Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek szereti az az ember a párját aki képes szakítani azért mert az nem veszi el "határidőn" belül nem hoz össze esküvőt?
Nem mondom, hogy hülyeség a házasság, mert nem az, de degeneráltságnak tartom, hogy ilyen kijelentéseket olvasok, hogy "nem szülök gyereket amíg nem vesz el" meg hasonlók. A házasság annyiban másabb, hogy van papír és ha válnak, akkor az egyik fél viszi a másik vagyonát.
Sokan arra fogják, hogy ez jelenti az összetartozást. Meg a gyűrű. Szerintem nem egy tárgy egy ajándék jelenti, hogy az ember szereti a párját. Ez belülről kell jöjjön.
Az első barátnőm kijelentette, hogy 1 éven belül elvárja, hogy jegyezzem el, és 3-4éven belül gyereket akar. Megmondtam, hogy én ezt nem ígérem meg, mert nem tudom tudom e tartani, meg nem is lehet ezt így beígérni. El is hagyott emiatt (főleg emiatt, rég volt).
A mostani párom is mondogatja, hogy gyűrűt szeretne majd, meg is mondom neki mindig, hogy majd egyszer amikor nem számít rá, és akkor se azért mert mondogatja. Örülne neki, de nem fog ezért elhagyni, érzem, mert szeret. Ha nem veszem el soha akkor is.
Szerintetek? (persze megértem azokat akik ízig-vérig vallásosak és házasság előtt semmi szex meg gyerek, stb, persze nem vagyok hívő, nem tartom okés dolognak, de őket megértem, mert tényleg hisznek benne)
13.46, 14.54es vagyok.
"aki házasságot akar és a másik nem, erre az elhagyja, akkor nem szerette igazán, vagyis te se az előző párjaidat. Viszont az gáz, hogy ez a cérnaszál dönti el nálad, hogy ki a jó és ki a rossz, társ, aki nem házasodik határidőn belül az mehet ugye."
Nos úgy összességébe be kell valljam, hogy nekem a férjem volt az első igazi komolyan gondolom Párom. 9 éve vagyunk együtt, 25 vagyok. Tehát ezért nem hagytam el senkit. De ettől függetlenül szentül hiszem, hogy ilyen számomra fontos kérdésekben egyet kell érteni. És bár nem vagyok semmilyen hívő, hiszek a nagy Ő létezésében és abban, hogy vele minden tökéletes. Még ha be is adnám a derekam és belemennék, hogy ne legyek házas, mert a Párom olyan típus, tudom, hogy soha nem lennék IGAZÁN boldog. És soha nem lennék boldog egy olyan házasságban, amit én hisztiztem ki és a másik nem igazán akarta. Mert egy kapcsolatban csak az a szép, amit együtt akartok. Ha az egyik enged, akkor már nem boldog, így előbb-utóbb vége lesz. Lehet, hogy egy ideig nem házasodik a nő, de ő akar a ffi nem, de 30-40-50 évesen hidd el, meg fogja bánni, vagy legalábbis sajnálni fogja, hogy a SZÁMÁRA ilyen fontos dolog kimaradt az életéből. Egyszer élünk, úgy kell csinálni, ahogy nekünk jó és ehhez kell egy megfelelő partner.
Egyébként határidőt soha nem tűztem ki. Tiniként beszélgettünk, hogy majd lesz esküvő, együtt, életünk végéig (talán mi sem hittük el igazán). És hogy láttam a Páromon, hogy komolyan gondolja, elhittem, hogy egyszer el fog jönni a nagy nap. Soha nem hisztiztem, rábíztam magam, úgymond "vakon hittem". És pont ez a pofon érte a másik kérdésben a lányt, amiért most sokan oltják szegényt. Vakon hitt élete egyik céljában (ez a család tipus), amit úgy néz ki, hogy élete férfijával nem fog elérni. Hát én is szarul érezném magam a helyébe.
Huh írtam ilyet, hogy a nőnek fontos a férfinak nem? Lehet, akkor lehet félre lett értve valami. Lehet egy férfinek is fontos, csak épp az idő nem egyezik max.
Nekem is fontos, de jópár évig még tuti nem szánom rá magam.
Kb másfél éve vagyok együtt a párommal távkapcsban, jön az együttélés még azt majd meglássuk.
En tobb alkalommal jartam ugy, hogy a "barataim" akartak a hazassagot, ezert is lett szakitas a vegen, meg fiatalnak ereztem magam.
Most 4 eve tart a kapcsolatm, de meg nem erzem, hogy itt az ido, pedig mar 32 eves vagyok, ja! es no!
Bocsi OFF lesz.
Tolem nevezhetsz gyereknek, engem nem hat meg...
Szoval csak nyugodtan!:)
Es te sem tudsz ezekszerint olvasni, csak nezed de nem latod amit a sorok kozt akarok mondani...
egybol azzal inditottad a valaszodat, hogy mennyire fiatal vagyok, tehat indulasbol erre alapozol, hogy egy ilyen fiatal lany mit mind szokdosik?!
szerencsere nem vagyunk egyformak es nem ugyanugy latjuk a vilagot, azmi ettol szep...
es igen, annyira fontos a hazassag, hogy egy bizonyos ido utan ha a parom nem venne el, valoszinu (nem tudhatom) vege lenne, mert fontos nekem, erzelmi szempontbol...tokmindegy nem magyarazaom mert nem akarsz ugysem megerteni, csak fujod azt, hogy mennyire "ilyenek-olyanok a csajok"...
persze nem azokra gondolok akik raeroltetik magukat a parjara, hanem azokra akiknek lelkiekben fontos(pl nekem, s meg vagyunk paran)...szerintem Te sem tudod mar mibe kotottel bele, mindegy, hagyjuk:) valszinu nem engem kell elvegyel es akkor nem lesznek gondjaink:P :D
"Nekem is fontos, de jópár évig még tuti nem szánom rá magam."
Szerintem ez a mondat kb. azzal egyenértékű, hogy:
"pár éven belül szeretnék összeházasodni a párommal" (mindegy, hogy nő, vagy férfi)
Szóval szerintem olyasmit kritizálsz valakiben, ami benned is megvan, csak éppen a mások tábor véleményét osztod. Természetes, hogy az ember a saját véleményét védi, de ne kövezz meg másokat azért, mert ők is a sajátjukat védik. És főleg ne "hülyézz" le másokat, mert senkit nem ismersz, nem tudhatod, milyen ember. Csak egy kérdésben mondta el a saját, a Tiédtől különböző véleményét. Kicsit tiszteld jobban a többieket, hiszen te is ezt várod el a többiektől. Nagyjából.
azt hiszem, máshonnan kell megközelíteni a témát. Tényleg nem normális "zsarolni" a házassággal a férfit. Viszont egy ideális párkapcsolatban mindkét fél azonos irányba szeretne haladni. Nőknek fontos, hogy a Férfi felvállalja a világ előtt, kijelentse, hogy egy életen át összetartoznak. Ha ezt a Férfi nem érzi, akkor nem ilyen nővel kell élnie.
Valóban nem egy papír fog összetartani egy kapcsolatot, de egy erős kapcsolatban van igény papírra.
(utolsó előttinek meg a többi hasonlónak)
Újabb bizonyítékot nyert, hogy hülyék járnak az oldalra, akik olvasni se értelmezni se tudnak. Kiakasztó tényleg az intelligencia hiánya.
MAr meg ne haragudj de Te senki mas velemenyet nem hallgattad meg, csak a sajatodat firtatod...akkor meg ha nem erdekel akkor miert tetted fel a kerdest...
tudod, ide olyanok jarnak(olyan intelligens lenyek:D), akik kivancsiak mas velemenyere, de Te nem ezek koze tartozol...megszoltal mindenkit aki valaszaval nem hodolt be Neked...
kicsit nagy az egod...visszavehetnel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!