Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti ittatok (alkoholt) a lagzitokon?
Nekem barátnőim nagy szemeket meresztettek rám, amikor mondtam, hogy nem csak egy-két pohár pezsgőt tervezek fogyasztani. Lesz ott rajtam kívül 60 tök részeg ember, azt józanul nem biztos, hogy jó hangulatban tudnám elviselni. Nem az a célom, hogy a sarokba borulva hányjak egész éjszaka, de azért egy kellemes innumináltságot el szeretnék érni. A barátnőim meg csak pislogtak, hogy inni? Menyasszonyként? A saját esküvődön? Teljesen le voltak döbbenve.
Rosszul gondolom, vagy az esküvőmön (a lagzin, igazából) nekem is szabad jól éreznem magam, és kicsit elengedni magam? Alapból nem vagyok egy részeges alkat, sőt, de mikor olyan van, akkor nem fogom vissza magam, bár szerencsére már megtanultam, hol a határ, tehát ebből gond nem kellene, hogy legyen.
Nálatok milyen volt (ebből a szempontból)? Mit gondoltok erről?
Mértékkel, de ittunk. Az anyakönyvezetőnél végig karót nyelt, izgulós állapotban voltam. Ahogy elfogyasztottuk a pezsgőt teljesen feloldódtam és mosolygósan mentem már a templomba is. A pezsgő utáni fotók sokkal jobban sikerültek mint az előtte készült izgulós, feszült állapotban készültek. Ha most lennék menyasszony tuti hogy innék valamit fotózás-esküvő előtt....
A lagziban csak egy balleys-t ittam. de az reggelig garantálta a jó kedvet.
A barátnőid ne kapjanak piát a lagzidon, ha ennyire szélsőségesen fogják fel az alkoholfogyasztást!
Csak a polgárin kapott pezsgőt és egy kis likőrt ittam. Nem is akartam többet...minek?! Hála égnek nálunk senki nem volt berúgva...pedig ittak rendesen! De bírták. Nem is toleráltam volna a matt részegeket............tiszta szégyenek. Voltam én már olyan lagziban, ahol a részegek óbégatásától semmit nem lehetett élvezni. Brrrr.
Szerintem a saját esküvő nem éppen a legalkalmasabb pillanat, amikor innia kellene az embernek.... De felőlem mindenki azt csinál amit akar! :D
Nem is matt részegségre gondoltam :D Voltam már pár esküvőn, ismerem a társaságot is, akiket meghívok, nem azok a padlón négykézláb mászkálós, óbégatós, kezelhetetlenül tántorgós részegek, még amikor isznak sem. Sőt, tudnak kultúráltak lenni, ha az kell. De én már voltam mellettük teljesen józanul, és bár jó fejek meg minden, azért egyedüli józanként egy igenis részeg társaságban, nem olyan nagy poén. Elvenné az összes kedvem az egésztől, és azt nyilván nem szeretném.
Bocsánat az elírásért, fogalmam sincs, miért olyan furán írtam az "illuminált" szót, köszönöm, hogy felhívtátok rá a figyelmem :)
Azt hittem azon akadtak ki, hogy csak egy-két pohár pezsgőt tervezel... :D
Igyál nyugodtan, amennyi jól esik. Mégis miért ne tennéd? A ti bulitok, egy buliban pedig általában iszogat az ember.
Én már azon gondolkozom hogy hogyan rázzam le a vendégeket, akik úton útfélen inni akarnak majd vele. Valószínű egyébként mindig lesz nálam valami, amivel koccintok és nem mással. Egy idő után valószín gyerekpezsire váltok majd. Pálinkát pedig csak 1-2 társasággal fogok inni és az is 2 cent körül lesz. (Amit persze ezesetben majd megértenek. :) 120 fős esküvőn örülnek ha iszok velük. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!