális jövő feltételeiről. Nem, nem lesz valahogy, ócska, szánalmas duma az, hogy majd a gyerek megoldja magának. Ha odab sztad, akkor gondoskodj róla normálisan és ne tedd szét a kezed, mint egy idióta, mikor eléd áll 18 évesen, hogy nem tudja, mit kezdjen, mert a te lakásodban lakik és nincs máshova mennie (és a legtöbb szülő ezzel vissza is él), másrészt meg normális mintát sem látott, csak azt, hogy az anyja felcsináltatta magát egy nagy gyerekkel, ako ki sem vette a részét a gyereknevelésből, csak dolgozott vagy szórakoztatta magát.

Annyi ilyen szar család van. Lehet belemagyarázni minden baromságot a gyermekáldásba: kiszarni valakit felkészületlenül nem dicsőség és az sem az, ha befejezed a munkát azzal, hogy nem hagytad éhen halni 18 évig. Nem kell mindennek gyereket szülni, főleg nem ilyen népességszámnál. Nem kell, hogy minden idióta örökítse a génjeit. Legszívesebben megvonnék minden támogatást attól, aki nem képes társadalmilag értelmes keretek között gyereket vállalni.

Szándékosan fogalmaztam úgy, hogy kiakadjatok. Mást úgysem tudtok, csak teherbe esni és gyereket potyogtatni, közben meg hisztizni, ha valaki nem örül veletek a kölkötökön, aki hála a neveléseteknek, megkeseríti általában mások életét is.

#21 mar ertem mi a bajod, h te csak a szuleid hatan vagy eletkepes 18eves korod utan is es hibaztatsz mindenkit csak magadat nem. H aki nem tolja a gyereke ala a lakast vagy nem jarja ki a zsiros melot az ismeretsegi koreben neki, az mar csak egy szrdarab, h aki nem tud felretenni a gyerek eletkezdesere nemi toket az nulla, szulokent leszerepelt.

Te teljes kepzavarban vagy, az anyad, az apad vagy aki felnevelt, aki erre a vilagra hozott vagy eletben tartott felnott korodig, az nem koteles ugyubugyukezni teged es szoptatni 40eves korodig amikor majd ugyis meghal es te beleulhesz a tutiba, amit Ők kerestek meg.

Nem veletlen h elvalt szulok eseten a gyerektartas de mondhatjuk a csaladi potlekot is a gyermek felnotte valasaig ill. Elso felsofoku intezmenyben szerzett diplomajaig jar, nem lehet eleted vegeig potyazni.

Az a szulo aki gyerekkorodban ott van es tamogat, erzelmileg, anyagilag LEGJOBB TUDASA ES LEHETOSEGEI szerint, az nem rossz szulo attol h nem ad hozza kocsit, lakast stb. Es oszinten, lesult vna a pofamrol a bor ha egyetem vegeztevel meg barmit elvartam volna a szuleimtol. Halas vagyok nekik h erzelmileg erett ember lettem (ez sokkal fontosabb mint h anyagilag vastag ember legyek) es h tamogattak h kepes vagyok megallni a sajat tudasommal a sajat labamon.

Nyugodtan el lehet menni neked is dolgozni es megmerettettni a vilagban magad, mennyit ersz, mit ertel el TE egymagad. A szuleid a lehetoseget adtak meg neked ehhez. Azert bujok anyamhoz mert szeretem, nem azert mert szerintem eleg barbibabat vett nekem gyerekkoromban. Leggusztustalanabb dolog amikor abba a kezbe harapsz amelyik etet.

Na, megjött a tipikus egoista retek szülőtípus? :D Képzeld, dolgozom, ráadásul normális helyen, normális fizetésért. 40 évesen, ha lesz saját otthonom. 100 000 forint minden hónapban hitelre megy. Folyamatosan szívok, ingázok, pedig kihajtottam magamból egy normális papírt, természetesen arra is csak utólag verték otthon a mellüket. Véletlenül sem jutott eszükbe, hogy mikor egymást ölték meg perelgették, végignéztem (és el is költöztem otthonról emiatt egy idegen városba). A páromtól mindent elvett az anyja, amit az apjától kapott, mert a bosszú fontosabb volt, mint a kölke. A barátnőmmel közölte az anyja 18 évesen, hogy most már takarodjon és oldja meg. Nem mondom, hogy nincs mit köszönni a szülőknek és azt sem mondom, hogy utálom a szüleimet. Nem utálom, de felelőtlen és önző emberek, akiknek kellett volna pár közös év együtt, hogy egyáltalán tisztába tegyék magukkal, hogy nem egymást keresik és tényleg kell-e nekik gyerek vagy csak egy jó szakember és egy könnyes búcsú egymástól. De nem, neem, hát kölköt kell csinálni, attól marad a kapcsolat az igazi, attól örülnek a nagyszülők meg a többi idiota fsz, aki azt sem tudja, hogy mi van a gyerekkel, mert leszarja, miután megtanult beszélni. Az nem az én szégyenem, ha elkényeztetettnek tűnök azért, mert szerintem az élethez szükséges ALAP dolgokat egy arra alkalmas szülő képes biztosítani, beleértve bármi alapot egy normális otthonra. Ehelyett mit kaptunk? Adósságot. Emberek végigdolgoztak egy életet, elherdálták és elperelték egymáson a pénzüket, odaqrtak tetszőleges számú gyereket, aztán nyavalyognak, hogy oldja meg azt a szart, amit csináltak. Még a párkapcsolatukban is. Aztán csodálkozunk, hogy szarunk rájuk, mert csak azért mennénk oda, hogy szórakoztassuk őket és hallgassuk a hisztit arról, hogy nekik milyen szar. Volt rá egy életük, hogy legyen tartalékuk és még arra sem voltak képesek, hogy a gyerekeiknek legyen. Ami van, azon meg inkább ülnek, minthogy bármit kezdjenek vele, meg játsszák az agyukat 30%-os tulajdonrésszel és haszonélvezeti joggal, mert belehalnának, ha valamit egyszer, bizalommal, NORMÁLISAN adnának a gyereküknek a lehetőség nélkül, hogy beleugassanak annak is a sorsába a szobafestéstől a lepra eladásáig. Te meg rohadj az utcán, bírd fizetni az albérletet vagy legfeljebb a dohos szarok között, amihez nem lehet hozzáérni sem, mert már megy a hiszti. Aztán sír a szájuk, mikor kimész külföldre vagy ha összeköltözöl valakivel, aki épp csípi a szemüket és aki miatt paranoiából már csak azért sem akarnak semmit adni, mert magukból kiindulva úgy is elherdálnátok.

Mit kaptunk, te szerencsétlen? Mesélj. Mit kaptunk, ami ha nem lenne, elvitt volna a büdös pcsába a gyámügy? Erre verik magukat a szülők, komolyan? Hogy sikerült úgy odaokádni egy gyereket, hogy épp csak ne tartsa őket alkalmatlannak erre a feladatra a törvény, mert annak pont érdeke a gyerek családban tartása a végsőkig?

Kaptunk két hisztis, makacs embert, akit erőszakkal kell kórházba vinni és rohangálni kell utánuk, hogy nehogy hülyeséget csináljanak vén fejjel. Akik mellett nem elég, hogy fizetnünk kell a saját hitelünket, még tarthatjuk el őket is, mert maguknak sem voltak képesek semmit félretenni. Akik elől menkülnünk kellett, mert folyamatosan csak veszekedni tudtak meg a másikon behajtani és bosszulgatni dolgokat. Akik mindenben betartottak volna, ha lehet és megkötötték volna a kezünket, mert nem úgy táncolunk, ahogy ők fütyülnek. Van 24000000 forint adósságunk, ami lassan leketyeg. 25 éves korom óta adós vagyok. Van egy papírom, ami miatt el kellett hagynom a szülőhelyem és kollégiumba kellett mennem, mert otthon nem hagytak tanulni. És kétszer annnyi időbe telt megszereznem, mert semmit nem kaptam, mindent fizetnem kellett. Van egy ember, akit szeretek és ugyanilyen moslék embereket hagyott maga mögött. Van egy lány, aki a rohadt alkoholista anyja miatt most is orvosi kezelésre jár én meg felkaroltam, mert semmije sincs, épp csak egy lakást tud fizetni a testvérével. És van négy szerencsétlen, akikből kettő miatt ha nem akarom, hogy életem végéig lelkiismeretfurdalásom legyen (mert belémnevelték), el kell tartanom őket is, miközben unoka után óbégatnak és képtelenek szótfogadni, mert én vagyok a hülye fiatal és én ne mondjam meg. De persze minden rohadt nap hívogatni kell meg kiverni a hisztit, ha nem dekkolok náluk minden hétvégén szórakoztatni őket, mert véletlenül sem lehet másra akaszkodni, csak arra, akit eddig is eszközként alkalmaztak az életükben. Ja, látom.

Ti komolyan élvezitek, hogy a gyereketek úgy nő fel, hogy ha bűntudattal is, de inkább a végrendeletet várja, hátha abból ki tudja egyenlíteni az adósságát és nem kell a munkája mellett a saját családja idejéből és pénzéből az öregeket istápolni?

Nem azt mondom, hogy bár ne élnék, mert mint minden élőlényt, engem is hajt az életösztön. De komolyan így kell gyereket "tervezni" és én vagyok a hálátlan, ha nem tartom normálisnak ezt a mentalitást? Ha a gyerekemet nem tudnám nyugodt szívvel az életnek ereszteni, elásnám magam, nemhogy még rosszindulatú demens marha módjára azt a keveset is magamnak tartogassam vérszemet kapva, mikor kéri.

De nem. Nektek miről szól a gyerek?

-A saját boldogságotokról és unaloműzésetekről

-Apuka megtartásáról

-Apuka oldaláról azért, hogy anyuka végre ne nyavalyogjon gyerek után, mint minden hormontúltengéses 30-40-es hülye nő

-Arról, hogy valaki majd pelenkázzon és szórakoztasson idős korotokra

-És verhessétek a melletek rá, mert amíg ti a bíróságra jártatok és minden kérésére csak azt kapta, hogy "menj és oldd meg" meg "amíg az én levesem eszed...", addig letett róla, hogy van egy normális, támogató családja és inkább megoldotta egyedül

-Persze az unoka után majd sírni kell, mert az az élet rendje akkor is, ha ő is hasonlóan tud csak élni.

-Meg a rokonoknak és a kisgyerekes barátaitoknak tudjátok tolni a sok hülyeséget a gyereketekről és a mai világban már posztolgatni, hogy hogy szarta magát össze.

Bármennyire én vagyok a hálátlan kölök, inkább érzem magam annak és alkalmatlan szülőnek, minthogy ekkora egy marha legyek, mint itt is sokan.

Tudom, hogy sokaknak meredek, amit #25 ír, de fontos dolgokat mond, még ha a "kisz##rni egy gyereket" kifejezést azért én is soknak gondolom.

Nem azt mondom, hogy 100%-ban igaza van, mert most ne azt nézzétek, hanem azt, hogy milyen érzéseket közvetít. Mert itt láthatjátok, milyen érzés olyan gyereknek lenni, aki kizárólag azért jött a világra, mert házasságot kötni és gyereket vállalni kötelező, nincs más módja az életnek, ha alkalmasak rá a felek, ha nem. És így szerintem újabb értelmet nyer a fenti kérdés.

Én 35 éves nő vagyok, még nincs gyerekem, de lehet, hogy az elkövetkező hónapokban/években lesz, mert már nem védekezünk, de még nem fogant meg. 6 éve élek nagyon jó párkapcsolatban, és anyagilag úgy állunk most, hogy van saját lakás, nincs adósság és van félretett pénz, és mindketten szeretnénk utódot, tehát jöhet. És valószínűleg egyetlen utód lesz, mert egy gyereknek tudjuk nagy valószínűséggel megadni a maximális támogatást, kettőnél már bizonytalan vagyok.

És abban is egyetértek, hogy a cuki babucinál sokan nem látnak messzebb. Itt a gyakorin is hányan írják, hogy "szeretnék babát". Én a legszívesebben az összesnek odaírnám, hogy akkor menjél a játékboltba. És aztán képtelenek kezelni a helyzetet, amikor a kisgyerek "öntudatra ébred" és saját akarata kezd lenni: hiszen nem erről volt szó, hanem cuki babuciról, akit lehet öltöztetni meg masnit kötögetni a hajába. Ahha, csak az nem esett le, hogy önálló ember már a születésétől kezdve, és nem facebook-töltelék.

A keményen fogalmazó - jelenleg 74%-os - hozzászólónak tűpontosak a meglátásai.

Nem egyedi esetek azok, amiket elénk tárt, hanem inkább ez a jellemző. A munkaidő letelte után mindent - beleértve a gyerek(ek)et) is - vastagon telibef.só apák vagy helyettük mostohaapák, akik a kaja, rend, tiszta ruha és lelkes p.na követelésükkel egy pillanat alatt 200-ra rántják fel anya amúgy sem alacsony vérnyomását. Idegroncs anyák, akik érthető módon beleszakadnak a hulladék munka nevetséges bérért + háztartás + gyerek(ek) kombóba.

Nemhogy anyagi javakat nem tudnak adni az utódaiknak, egyéb értékeket sem. Legjobb esetben közönyösek egymás iránt, de többnyire inkább utálják a másikat, primitívek, az életmódjuk pocsék, az egész mentalitásuk az. Vannak, akik még adnak a látszatra, vannak, akik már arra is tesznek magasról - aztán el lehet filozofálgatni rajta, hogy melyik a kevésbé rossz... Nem beszélve a génállomány minőségéről, amit egyik-másik továbbörökít anélkül, hogy akár egy pillanatra is elgondolkodna rajta, hogy talán nem kellene még egy ocsmány kinézetű, eü. problémákkal kínlódó, ostoba és semmire sem jó emberpéldány erre a világra. Ráadásul Mucsaröcsögére leellve, ami aztán végképp megpecsételi a sorsát.

- egy másik "hálátlan", aki sok kisgyermekes család életébe belelát, és még csak nem is a legalja rétegébe... -

Ezekszerint én ritka kivétel vagyok, aki bár nem gazdag, de boldog családban nőtt fel. Aki látta a szüleit boldogságban, bőségben és látta őket nadrágszíj szorításkor is kézen fogva, együtt átsétálni a nehézségeken. Nem tudtak minket a testvéremmel anyagilag túl sokmindenben támogatni, de az erejükből kitellett, hogy diplomához segítettek mindkettőnket. Mindenünk megvan, boldog, kiegyensúlyozott felnőttek lettünk. Vannak-e nehézségeink az életben? Ugyan kinek nincsenek... Minden csak nézőpont kérdése.

Én nem tudok mást válaszolni a kérdésre, minthogy mindketten úgy éreztük a férjemmel, hogy szeretnénk, illetve hogy a közös gyermekkel teljesedne ki az életünk. És így is történt. Mindig is jó párost alkottunk, de a várandósság ideje talán még közelebb hozott minket egymáshoz, utána pedig a rengeteg közös plusz feladat a baba körül nem elmart minket, hanem még szorosabbá fűzte a viszonyunkat. Sokszor csak állunk este a résnyire nyitott gyerekszoba ajtajában és a beszűrődő fény mellett csodáljuk a kitekert pózban alvó babánkat, aki belőlünk lett. Vagy ülünk a kanapén és nézzük az arcvonásait, a mozdulatait, ahogy játszik és látjuk benne magunkat. Én azt érzem, hogy nincs annál kiteljesedettebb és csodálatosabb érzés, mint anyának/apának lenni.

Szeretnénk tesót is neki, akivel már szándékunk is van amellett, hogy még teljesebbé válik a család. Szerintem sajnos eljön az időszak, amikor az ember már csak a testvérére számíthat és szeretnénk, ha ők jó kapcsolatban nőnének majd fel, nem egyedül keresnék a helyüket felnőtt korban a nagyvilágban.

Én azt gondolom, aki jól megfontoltan, felelősséggel vállal gyermeket, annak utána nem fáj időt tölteni vele. Mi a szüleim korában kései és jól megfontoltol gyereknek számítottunk és most a mi gyerekünk, gyerekeink is "kései", jól megfontolt, tervezett gyerekek lettek/lesznek.

A gyerekünknek nagyon jó természete van, sokkal rosszabbra készültem. Nyugodt, türelmes, értelmes baba (1,5 éves). Persze vannak nehéz időszakaink, nem rózsaszín habcsók a gyermeknevelés, de összességében mi nagyon szeretünk időt tölteni vele, tanítgatni őt. Fontosnak tartottuk, hogy az életünket megőrizzük, így kiegyensúlyozottak a mindennapjaink és nem érezzük azt, hogy feladtuk volna önmagunkat.

Szerintem egy becsúszott gyerek már alapból kicsit keserűbb szájízzel érkezhet, de sokan vállalnak "ez az élet rendje" alapon is gyereket, majd ők alkalmazkodnak a gyerek mindennapjaihoz és nem a saját életükbe integrálják a gyereküket. Ez pedig nagyon nagyon rossz irányba viszi mind a házastársak kapcsolatát, mind a szülő-gyermek kapcsolatot.