Újabb apa nélkül vonulós kérdés, bocsi?

Röviden: apuka meghalt, nekem nem mindegy, kit állítok az ő helyére, több jelentkező van, nem akarok sértődést. Ezért egyedül megyek be; esetleges problémák/sértődések megoldva.

Az én problémám mindössze annyi, hogy utálok a figyelem középpontjában lenni, de menyasszonyként ezt nem nagyon tudom elkerülni... ahogy ismerem magam, attól félek, hogy ha egyedül megyek be, és mindenki engem fog bámulni, kb. remegni kezd majd a lábam, minden bajom lesz, azt fogom kívánni, hogy bárcsak előre néznének... stb. Aki hasonló beállítottságú: nektek mennyire volt szükségetek "támaszra"? Lehet, hogy célszerű lenne mégis másodmagammal menni? Így távolról úgy vagyok vele, hogy azt a pár métert nehogymár ne bírjam ki, de nem tudom, milyen lesz, ha ott leszek. Tényleg nehezen viselem a kitüntetett figyelmet.

Szóval a kérdésem ez lenne: aki utálja, ha mindenki őt nézi, stb., az mit javasolna? Nem nagy cucc az a kis távolság, kibírható, vagy épp ellenkezőleg, "megnő a nyomás", és sokkal jobb lenne, ha lenne velem valaki?

(Párommal menni nem opció, neki nagy álma, hogy ő áll az oltárnál, és akkor lát meg először a ruhában, amikor úton vagyok felé...)