Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tanácsokat kérek a jövendőbelim nevének felvételéhez. Nem tudok dönteni már nagyon régóta. Segítesz?
Mindig is azt szerettem volna, ha teljesen felvettem volna a férjem családnevét, az én családnevemet pedig elhagytam volna. (Ritka, de van ki továbbvigye.) Számomra ez azt jelenti, hogy az övé vagyok (nem rossz értelemben persze, mert nem alárendelt a viszonyunk), vagy hogy "egyek vagyunk".
A jelenlegi párommal ez azonban megváltozott. Valahogy nem érezném jól magam, ha az ő családnevét felvenném, az enyémet viszont eldobnám, mert - bár szeretem a családját, de - egyáltalán nem vagyok rájuk büszke, mert nagyon más vagyok, mint ők, és számomra nagyon távoli, ahogy az életüket vezetik. Persze nem család alapján választok párt, ráadásul jó is, hogy a párom teljesen más neveltetést kapott, mert így kiegészítjük egymást, de akkor sem tudok azonosulni a családjával - ugyanakkor a saját családomra - bár nekik is vannak hibáik - sokkal inkább büszkébb vagyok. Ráadásul az én családnevem egy nagyon ritka, paraszti származású név, az övé pedig egy szintén nagyon ritka nemesi (ez nálam inkább hátrány, de amúgy ki nem sz@rja le), és nem akarom, hogy azt higgyék, hogy fel akarom venni az ő nevüket (főleg, hogy nem vagyok rájuk büszke). Ugyanis volt már egy olyan nő, aki válás után is megtartotta az ő nevüket (mondjuk ő úgy, hogy XYné), és nem akarom, hogy rólam is ezt gondolják, hogy számomra bármilyen előnyt is jelentene az a név, mikor nem is (persze lehet, hogy nem is törődnének vele). Egyébként a páromat nagyon tisztelem, és nagyon büszke vagyok rá, de nem tudok elvonatkoztatni a családjától, ha a családnevére gondolok. Egyszerűen nem tudnék azonosulni azzal, ha az én családnevemet elhagynám, az övét pedig felvenném. Ugyanakkor számomra tényleg ez (a családnév lecserélése) fejezné ki a legszorosabb viszonyt (persze egyáltalán nem ezen múlik, de akkor is).
A kötőjeles nevet nagyon furcsának érzem (még senkinek nem találtam szépnek a kötőjeles nevét). Ugyanakkor jelezné számomra, hogy van egy új és egy régi identitásom is, de ezek egyenrangúak. Erről is egy kicsit azonosulás/egyesülés jut eszembe (ami számomra pozitív érzelmű <3), de annyira furcsán hangzik együtt a nevünk! (Persze szerintem mások kötőjeles neve is nagyon fura.)
A "Bárminé Valamilyen Akárki" nevet meg öregesnek tartom. :D Persze ez az egy, amiből egyértelműen látszana, hogy férjnél vagyok (leszek). (Na meg a gyűrűből, de azt szinte sose veszi észre senki. Egy munkatársam másfél év után kérdezte meg, hogy "Jé, el lettél jegyezve?" - holott végig rajtam volt a gyűrű.) Tényleg öregesnek hangzik a "-né" verzió?
Tanácsokat kérek, mert ezen évek óta nem jutok dűlőre, és mire meglesz az esküvő, el kéne döntenem. :D Tudom, nekem kell dönteni, de érdekel mások gondolata erről.
Egy valami a lényeg: az, hogy TE mit szeretnél.
Kapsz majd sok választ, hogy "szerintem azért tiszteld meg a férejd ennyivel", meg hogy "a 21. században élünk, nem az őskorban, minek vennéd fel a nevét", "hogy néz már ki a kötőjeles", "legalább xné y z formában vedd már fel, lássák mégiscsak, hogy férjnél vagy", stb., DE ez mind lényegtelen! Az egyetlen, ami fontos, hogy te hogyan éreznéd jól magad életed elkövetkezendő részében. Ha ez a férjed nevével lenne, akkor vedd fel, ha nem, akkor ne!
Én személy szerint nem fogom felvenni a férjem nevét, ha házasodunk. Külföldön élünk, a párom sem magyar. Beszéltünk róla, hogy vagy mindketten felvesszük a másik nevét, és a gyerek is 2 családnevet visel majd (itt ez elég ritka), vagy semmi, mert itt az egyetlen másik lehetőség, hogy felveszem az ő nevét, és az enyémet elhagyom. Én nem szeretném elhagyni a nevemet. Ezzel nőttem fel, ez az, aki vagyok. És a férjemet tisztelem és hozzá tartozok enélkül is, mások véleménye pedig nem érdekel.
Én Szabóné Kovács Irén vagyok (mondjuk).
A hivatalos papírok kivételével mindenhol Kovács Irénként mutatkozom, de, ez a mailcímem, így vagyok a céges telefonkönyvben, így írok alá stb. Nem bántam meg, hogy felvettem, a kezdeti dokumentumcserén kívül nincs vele macera.
A férjemnek nagyon gyakori tucatvezetékneve van, az én nevem pedig (a keresztnévvel együtt) egyedi az országban, így fel sem merült, hogy elhagyom a saját vezetéknevemet.
Barátnőm - maradva a fenti mintánál - Kovács-Szabó Irén lett, a saját vezetékneve van elöl.
Semmiképp ne viselj olyan nevet, amit nem érzel jónak! Megbánod később. Úgy tégy, ahogy a szíved diktálja
Az ép párom is rettentően meg van sértődve amiatt, hogy az első házasságomban x-né y. z. voltam, de most nem akarom felvenni a nevét, mert ellentétes az enyémmel, tehát mondjuk Feketéné Fehér, vagy Kissné Nagy.
23 éves vagyok, én is úgy vettem fel a férjem nevét, hogy Kissné Nagy Zita( ez csak példa). Nekem ez tetszik, amúgy anyukámnak is így van a neve, de pl. nagymamám Tóth Ferencné. Ahogy én látom, régen az egész férfi név volt a divat és a-né, aztán ez a Kissné féle verzió, most a kötőjel a divat. Páromnak nem tetszik a kötőjel, igaza van, nekem sem, mert nem biztos, hogy férjnél vagyok, hiszen pl. a gyereked is Kiss-Nagy Zita lesz, ha férjhez megy akkor bonyolódik a helyzet:) Addig meg ő is így viseli, nekem volt ilyen kötőjeles névvel lány osztálytársam. Hivatalosan ilyenkor el lehet dönteni, melyik részét tartja meg saját nevének, mert ugye három neve nem lehet, szóval nem lehet Tóth-Kiss-Nagy Zita...
Ugyanez a helyzet a teljes családnév felvételével, akkor akár az a lánykori neved is lehetne, senki nem tudja, hogy Tóth Zita az így született vagy a Tóth a férje...
Amúgy én is a lánykori nevemen mutatkozom be nem hivatalos helyeken, sőt az egyetemen is ezt használom, mivel amikor felvettek, így ismertek meg, senkit nem zavar, a vizsgalapon stb. a teljes nevem van, de ha mondom a lánykori nevem, tudják kiről van szó, semmi gondot nem okoz, az indexben át sem írták, csak kívül írták rá a férjes nevem, belül maradt a lánykori:)
Férjemnek gyönyörű vezetékneve van, időnként eszembe jut, jó lenne azt használni, de a -né is tökéletes:)
Számomra az X-né Y Z a tökéletes. Mert ebből tudják, hogy férjnél vagyok és mindemellett büszkén is viselném a családnevét, ugyanakkor megtartottam a sajátomat és még egy ideig tovább tudom vinni azt. Sajnos nálunk a családban csak az unokatestvérek viszik tovább a családnevet, mert csak lánytestvérem van. Ettől függetlenül kötőjeleset én semmiképp nem szeretném, arról nem is beszélve, hogy nagyon bután hangzik az s végződés és az s kezdés..
Szóval szerintem az a legjobb ha felveszed a párod nevét, és a sajátodat is megtartod. És ne úgy fogd fel, hogy az ő családja nevét veszed fel, hanem az Ő nevét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!