Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Melyik esküvőre menjek?
Nagy dilemma előtt állunk.
Egy időben két esküvőre vagyok hivatalos:
Az egyik (ezt már hetek óta tudom), egy régi kedves barátomé, akivel sok éve tartom a kapcsolatot, bár épp a menyasszonyát nem ismerem, de ez amiatt is van, hogy külföldön él a barátom, és amikor itthon van, akkor amióta meg van a lány, inkább vele találkozott (érthetően), no meg nálunk jöttek a gyerekek sorba, így nekem sem volt mindig jó. De az e-mail skype és telefon működött, mindig tudtunk egymásról. Évekig kereste a párját, nagyon szurkoltam neki, és most végre itt az ünnep.
A másik: férjem keresztszüleinek a gyereke. Vele soha életemben nem találkoztam, viszont a keresztszülőkkel egyszer-egyszer igen, és épp azon beszélgettünk nemrég, hogy jó lenne velük szorosabbra fűzni a kapcsolatot...
Annyi hozzá, hogy van két kis gyerekünk, meg egy baba, aki akkor lesz 6 hetes, tehát amúgy is nehezített a pálya, és a gyerekek délutáni alvási idejében van mindkettő, egy óra eltéréssel kezdődnek... :(((
Igen, már megszületett. 4 hetes. :o)
Viszonylag nyugis baba, kézben általában nem sír, ha meg ordít, értelem szerűen kimegyek vele.
Ketté válnunk azért nehézkes, mert a férjemet nem küldhetem el két kis gyerekkel egyedül.
Meg ki menne autóval?
A nagyi meg szintén családtag azon az ágon, tehát feltételezem, hogy megy a családi esküvőre.
És mint írtam, egy óra eltérés a kettő között. Az egyik csak polgári, a másik csak egyházi. És az egyik nem is Budapest, 25km-re kell utazni...
Szia
Szerintem meg menjetek az egyiknél a szertartásra esetleg maradjatok is kicsit a vacsorán aztán mondjuk a gyerekekre hivatkozva menjetek el. Átmentek a másikra is.
vagy
-az egyiket lemondjátok a gyerekekre hivatkozva,
de sztem én elmennék mindkettőre.
Jaaa, hogy 2 hét múlva lesz és csak most küldték a meghívót? Hát akkor nem mennék. Megmondanám, hogy bocsi, de már egy másikra vagytok hivatalosak.
A mi esküvőnket is lemondta egy család, mert egy másikra is hivatalosak. Én nem sértődtem meg.
ha nem voltak képesek időben szólni, akkor menjetek csak a barátéra!
Azért egy esküvőnek vannak költségei, amit egy átlagos magyar család nem tud csak úgy két hét alatt kihúzni a mellényzsebből (út, ruha, ajándék...)
Én a barátéra mennék, megmondanám, hogy előbb szóltak.
Esetleg (nem tudom, melyik szert. kezdőik előbb) elmennék a korábban kezdődő szertartásra, az csak egy fél óra szokott lenni kb, majd átmennék a másikra. Vagy a férjed elmegy a rokonéra, te meg a gyerekekkel a másikra.
Bébiszitter addig?
Sajnos nincs jobb ötletem.
De ha választani kell, akkor a barátéra mennék.
A barátéra, mivel előbb küldte a meghívót, hetek óta tudjátok, hogy odamentek.
Sajnálatos, hogy a másik esküvő rokonoké, de hát már elnézést, az egy dolog, hogy a meghívót két héttel előtte küldik el, de azért illett volna előbb legalább szólni róla. Két héttel az esküvő előtt, hát erre nem találok szavakat...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!