Miért vállaltál gyermeket?

Milyen indok kéne azon kívül, hogy mindketten szerettük volna?

CSOK 17 éve nem is volt, és most se tervezzük igénybe venni.

Mindegyik tervezett gyerek.

A legnagyobb 16 éves, fiú. Klassz, jó fej kamasz srác, mértékkel lázadozik, nincs vele gond, nem lehet okom panaszra. A lányom 12, igazi kistini, csicsereg egész nap a barátnőivel, de rá se tudok panaszkodni. A legkisebb 4 éves ovis, lassan lecseng a dackorszak, egyre cukibb és szófogadóbb.

Okosak, életre valók, jól tanulnak, szépek, imádom őket. Értelmet adnak az életemnek. Ezért akartam őket.

Kicsi és hisztis, de belefér. :)

Nagyon átgondoltam, őszintén szólva nem is hittem abban, hogy lesz, annyira kusza volt az életünk sokáig (és annyira nem tartottam fontosnak, hogy mindenáron gyereket kell szülnie mindenkinek, beleértve magamat is). Nem tudom megfogalmazni a célom, ezen őszintén még sosem gondolkodtam. Talán csak ki akartam próbálni, hogy milyen. Milyen anya lennék, milyen a családos élet, amibe eddig csak bepillantásom volt, ilyesmi. Illetve rólam tudni kell, hogy nagyon szeretem a kihívásokat, kellően biztonságban voltam ahhoz, hogy egy újabb után nézzek.

Nálunk ez úgy alakult, hogy mikor meglett a közös lakásunk, elkezdtünk gyűjtögetni azzal a felkiáltással, hogy ha összegyűlik egy előre megálmodott összeg (nagyjából egy ház ára) addig, amíg még lehet gyerekem és egyikünknek sincs jobb dolga, mint gyereket nevelni, akkor miért is ne. A doki arca minden pénzt megért, mikor ezzel a történettel beállítottunk hozzá vizsgálatra, de az élet ilyen...:D

Őszintén, nem hiszek és nem is bízok abban, hogy tervezés nélkül minden menni fog. Emberek hetekig, hónapokig malmoznak azon, hogy felvegyenek-e hitelt vagy vegyenek-e kutyát. A gyerek pedig sokaknál becsúszik és hirtelen mindenki megőrül és a babát meg a szülőket ajnározza, pedig ez sokkal rosszabb dolog a fent említett másik felelősségeknél. Én képtelen lettem volna így élni, akkor inkább nem lettem volna szülő (egyébként is rettenetesen odafigyeltem arra, hogy csak akkor essek teherbe, amikor akarok és ez így is lett szerencsére). Én nem leszek az a szülő, aki nem tud a felnőtt gyerekének egy lakásra elegendő indulási alapot adni vagy akit a gyerek apja otthagy, mert akkor csináltak gyereket, amikor egymást sem ismerték... Vagy aki nem tudja kitaníttatni vagy aki megkeseríti a gyereke életét a saját nyűgjeivel, mert nem is akarta, vagy esetleg csak arra szánta, hogy öreg korában ne legyen egyedül. Ha csak ilyen szülő lehettem volna, biztosan nem lettem volna az, gyerekként a párommal eleget láttuk az ilyen fajta szülők önzősködését és rombolását. A mi fiunk akkor született, mikor ezek ellen fel tudtunk nagyjából fegyverkezni. A saját utunk kitaposása és a házasságunk után sokkal.

36N

A "milyen?" alatt mit értesz?A fiam 26 éves. Akkor még szó nem volt CSOK-ról, egy fillér támogatást nem kaptunk rá.Ne hagyjuk az indokot,mert egyszerűen szerettük volna, és igen, ez a világ rendje. Sőt, továbbmegyek: egyértelmű volt a férjemmel,hogy gyereket szeretnénk,és nem tudtuk volna elképzelni a közös életünket nélküle. Ahogy most se tudnám.Hogy mi volt a célom Vele?Hogy értelmet, célt adjon az életünknek.

Mondhatod kérdező,hogy más is adhat értelmet, és gyerek nélkül is lehet élni. Persze, minden adhat értelmet az életnek amit kedvelünk, ami előre visz, amiben örömünket leljük. De akinek gyereke van az tudja miről beszélek. Akinek nincs, az meg sosem fogja megérteni.

Tök jó válaszokat adtatok (tudom, az enyém nem hasznos), mintha nem is a gyakorin lennénk.

Én nagyon vágyom gyerekre, elég régóta, remélem, hogy atelhetem. Nagyon szeretem a gyerekeket, jellemzően ők is engem.

N36

Nem értem, miért nem elég indok a "szerettem volna". Nincs vele célom, szerettem volna anyuka lenni, életet hozni a világra, gondoskodni róla, felnevelni, szeretni és támogatni életem végéig. Átgondolt döntés volt, főleg, hogy orvosi segítség nélkül nem is jött volna össze. Egyelőre még nem tudom megmondani, milyen, még nem találkoztunk pocakon kívül, de még két hónap, és számomra is új élményekkel gazdagabban tudok majd nyilatkozni.

Valahogy célt ad a létezésemnek és igen, ezt érzem a világ rendjének. Ez egy belső késztetés volt nálam is és a férjemnél is, nem egy kiszámolt, mindenféle érzelemtől mentes hideg fejjel hozott döntés. Gondolom aki nem érzi belülről ezt a vágyat, annak akármilyen érvet felhozhatnék, akkor sem fogja megérteni. Nekünk nélküle nem lenne teljes az életünk, sajnálom. Nyilván van mindkettőnknek hobbija, barátai, satöbbi, de attól még hiányzott ez a plusz az életünkből. Annak meg nem sok értelme van, hogy hordjuk haza a kisállatokat és becézzük őket mindenféle cukimuki neveken, hogy bepótoljanak egy űrt a lelkünkben, amit akár be is tölthetnénk egy babával (mert amúgy, mielőtt sikerült volna az inszemináció, szerencsétlen macskánkon éltük ki minden szülői vágyunkat és ösztönünket, legalább már ő békén van hagyva).

Egyébként a babavárót felvettük (nyilván, ez egy szuper támogatás szerintem), de nyilván már sokkal azelőtt is próbálkoztunk, hogy egyáltalán tudtunk volna ennek a támogatásnak az (akkor még csak) jövőbeni lehetőségéről. CSOK-ot nem vettük fel és nem is fogjuk, hacsak nem véletlenül már a harmadik babát várjuk, ami azért még elég messze van, és amennyiben nem természetes úton fogan meg, ezt a tortúrát nem hiszem, hogy még egyszer végigjárnám harmadszorra is.