Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bunkóság volt, hogy eljöttünk pont a menyecsketánc kezdetekor?
Figyelt kérdés
Lakodalomban voltunk tegnap, és a férjem egyik kollégájával mentünk közösen. Hívták őket a nagyszülők, hogy nem bírnak a gyerekkel, haza kellene menniük. Mivel velük jöttünk, mi is kénytelenek voltunk eljönni. Rohanva elköszöntünk a vőlegénytől (menyasszonytól nem tudtunk, mert éppen táncolt), megértette a helyzetet. Azonban a lány szülei teljesen fel voltak háborodva, hogy mit képzelünk, hogy nem táncolunk. Mondtuk, hogy nem várjuk végig a sort, és sajnos mennünk kell, reggel lett volna csak busz, és mivel messze lakunk két átszállással, és mi is kisbabát hagytunk itthon, nem maradhattunk reggel 8-ig, amikor az első busz jött. Teljesen lehordott minket, hogy csak zabálni jöttünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ifjú pár pénzt kért, amit odaadtunk borítékban a lagzi elején. Emelett dobtunk be kásapénzt, nem is aprót, mert ha csak aprót dobott be valaki, akkor nem hagyták békén. Emellett táncolni kellett a bolondmenyasszonnyal, oda is dobtunk be, és a menyasszony cipőjét is úgy váltották ki, hogy a násznépnek kellett összedobni 50 ezer forintot. Tényleg bunkóság volt ilyen hirtelen lelépni? Tudom, hogy hülyén jött ki mintha a pénzbedobás miatt léptünk volna le, de nem erről volt szó.2014. jún. 15. 14:49
1/24 anonim válasza:
Ők ezt nem tudhatták, hogy te hova mikor dobsz pénzt, de akkor is hatalmas bunkóság ezt így megmondani. AMúgy nem is terveztetek táncolni? Én elköszönéskor odaadtam volna a táncra szánt pénzt, hogy béke legyen.
De akkor is hatalmas bunkóság volt a szülőktől...
3/24 anonim válasza:
Nem volt az,a szülők voltak bunkók.A mi esküvőnkön nem is volt "pénzszedés".Én bunkósàgnak tartom a pénz tömködést.Egyes vendégeket kínos helyzetbe lehet hozni.
4/24 anonim válasza:
Pont, hogy ők voltak bunkók, nem ti. Egy esküvő nem azért van jó esetben, hogy megfejjük a rokonságot. Hadd dühöngjenek csak, ha nekik ettől jobb.
5/24 A kérdező kommentje:
Táncoltunk volna, de nem akartuk a szülőknek odaadni a pénzt, a menyasszonytánc mégsem erről szól szerintem. Azért azt gondolhatták, hogy odaadtuk a nászajándékot, amikor a meghívóban szerepelt, hogy pénzt kérnek, és a lagzi elején a vőfély bemondta, hogy most mindenki adja oda a nászajándékot. Emellett a kásapénz, cipőkiváltásnál is mindenkinek kellett bedobni, mert addig nem ment tovább a gyűjtő, amíg annyit nem dobott be az illető, amennyit ők megítéltek minimumnak. Egy vendégnek például 1 percig ütögették a füle mellett a fedőket, mert addigra adta meg magát, és dobott be egy ezrest kásapénznek, nem pedig aprót.
2014. jún. 15. 15:21
6/24 anonim válasza:
Azért ez elég kemény, amit írsz...És még te érzed rosszul magad?
7/24 anonim válasza:
Komolyan volt két tánc meg még egy pénz szedés és ezekután még nekik áll feljebb? Hát ez az oltári bunkóság
9/24 anonim válasza:
Na basszus, az ilyen pofátlan, bunkók miatt nem megyek lagzikra, mint a lány szülei.
10/24 A kérdező kommentje:
Igen, rosszul érzem magam, mert tényleg szerettünk volna táncolni a menyasszonnyal, amire egyébként egész este nem tudott sor kerülni, mert 8-kor kezdték a vacsorát felszolgálni, aztán mindig volt valami, a kásapénzezés is elvitt kb. fél órát, volt videóvetítés, menyasszonyrablás, cipővisszavásárlásra is nyögvenyelősen jött össze a pénz, így éjfélig maximum fél óra mulatozás volt a táncparketten, de akkor meg nem jutottunk el a menyasszonyhoz. Emellett a pár nagyon aranyos, kedves jóbarátunk, és például a kásapénzezésből ők egy fillért sem látnak, a cipővisszavásárlást és a bolondmenyasszonyt sem ők találták ki, szóval ők inkább szenvedő alanyai voltak ennek az egésznek.
2014. jún. 15. 15:28
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!