Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért akar ez a lány ennyire férjhez menni?
Egy ismerősömről van szó, 27-28 éves. Tavaly ilyenkor is esküvői kiállításokra mászkált; már ott tartott, hogy foglalót ad a fotósnak az idén májusra tervezett esküvőjére, beszélt meghívó készítőkkel, videósokkal, árajánlatokat kért, hosszasan ecsetelt, mi hogyan lesz, stb.
A bibi az, hogy nemhogy el sem volt jegyezve, még együtt sem élt a pasijával. (De azt hónapra pontosan megmondta, mikor fog neki gyereket szülni.)
Pár hét múlva szétmentek. Mikor épp mit sem sejtve megkérdezték őt, hogy na, hogy áll az esküvőszervezés, benyögte, ja, annak a kapcsolatnak már vége. A pasi vélhetően szimatot fogott, és menekült...
Így egy év távlatában az a helyzet, hogy már a 3. vagy 4. barátja van azóta, a jelenlegivel kb. 2-3 hónapja járnak, távkapcsolatban.
Egy kolléganője épp felmondott, és azzal búcsúzott tőle, hogy amúgy meg van hívva az esküvőjére. Mikor a meghívott gratulált, és megkérdezte, mikor jegyeztétek el egymást, és mikor lesz az esküvő, közölte: ja, az még nem történt meg, de majd ha egyszer...
Esetleg a kora miatt érezheti azt, hogy már házasnak kéne lennie, mert hogy közeledik a 30-hoz. Vagy ha nem ez akkor nem tudom. Itt láttam olyan választ valakitől 1-2 éve, hogy akit 30 éves koráig nem vesznek el, és nincs gyereke, azzal valami baj van... Lehet neki is van egy így gondolkodó ismerőse vagy passz...
Az esküvő kiállítás még nem is nagy dolog, hogy elment rá, amúgy anno én is még akkor kiválasztottam a bevonulásra a zenét, amikor még nem is ismertem a férjem, de ez a szervezgetés lánykérés és minden nélkül már nagyon kényszeresnek tűnik. Lehet az anyja beszélte tele a fejét. Nem lehet tudni.
Menyasszonynak lenni a legtöbb kislány álmában egy csodálatos dolog. Nagyon sok nő van aki kicsi lány korától arról álmodozik hogy milyen esküvője lesz neki. Az egyik újságos elmondta hogy leginkább a szinglik vásárolják az esküvői ruha magazinokat. Álmodoznak és lapozgatnak. Az igazi menyasszonyok pedig lehet hogy egy vagy két katalógust megvesznek, de inkább fölmennek a netre és számukra megfelelő szaloncímeket keresnek.
Az ismerősödnek az a hobbija hogy álmodozik a saját esküvőjéről. Esküvőkiállításon is nagyon sok szingli lány fordul meg. Meglepődnek ha csak akkor engednék őket próbálni ha fix. esküvő időpontjuk van.
Ez is egy hobbi. Valakinek cipők, a ruhák, az utazások, valakinek pedig hogy megtervezze magát tökéletes menyasszonynak. Szóval nincs egyedül az ábrándozásaival.
Az ismerősöd ráadásul most abban a korban van amikor kezdenek megijedni a lányok hogy pártában maradnak, és még jobban igyekeznek mindent megtenni hogy legyen esküvőjük. Pedig harminc után is csodás dolog nőnek lenni és meseszép harmincon túli menyasszonyok vannak.
Szerintem a barátnődnek van otthon egy kockás füzete amiben le van vezetve a szolgáltatások elérhetősége és ára , esetleg a prospektusok..... ha komolyra fordul majd lead az igényeiből.
Neki ez a hobbija.
Meglepően megértő pár nő, hát ők tudják... Szerintem ez már közel sem hobbi, vagy ha az, az a hobbija, hogy férjre vadászik. :D Úgy látszik, nem jött át eléggé a csaj jelleme, ha csak annyit szűrtek le belőle, hogy hobbija az esküvő.
Biztos velem van a gond, de szerintem ha valaki már pár hónapos kapcsolatban meghív embereket a képzeletbeli esküvőjére, azzal komoly gondok vannak agyilag.
Ja, amúgy a kb. egy éve távozó kolléganőjétől is így köszönt el, remélem, azóta megtudta, hogy bár az esküvő meg lesz tartva, csak a vőlegény neve bizonytalan.
Egyszer elképzeltem, minden egyes szakítás után sírva, egy nagy doboz jégkrémmel a kezében radírozza ki mind a 150 meghívón a vőlegény - előrelátó módon - ceruzával odaírt nevét, és a papír lassan kilyukad a korrekció miatt. :D
Süt belőled a pitiáner, szipirtyós rosszindulat, Kérdező - még ha férfi volnál is (sőt: akkor a leginkább!).
Egy lány férjhez akart menni, aztán mégsem ment férjhez. Ennyi történt. Miért kell ezt gonoszság-habbal körülfújni?
Kedves kérdező!
Megkérdezhetem, hogy a te magánéleted hogy áll?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!