Esküvő mielőtt együtt éltünk volna? Ti mit gondoltok?

Egészen más ha együtt élsz valakivel. Oké, hogy ismered a hibáit, de ha besokallsz max. elmész haza és másnap újra találkoztok. Amíg nem laksz együtt vele te is próbálod a jobb oldaladat mutatni, jó előkerülnek bizonyos szokások, hibák, de nem olyan drasztikusan, mert "úgyis kibírod amíg ott van".

Én magamról tudom, hogy ha itt alszik valaki tudok normális lenni reggel, de amúgy egy kőbunkó vagyok ébredés után. Ez nem vicces túlzás, nem tudok vele mit csinálni. Mondjuk a párom is ilyenkor a legsértődékenyebb, robbanékonyabb, úgyhogy meg sem szólalunk ha nem muszáj. Kipréselek egy bárgyú vigyort, meg integetek ez a "jó reggelt". Megszoktuk, nem beszélgetünk ha nem kell, akkor nincs balhézás. Ilyen a reggelünk és tök jó, hogy ő megérti, mert amíg otthon laktam a saját anyámmal összevesztem minden reggel, neki 22 év alatt sem sikerült feldolgoznia, hogy ne szóljon hozzám és ne provokálja ki, hogy megszólaljak.

Ezen kívül persze baromi sok dolog van, amit ugyanígy megfelelő toleranciával sikerül csak kezelnünk, de működik, mert mindketten tudtuk, hogy mit vállalunk. Tudtuk, hogy a másiknak milyen hülye heppjei vannak és megtanultuk kezeli ezeket.

Én nem mernék úgy elköteleződni, hogy csak "vendégségben" ismerem a páromat. Elég nagy a különbség és ha már egyszer szeretem, nem akarok ekkorát kockáztatni. Mert gondolom nem csak nekem esne rosszul ha mégsem úgy jön össze. Nekem fontos tudni, hogy valóban biztos alapokra építkezünk -e, vagy olyan gondolom formán, jó lesz ez így is.