Szerintetek mi a megoldás?

Világ életemben nagy és szerető családban éltem fel. Imádtam kereszt szüleimet és nagyszüleimet is egyaránt. Felénk az a szokás, hogy a vőlegény és a menyasszony a házasságkötés előtt "elbúcsúzik" azoktól az emberektől akiket igazán szeretett és megindul az új élet kapuja felé.

Annyiszor elképzeltem már ezt a pillanatot. Mennyire megható, meghitt és szép gesztus. (Számomra igenis az, ha valaki esetleg lehurrogna.) Az élet viszont úgy alakult, hogy szüleimen kívül más számomra nagyon fontos ember, akik boldoggá tették gyermekkoromat már nem él. Így, akkor és ott tőlük nem tudok "búcsúzni", köszönetet mondani nekik mindenért. Borzasztóan elszomorít a dolog. Elhatároztam, hogy a nagy nap előtt kimegyek a temetőben hatalmas virág csokorral, mert ennyi jár nekik. És én ott, akkor mondok köszönetet nekik. :(

Viszont a páromat és az ő rokonait ettől a gesztustól nem foszthatom meg. Illetve nem is szeretném megtenni, mert nekik jár. Hisz ez volt az én álmom is, csak a sors kegyetlenségéből nem válhatott valóra.

Csak velem addig mi lesz? Amíg ő 1-1 puszit ad a nagyszüleinek,keresztszüleinek addig én állok egyedül?

Bár nagyon vidám természet vagyok, de a sírás az mindenképpen biztos még akkor is, ha kihagyjuk ezt az elemet, mert nagyon fáj.

Adjatok tanácsot mi legyen! Akik hasonló helyzetben voltak azok mit csináltak? (Első körben nagyon ragaszkodom ehhez az elemhez.)