Két éve meghalt az édesapám. Nagyon várom az esküvőmet, nyáron lesz, de félek hogy túl sokat sírok majd, mert apukám nem lehet ott velünk. Aki hasonló helyzetben volt (sajnos), hogy tudta ezt feldolgozni?

Számomra nagyon fontosak az emlékek, így nem igyekeznék "túl tenni magamat rajta", ellenben igyekeznék átértékelni a dolgokat és elhitetni magammal, hogy igen is ott lesz és lát mindent. Testileg nem támogathat, de ott lesz... Igyekeznék nem a fájdalmat megélni, hanem mosolyogni, mert tudom, hogy lát engem és velünk van ő is. Ennél érthetőbben nem tudom elmagyarázni. :)

Nem mellesleg akár fura akár nem én adóznék annyival az emlékének, hogy valamilyen formában csempésznék egy kis feketét az esküvőbe. Nem sokat, csak egy kis szalagot a csokromra, valamelyik díszbe, a hajamba, bárhova. Lehet kettyósan hangzik, de számomra ez ilyen esetben sokat jelentene, mégha sokan nem is értenék.