Akinek fontos a házasság: miért olyan fontos, hogy akár a kapcsolatot is képes valaki emiatt felbontani, miközben még szereti a másikat, csak az nem akar házasodni?

Nekem fontos, hogy azzal, akit magam mellé választok egy életre, teljes jogi, vagyoni, közösséget alkossunk társadalmi téren is, nemcsak érzelmileg. Nekem ilyen, talán a mai világban már nem annyira divatos az értékrendem. Ebből hiába is engedtem volna a békesség és a kompromisszum kedvéért, mert esetleg a párom ezt teljes egészében ellenzi, az ilyen mértékű világnézeti különbségek egy kapcsolatban előbb-utóbb összeegyeztethetetlen ellentétekhez vezetnek, valaki úgy fogja érezni, ő nem kapja meg a neki fontos dolgokat, vagy fel kellett adni őket.

Szerencsére a férjem is hozzám hasonlóan gondolkozik ezen a téren.

A kezdeti fellángolás sajnos nem mindig elég egy tartós, jó kapcsolathoz, kell, hogy hasonló, összeegyeztethető jövőképünk, értékrendünk, világnézetünk legyen.

Ugyan nem a 11-es vagyok, de olyan nincs, hogy valakinek, akinek tényleg semmit nem jelent a házasság, csak egy papírt és ez a papír neki stresszt okoz. Ami nem jelent semmit nekem, az már hogy a francba okozna stresszt?

Ha stresszt okoz, akkor az azt jelenti, hogy nem egy jelentéktelen papírnak érzem, hanem igenis hordoz valami jelentést, úgy érzem lesz következménye és ezt én nem akarom, ellenzem, elviselhetetlennek, elfogadhatatlannak, vagy legalábbis felettébb kellemetlennek tartom.

Itt kezdődik amit már fentebb írtam, hogy ilyenkor két ember értékrendje homlokegyenest különbözik és ez előbb-utóbb ki fog ütközni.

nem olvastam végig a válaszokat

Fordítsuk meg: ha engem valaki tényleg szeret, akkor miért nem képes megtenni egy olyan dolgot, ami nekem sokat, neki viszont semmit sem jelent?

Ez azt jelentené, hogy mégse szeret annyira.... nem??

Én egy teljesen más szempont szerint közelítem meg.

Szerintem, ha előre nem volt tisztázva ez a kérdés, kinek milyen szerepet tölt be az életében, akkor részben önzőségből szakítanak a párok. Mindkét oldalról. A párok nem fogadják el annyira a másikat, hogy ha az egyiknek fontos, de másiknak mindegy, akkor a másik engedjen; vagy fordítva.

A másik meg a biztonság kérdése. Sok nő a papírtól érzi magát biztonságban, azt hiszi, az már egy felbonthatatlan kötelék lesz. Mert nem bíznak a férfiban. Félnek a jövőtől, mert tudják, benne van a pakliban, hogy külön váljanak az útjaik. Ez mondjuk papírral együtt is benne van a pakliban, csak macerásabb.

Az én párom pld. kijelentette, hogy nem lesz esküvő, mert nem a papírtól függ. Ugyanazt kérdeztem tőle, mint az egyik korábbi hozzászóló: "Ha neked mindegy, hogy van -e papír, vagy sincs, akkor miért ne lehetne akár?" Hát megdöbbent:) Én sem ragaszkodom a papírhoz, viszont nagyon jól esne, ha egyszer odaállna elém a kérdéssel. A kinyilatkoztatás esne jól. Akár kettesben egy erdőben. Úgy érzem, most is összetartozunk, az azonban még inkább dobna a kapcsolatunkon. Viszont ha soha nem történik meg, emiatt biztos nem hagynám ott, mert érzem, hogy velem van. Illetve... Nem félek a jövőtől és az egyedülléttől sem.

Római katolikus vagyok (mindenhéten misére járó, minden nap imádkozó típus), a házasság egy szentség. Nem az állami papírról van szó, amikor házasságot szeretnék. :)

25N

Nekünk fontos volt a házasság, ezért össze is házasodtunk. Nem tudtam volna elképzelni, hogy megragadjak valakivel csak a barátnőjeként, ő meg csak az én pasim legyen életem végéig.

Nem volt hatalmas esküvőnk, és lagzink sem, nem ez volt a lényeg, sose akartam hatalmas, milliós, rongyrázós, szaloncukor esküvőt, hanem pici hangulatos esküvőt és ebédet a legszűkebb családdal, barátokkal.

Hivatalosan egymás hozzátartozói akartunk lenni. Fel akartam venni a férjem nevét (nem né formában):), karikagyűrűt viselni, férjemként bemutatni. Az is nagyon jó érzés amikor ő feleségeként mutat be valahol.

Számomra a házasság nemes egyszerűséggel a kapcsolat legmagasabb foka.

Ha van valakim akivel együtt élek, attól még hivatalosan egyedülálló vagyok. Az élettársi kapcsolattal sincs probléma, az sem ér kevesebbet, azok akik nem házasodnak nem szeretik kevésbé egymást, csak nekem mint házasságpártinak, a SAJÁT életemben kevés lenne. Olyan mintha elindultam volna egy úton, de valahol ott ragadok, aztán se előre, se hátra, csak lógok a levegőben. Olyan lezáratlan érzés.

Számomra egyszerűen jövőtlen az a kapcsolat ahol az akit szeretek, nem akar a házastársam lenni. Én úgy gondolok a házasságra mint igazi elköteleződésre. Valami végleges dologra. pl így: Megházasodsz valakivel akit szeretsz, leteszed a voksod 1 ember mellett, nem akarsz, és nem is keresel mást.

Az engem nem érdekel hogy a sok ember akik pl megcsalás miatt váltak el, ezt az egészet nem vették komolyan....az az ő szegénységi bizonyítványuk.

Én amúgy sem vártam volna 4-5 évet, vagy még többet lánykérésre...ismerősöm járt így. Azért van majdnem 30 évesen egyedül....mert túl sokat várt, elszállt jó pár éve, és már nem veszik komolyan a pasik. Azt gondolják ha ennyi idősen nincs férje, komoly kapcsolata, akkor baj van vele.

Úgy gondoltam, Ha 1 év után se jelzi a választottam, hogy házassági szándékai vannak, nem pocsékoltam volna az időmet tovább hanem lelépek, és keresek olyat akinek ugyanaz a jövőképe ami nekem is. Mondjuk jóval hamarabb beszéltünk már ezekről a férjemmel és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ugyanazok a terveink. És még csak nem is én hoztam fel a témát, hanem ő:)

Én úgy gondolom, ha 2 ember akik kapcsolatban vannak, és ennyire eltér a véleményük egy ilyen fontos kérdésben, de valamelyik mégis megalkuszik, az a fél nem lesz 100%-osan boldog. Ismerek ilyet is, és személyesen ő maga mondta nekem, hogy sokszor szomorú amiatt hogy a pasija nem veszi el. Tehát nem boldog. Mindig eszébe jut, hogy talán nem is szereti igazán a párja ha nem akar elköteleződni mellette. Viszont 29 éves a lány, és nem akar mindent újrakezdeni, randizást, ismerkedést stb...

Emellett ott van a gyerek téma is: nagyon megalázónak érezném, ha bizonygatni kellene hogy igen, ő az apja a babának...Ez házasságban automatikus. Illetve régimódi vagyok ha úgy tetszik, de sose szültem volna olyannak gyereket akinek annyit sem jelentek hogy feleségül vesz.

Akinek nem fontos, vagy nem eléggé, az, hogy házasságban éljen, ne élettársként, nem fogja megérteni miért hagyja valaki ott a párját, ha az nem akar házasodni. Pl a férjem régi munkatársa is, 8 év után hagyta ott ezért a pasiját. Azóta már megtalálta az igazit, és boldog házasságban élnek. Ha nem lép le, még mindig az exével lenne, egy olyan kapcsolatban ami nem teszi őt teljesen boldoggá.

Én nem tudtam volna elképzelni, hogy egy ilyen fontos dologban megalkudjak, és lemondjak.

Sok embernek ez meggyőződéses kérdés, olyan mint a vallás. Hozzátartozik az értékrendjéhez. Ha tudja is, hogy "csak egy papír", akkor is ragaszkodik hozzá.

A másik a nagy buli. Vannak, akik egyszerűen vágynak arra az egy napra. Hogy "hercegnők" legyenek, hogy mindenki őket ünnepelje. Úgy érzik, hogy ez egy akkora dolog az életben, amiről nem akarnak lemondani (valljuk be, a legtöbb ember élete elég szürke a hétköznapokban és ritkán jár ki akkora buli, vagy kaland, ami egy esküvővel jár).

Én vallásos vagyok, nekem csak az egyházi szertartás fontos, a polgári nem.