Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Két tanús esküvő?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Két tanús esküvő?

Figyelt kérdés
Mennyibe kerül? Hogyan szokott zajlani? Akinek ilyen volt, hogy reagált a család? Mi volt az oka, hogy emellett döntöttetek?

2017. dec. 10. 14:40
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

A mienk csütörtöki napon volt délután, januárban. Igazából az egy üveg kölyökpezsgőbe került, amit mi vittünk. Egy kis házasságkötő "teremben" volt, tehát házasságkötő, de jóval kisebb, mint a másik, nagy terem. Volt zene, szép szavak az anyakönyvvezetőtől, gyűrűhúzás, szóval nem csak aláírni mentünk. Volt egy fotós, csinált pár képet magáról az esküvőről is, és utána kint is, inkább a polgármesteri hivatal előcsarnokában (kint már sötét volt, mert tél volt). A két tanú a férjem egyik barátja, és annak nagykorú lánya volt.

Férjemen öltöny volt, én egy krémszínű elegánsabb ruhában voltam, volt egy kis csokrom is.

Nekünk azért volt így, mert akkoriban hogy is mondjam, nem álltam túl jól a családommal, és igazából nem nagyon tudtam volna 10 embert sem összeterelgetni, akiket szívesen láttunk volna.

Szülők tudomásul vették.

Nekünk még azért is volt így egyébként, (lehet, hogy hihetetlen egy nő részéről), de én hülyére izgultam volna a fehér ruhában, vendégekkel, a "mindenki engem néz" érzés tudatában.

Pont jó volt így.

2017. dec. 10. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Szia ! Nekem januárban lesz. Ha kérünk zenét az 6000ft a pezsgő 2000ft ,gyűrűpárnát az anyakönyvvezető biztosítja. Mi 13 éve élünk együtt,van egy 6 éves kislányunk. Most gondoltuk azt hogy rendben akkor itt az ideje. Sosem vágytam nagy esküvőre ,csak szűkkörűt szerettem volna. Sajnos a párom családjábol csak a nővérével tartjuk a kapcsolatot. A szülők nem fogadtak el engem az elejétől, így a jövendőbeli férjem nem is tartja velük a kapsolatot (pedig többször próbáltam békíteni őket ),aztmondja egyértelmű hogy nem hivja el őket, tudom hogy fáj neki.- ezért megbeszéltem a szüleimmel hogy ők se jöjjenek,csak a tanúkkal és a kislányommal szeretnék ott lenni.Féltem elmondani de jól fogadták.Elfogadták,hisz ez a mi nagy napunk,támogatnak benne lelkileg. Úgy van hogy csak egy kosztümben leszek de közben a sógornőmmel átbeszéltük,hogy jó esetben egyszer leszek menyasszony nyugodtan legyen olyan ruhám amit szeretnék,így rendes menyasszonyi ruhám lesz a kislányomnak pedig koszorúslány ruhája.használtan vettem 20.000,a kislányomnak bérlem 10.000ért.Erről a párom semmit nem tud :)lesz nagy meglepetés! :) lesz egy műtermi fotózás is 15000ftért aznap és utána a tanúkkal beülünk a kedvenc éttermünkbe :) csodálatos nap lesz rongyrázas nélkűl is
2017. dec. 10. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. :)
2017. dec. 18. 10:00

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!