Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg lehet, hogy rossz ötlet lenne szólni a feleségének?
A munkahelyemen van egy elég magas beosztású pasi, aki csapja nekem a szelet. Egy csapatépítőn nyíltan nyomult rám, de elutasítottam. Virágot is küldött nekem. A múlt héten betelt a pohár, mert direkt úgy szervezte át a dolgokat, hogy nagyon közel üljek hozzá. Mivel már legalább 5x voltam vele elutasító, és nem értett belőle, megmondtam, hogy most már szólok a feleségének, ha nem áll le. Erre teljesen kiakadt, hogy neki csak 1-2 menetre kellettem volna, köze nincs a házasságának és a családjának ehhez, és hiába pattogok, nekem sosem lesz férjem, soha fog hazajönni hozzám senki, mert csak kapcarongy vagyok a miniszoknyámmal, a szexkalandos múltammal és a rúzsozott számmal együtt.
Fb-on írta ezeknek a nagy részét, álprofilról, kategorikusan le is qrvázott, és fenyegetett, hogy tönkreteszi az életemet, ha kis huszonéves rongy létemre bele merek rondítani a házasságába és a gyerekeivel való kapcsolatába. Azt mondta, hogy az a minimum, hogy kirúgat, és ha megtudja, hogy máshová fel akarnak venni, megpróbálja tönkretenni azt is.
Én már döntöttem olyan 90%-ban, eléggé vszínű, hogy el fogok mondani a feleségének mindent, bizonyítékokat is mutatok, a legtöbben egyet is értenek a dologgal azok közül, akiknek elmondtam, de van 1-2 ember, aki le akar beszélni róla.
Kívülálló szemmel, névtelenül tudtok véleményeket mondani, szóval szívesen hallgatom az érveket, ellenérveket.
Egyébként megcsalta már többször is a feleségét, mindig fiatal nőkkel, és mindegyik viszonyának elmérgesedett a vége, de még nem árulta be senki.
Rég jártam itt.
Azóta kirúgattam, és végül a feleségénél is köptem, elhagyta.
Már csak azért is, mert a sztorid reményt és erőt adhat a hasonló cipőben járó lányoknak.
Amúgy gratulálok, bátor voltál!
36N vagyok a harmadik oldalról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!