Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Mániákus vagyok, vagy ez...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mániákus vagyok, vagy ez normális és más is csinál ilyet?

Figyelt kérdés

Még az eljegyzésre is várni kell egy-két évet, nemhogy az esküvőre, de én mégis a szabadidőm nagy részét azzal töltöm, hogy kitaláljam milyen lesz majd az esküvőnk. Kitalálom a témáját (20as évek), kinézem a termet, amit majd bérlünk, a ruhát (elég sok időt töltök ruhák nézegetésével, olyan sok gyönyörűt látni), tortát stb. A párom nyitott erre, elsősorban inkább racionális megfontolások miatt nem kerül sor egyelőre az esküvőre (össze kell még gyűjteni a rávalót), már a nászutat is kitaláltuk, nyugodtan lehet erről beszélni vele, meg ötletelni, anélkül, hogy siettetésnek érezné. Ebben a kérdésben tehát szerencsés vagyok, nem érzem azt, hogy ezzel üldözöm majd el magam mellől.


De a kérdés azért megfogalmazódott bennem: normális amit csinálok, vagy már kezdek mániákus lenni? Eddig is érdekelt az esküvő témája, mindig is férjhez akartam menni, az a fajta kislány voltam, aki az oviban is erről ábrándozott már, tehát ez várható volt, de ilyen mértékben még nem jött elő ez. Gondolom a megfelelő partner és a bizonyosság (önmagamban, a bizalom benne) erre még rá is erősít.


Más is csinál(t) ilyet? Vagy már mániákus vagyok, hogy évekkel előre kitalálom az esküvőmet? :D


22 éves vagyok, a párom 29.


2015. jan. 20. 14:15
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Mindenkinek kell valami hobbi... Schiffer villát láttad már? ;)
2015. jan. 20. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Nincs ezzel semmi baj, de tudod nem lehet tudni,hogy az élet mit hoz.Gondolj kevesebbet ezekre a dolgokra, mert mire meg fog történni,már lehet érdektelenné válik,mert semmi sem ugy lesz,ahogyan megálmodtad,ez csak egy példa.
2015. jan. 20. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
73%
Én csak irigyellek, hogy ennyi szabadidőd van... :) Egyébként ha a párodnak ez nem jelent problémát, akkor nincs ezzel semmi baj.
2015. jan. 20. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
42%

Az esküvőre minek gyűjteni? Okosabbra nem tudjátok azt a pénzt költeni? Nem attól lesz sikeres egy házasság, ha minél többe kerül a lakodalom!

Ez már valóban mániákusság! Nem azt tartod fontosnak, hogy házasságot köttök, hanem a külsőségeket.

De sokan vannak, akiknek a külsőség a legfontosabb. Nem vagy vele egyedül.

2015. jan. 20. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Nem a külsőség miatt. Én igenis fontos dolognak tartom, amire érdemes gyűjteni. Mégis, mi másra gyűjtsek? Ház van, autó van... Ezek után nekem ez az egyik legfontosabb dolog, amire gyűjthetek. Tisztában vagyok vele, hogy egy házasság nem ettől függ, de én igenis rendes lagzit akarok, amire kell pénz. Én tiszteletben tartom a te véleményed, igazán megköszönném, ha te se hurrognád le ilyen hangnemben az enyémet.


A többieknek köszönöm a válaszát. Elsőnek meg mondanám, hogy igen, néztem, gyönyörű hely, de hajóra tervezem(tervezzük) a helyszínt, a párom szeme nagyon felcsillant az ötletre :)

2015. jan. 20. 14:53
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem nem vagy mániákus, csak nagyon szeretnéd. Minden nő álmodozik erről, az is, aki nem vallja be. Ők lehet, hogy majd később fognak...Én sem gondoltam, hogy egyszer érdekelnifog ez a téma. Mi nem tervezünk nagy esküvőt, és egyelőre esküvőt sem, de azért egy valamihez ragaszkodnék, hogy egy szolid, de elegáns ruhám azért legyen. Ha ráérő időm van, én is gyakran kapom magam azon, hogy esküvői ruha oldalakat nézegetek, és a kedvenc csatornámon a TLC-n nézem a Mondj igent a ruhára! Próbálom visszafogni magam, hogy ne menjek vele párom idegeire. Szerencsére ő nagyon türelmes velem, és ha idegesítőnek is találja a rajongásomat, soha nem mondja. Jó dolog az, ha valamiért tud lelkesedni az ember, és hát jó esetben amúgy is csak egy esküvője van az embernek! Miért ne tervezgethetne? Azért tény és való, hogy ez a pasik nagy részét elborzasztja, úgyhogy nem árt, ha az ember óvatosan mániákus! Inkább titkos projekt legyen ez, amin dolgozol...biztosan előadtad már neki, és szerintem neki annyi elég is volt.

Jó tervezgetést! :)

Egy kis időtöltési tipp:

[link]

2015. jan. 20. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
87%
Én szememben már kicsit az, de nem vagyunk egyformák. Biztos nekem is van olyan hobbim, amit te nem értenél, hogy mi ezen a jó. Engem meg az esküvők külsősége nem hoz lázba, mert nekem nem a stílusa, meg a meghívó színe, meg a többi kis apróság adja az értékét, hanem hogy összekötöm az életemet a párommal.
2015. jan. 20. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

Én sosem álmodoztam a nagy napról, de mostanában azon kapom magam, hogy mégis azt teszem. :D Jövőre tervezzük. A múltkor megírtam a meghívó szövegét és idézetet keresgéltem hozzá, valamint excelben csináltam pár művelettel egy programot, ami kiszámolja majd a meghívók darabszámát, a meghívottak létszámát és a várható összegek alapján a rászánnivalót.... Tudom milyen lesz a torta, kivel csináltatjuk, mi lesz a kiegészítő szín, mik lesznek a zenék, milyen stílusú ruhám lesz... aztán hol van ez még?? :D :D De az én párom is partner benne. :)

Jó tervezgetést. :)

2015. jan. 20. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!