Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan oldanátok meg a nászúttal kapcsolatos vágyaitok különbségeit?
Az egyikőtök nagyvárost szeretne látni, felhőkarcolókat, menő modern épületeket, amiket itthonról nagyon hiányol (mint pl New Yorkban Manhattan).
A másik pedig inkább olyan természeti kincseket tekintene meg, amik sehol máshol nincsenek (a felhőkarcolókkal ellentétben), inkább olyan helyre látogatna, ahol különleges kultúrákat, ételeket és persze, ha nagyon muszáj, akkor a kultúrával kapcsolatos épületeket látná, de egyébként is inkább természetjáró, hegyeket, erdőket, állatokat, különleges dolgokat nézne meg (mint pl a nagy korallzátony Ausztráliában, vagy szafari Afrika szívében, vagy egy naaagy séta a kínai nagy fal mentén. Tehát ilyen különlegesebb dolgokat).
Van olyan hely, ahol a kettő találkozik? Japán szinte jól hangzik ezügyben, csak ott nem tudom, melyik az a sziget, ahova igazán érdemes lenne menni. Illetve hát, az anyagiak sem teljesen mindegy, azért van egy felső határ, amin már nem szeretnénk túllépni.
Vannak esetleg javaslatok ezügyben?
Előre is köszönöm!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Szerintem Japán pont jó erre, ott van nagyváros, különleges kultúra, természeti kincsek is.
Úgy tervezném meg a 10 napot amire mennétek, hogy legyen benne nagyváros és természet is.
Pl.:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mi voltunk az USA-ban.
Nevezetesen Floridában.
5 nap a tengerparton Miamiban, városnézéssel, felhőkarcolókkal és Seaquariummal.
Utána béreltün kocsit és elmentünk Orlandóba. Útközben megnéztük a Kennedy űrközpontot, és 3 napot töltöttünk az Universal stúdió parkjában is. De Disneyland is ott van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!