Hogyan lehetne a legérzelmesebb pillanatokat kiiktatni egy esküvőből?

Nagyon érzékeny vagyok és tudom, hogy nagyjából végig fogom pityeregni az egész esküvőt, pláne, hogy tudom, hogy mindkettőnk szülei hasonlóak és az első sorban fognak zokogni. :) Ha rájuk nézek, tuti hogy én is rákezdek.

Aki hasonló beállítottságú hogy bírta ki? Hogy bírtátok a szülő köszöntőt, vagy a pillanatot, amikor édesapátok kísért az oltár elé?

Teljesen kivagyok, ez egy boldog nap, nem kéne végigsírnom meghatottságomban!! Már most is pityergek, ha látok egy videót és eszembe jut, hogy hamarosan a mi nagy napunk is eljön!

Édesapám egy erős férfi ember, de én vagyok az "egyetlen pici lánya", már a ballagásomat és diplomaosztómat is megkönnyezte. Kétlem hogy az oltárhoz tudna kísérni könnyek nélkül.

A párom nagyszülei is pityergősök, náluk a párom a családban az első, aki unokaként/gyerekként házasodik, nálunk én és nem akarok össznépi zokogónapot tartani, szóval nagyon fontos lenne, hogy melyek a meghatóbb pillanatok a templomi és polgári esküvőn, illetve ti érzékeny emberekként melyiket tudtátok úgy átalakítani, hogy kevésbé legyen az?