Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Bunkóság volt, hogy eljöttünk...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bunkóság volt, hogy eljöttünk pont a menyecsketánc kezdetekor?

Figyelt kérdés
Lakodalomban voltunk tegnap, és a férjem egyik kollégájával mentünk közösen. Hívták őket a nagyszülők, hogy nem bírnak a gyerekkel, haza kellene menniük. Mivel velük jöttünk, mi is kénytelenek voltunk eljönni. Rohanva elköszöntünk a vőlegénytől (menyasszonytól nem tudtunk, mert éppen táncolt), megértette a helyzetet. Azonban a lány szülei teljesen fel voltak háborodva, hogy mit képzelünk, hogy nem táncolunk. Mondtuk, hogy nem várjuk végig a sort, és sajnos mennünk kell, reggel lett volna csak busz, és mivel messze lakunk két átszállással, és mi is kisbabát hagytunk itthon, nem maradhattunk reggel 8-ig, amikor az első busz jött. Teljesen lehordott minket, hogy csak zabálni jöttünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ifjú pár pénzt kért, amit odaadtunk borítékban a lagzi elején. Emelett dobtunk be kásapénzt, nem is aprót, mert ha csak aprót dobott be valaki, akkor nem hagyták békén. Emellett táncolni kellett a bolondmenyasszonnyal, oda is dobtunk be, és a menyasszony cipőjét is úgy váltották ki, hogy a násznépnek kellett összedobni 50 ezer forintot. Tényleg bunkóság volt ilyen hirtelen lelépni? Tudom, hogy hülyén jött ki mintha a pénzbedobás miatt léptünk volna le, de nem erről volt szó.
2014. jún. 15. 14:49
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
100%
Enné gusztustalanabb esküvőről még nem hallottam.
2014. jún. 15. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
92%

Azt hiszem régen voltam már lakodalomban. Nálunk sem kásapénz, sem bolondmenyasszony nincs. Ha sikerül megszerezni a menyasszony cipőjét, akkor azt csak úgy kaphatja vissza, ha a vőlegény iszik belőle pezsgőt.


Ha nagyon jóban vagytok a menyasszonyékkal, akkor legközelebb azért én elmondanám nekik, hogy mit mondtak a szülei, amikor eljöttetek.

2014. jún. 16. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:
91%

Én a helyedben ha összefutnék netán a lány szüleivel, és elkezdenék a mondókájukat, akkor közölném velük, hogy köszönöd ezt a rendkívül színvonalas pénzleszívást és fejőstehénnek nézést esküvőnek álcázva.

Bár én még nem voltam esküvőn, de elképedtem azon, amit írtál. Ők kompletten az egész rokonságot egy nagy megfejhető pénztőgynek nézik. Ha valaki az én fejem mellett csörömpölt volna addig, amíg nem tejelek, biztos leütöm. Vagy felállok, összepakolom a cuccomat és elmegyek, közölve, hogy esküvőre jöttem, és nem "adósságtörlesztésre".

2014. jún. 22. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:
100%

A lepontozóknak üzenném, hogy egy esküvő arról szól, hogy egy pár összeköti az életét, és hogy mindenki jól érezze magát, nem pedig arról, hogyan kell jól legombolni a közeli és nem közeli rokonokat, ismerősöket.

Nem ti voltatok a bunkók, hanem a lány szülei, meg maga az ifjú pár is, hogy hagyták, hogy ilyen pénzes esküvő legyen.


Én voltam már pár esküvőn, és egyiken sem kötötték ki, hogy kötelező a nászajándék. Hát még hogy egy esküvőn 4-5 fele is kell tejelni mint a kisangyal, az már erősen túlzás, és pofátlanság. A szülők pedig csak maradjanak csöndben, mert szerintem valaki ennyi pénzt egy hónap alatt se "eszik le". Ez az esküvő így nem az ifjú párról szólt, hanem a pénzről. Akinek van egy kis esze, és ott volt, az is felháborodott ezen, és biztos nem úgy mentek haza, hogy "milyen szép esküvő volt", hanem "fél havi fizetést le kellett itt adjam mert muszály volt".

2014. jún. 23. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!