Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tanácsokat kérek a jövendőbelim nevének felvételéhez. Nem tudok dönteni már nagyon régóta. Segítesz?
Mindig is azt szerettem volna, ha teljesen felvettem volna a férjem családnevét, az én családnevemet pedig elhagytam volna. (Ritka, de van ki továbbvigye.) Számomra ez azt jelenti, hogy az övé vagyok (nem rossz értelemben persze, mert nem alárendelt a viszonyunk), vagy hogy "egyek vagyunk".
A jelenlegi párommal ez azonban megváltozott. Valahogy nem érezném jól magam, ha az ő családnevét felvenném, az enyémet viszont eldobnám, mert - bár szeretem a családját, de - egyáltalán nem vagyok rájuk büszke, mert nagyon más vagyok, mint ők, és számomra nagyon távoli, ahogy az életüket vezetik. Persze nem család alapján választok párt, ráadásul jó is, hogy a párom teljesen más neveltetést kapott, mert így kiegészítjük egymást, de akkor sem tudok azonosulni a családjával - ugyanakkor a saját családomra - bár nekik is vannak hibáik - sokkal inkább büszkébb vagyok. Ráadásul az én családnevem egy nagyon ritka, paraszti származású név, az övé pedig egy szintén nagyon ritka nemesi (ez nálam inkább hátrány, de amúgy ki nem sz@rja le), és nem akarom, hogy azt higgyék, hogy fel akarom venni az ő nevüket (főleg, hogy nem vagyok rájuk büszke). Ugyanis volt már egy olyan nő, aki válás után is megtartotta az ő nevüket (mondjuk ő úgy, hogy XYné), és nem akarom, hogy rólam is ezt gondolják, hogy számomra bármilyen előnyt is jelentene az a név, mikor nem is (persze lehet, hogy nem is törődnének vele). Egyébként a páromat nagyon tisztelem, és nagyon büszke vagyok rá, de nem tudok elvonatkoztatni a családjától, ha a családnevére gondolok. Egyszerűen nem tudnék azonosulni azzal, ha az én családnevemet elhagynám, az övét pedig felvenném. Ugyanakkor számomra tényleg ez (a családnév lecserélése) fejezné ki a legszorosabb viszonyt (persze egyáltalán nem ezen múlik, de akkor is).
A kötőjeles nevet nagyon furcsának érzem (még senkinek nem találtam szépnek a kötőjeles nevét). Ugyanakkor jelezné számomra, hogy van egy új és egy régi identitásom is, de ezek egyenrangúak. Erről is egy kicsit azonosulás/egyesülés jut eszembe (ami számomra pozitív érzelmű <3), de annyira furcsán hangzik együtt a nevünk! (Persze szerintem mások kötőjeles neve is nagyon fura.)
A "Bárminé Valamilyen Akárki" nevet meg öregesnek tartom. :D Persze ez az egy, amiből egyértelműen látszana, hogy férjnél vagyok (leszek). (Na meg a gyűrűből, de azt szinte sose veszi észre senki. Egy munkatársam másfél év után kérdezte meg, hogy "Jé, el lettél jegyezve?" - holott végig rajtam volt a gyűrű.) Tényleg öregesnek hangzik a "-né" verzió?
Tanácsokat kérek, mert ezen évek óta nem jutok dűlőre, és mire meglesz az esküvő, el kéne döntenem. :D Tudom, nekem kell dönteni, de érdekel mások gondolata erről.
Én is ezen gondolkodok már egy ideje...
Ami számomra lehetséges: vagy marad a saját nevem (szép és különleges, plusz már úgy hozzám nőtt :) ), vagy az ő vezetéknevét veszem fel, és az enyémet elhagyom (övé is szép, és így azonos vezetéknevem lenne vele és a majdani gyerekekkel).
Más megoldások nem tetszenek, minddel van valami problémám.
Én kötőjelesen fogom felvenni márciusban :) A nevünk nagyon jól hangzik együtt, szinte egyértelmű volt, hogy így veszem fel! És rosszul írták előttem, a gyerekek ilyen esetben is lehetnek csak az apuka vezetéknevén, nálunk is így lesz, csak én leszek kötőjeles!
Nem akartam a lánykori nevemen maradni, de teljesen felvenni sem a vezetéknevét (na meg az unokahúga Dóra, és Dorottya, szóval már van a családban hasonló). A né-s verzió jöhetett a legkevésbé szóba, én nagyon öregesnek találom, és a (nem kedvelt) sógornőm is így vette fel a párom bátyja nevét, szóval én már csak azért sem szeretném. Az anyósom biztatott, hogy nem kell ám felvenni a nevét, ha nem akarom (ő maradt a lánykorin, pedig abban az időben, ez nagyon ritka volt), a párom meg egyenesen kijelentette, hogy lefújja az esküvőt, ha né-sen akarom felvenni a nevét, nem vagyok én vén nénike :D
Szóval szerintem vedd fel úgy, ahogy a legjobban tetszik, mert neked kell viselni!
Én nem vettem fel, pont ezért. Szeretem őt, meg minden, de szeretnék elhatárolódni a családjától, meg annak az összes nő tagjaitól. Meg nekem eleve úgy nem tetszik, hogy csak lecserélem a vezetéknevet. A -nét meg azért nem vettem fel, mert engem se ugyanúgy ne hívjanak, mint anyósomat, se úgy, mint annak az anyósát. Sajnálom, nem bejövős.
Nincs egy ritka nevem, tök átlagos, de jó nekem így ahogy van, én nem leszek a szép Nagy család része legalább névügyileg.
Ha meghallod a férjed vezetéknevét, mi jut eszedbe, a férjed vagy a családja?
Közel fogtok lakni a családhoz annyira, hogy a vezetéknév hallatán ne XY feleségeként, hanem az X család tagjaként gondoljon rád mindenki?
Ha egy héten keresztül eljátszod, hogy új neved van (pl. sokszor ismételgeted magadban, hogy "X Anna" vagy "X-Z Anna", és amikor aláírsz valamit, elképzeled, milyen lenne ezt aláírni), akkor mennyire tűnik szokatlannak a hét végére?
Ha az egyező név a fontos, és neked nem jön be a férjedé, belemenne, hogy ő vegye fel a tiédet?
Ezeken kellene elgondolkodni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!