Miért ragaszkodnak a legtöbben a templomi esküvőhöz, akkor is, ha nem hívők, miért erősebb a divat és a társadalmi nyomás, mint a saját nézeteink, elveink?

Ahogy én látom Kérdező, te mélyen vallás ellenes van. Méghozzá annyira, mint amennyire egyesek vallásosak. Szerintem neked az a furcsa és felháborító, ha valaki ateista, tiszta gondolkodású révén mégis olyan elvetemült baromságot csinál, hogy hagyja hogy egy pap valószínűtlen ostobaságokat prédikáljon élete egyik fontos és emlékezetes napján. Vagy pedig hogy ateista létére mégis megkeresztelkedik, és hagyja hogy ráerőltessék a vallást.

Nem jól látom?

És ezt csak azért írom le, mert valószínűleg ezért nem érted, miért választják sokan a templomi esküvőt, annak ellenére hogy ateisták.

Azért, mert ők nem úgy élik ezt meg hogy bármit is rájuk erőltetnek. A keresztelkedés csak egy szükséges kellemetlenség, amin túl kell esni ahhoz, hogy templomi esküvő legyen. Úgysem fognak templomba járni, vagy imádkozni. Ettől még nem fog megváltozni a világnézetük. Aki világ életében ateista volt, az csak mert eljár pár hittan órára a leendő felesége/férje kedvéért, még nem lesz hívő.

Emiatt aztán az emberek többsége nem csinál ebből nagy problémát.

Egyébként ha az egyik fél rá akar erőltetni bizonyos szokásokat a másikra, az már egészen más tészta. De hát az ilyen kapcsolatnak úgyse nagyon van jövője...

Nem vagyok vallásos, viszont tisztelem a vallásos embereket. Az esküvőnél fel sem merült a templom, mert a férjem se hívő. Templomba (vagy más vallások hasonló épületeibe) az építészeti és kulturális érdeklődés miatt megyünk be. Viszont ha már ott vagyunk, akkor be is tartjuk a szabályokat.

Úgy vagyok vele, hogy ha én elvárom, hogy ne térítsen meg senki, tehát tartsa tiszteletben, hogy nem vagyok hívő, akkor nekem is kutya kötelességem tiszteletben tartani az ő hitét.

A tanúm, aki egyben az egyik legjobb barátom, vallásos zsidó. Úgyhogy ő kipában jött a szertartásra és az étteremben is gondoskodtunk róla, hogy a kóser étkezési szabályokat be tudja tartani (jobb híján vittünk neki étkészletet, lebeszéltük az étteremmel az ételkészítést is). Benne egyébként többek között azt is nagyon tisztelem, hogy teljes mértékben tiszteletben tartja, hogy mi nem hiszünk és a legkisebb mértékben sem próbált minket soha megtéríteni, vagy győzködni, hogy hinni kell.

Egyúttal érdeklődik a keresztény kultúra iránt, mert tudja, hogy az európai kultúra bölcsője és legalább történelmi szempontból nem árt képben lenni.

Velünk járt először templomba, mi meséltük el neki Jézus történetét.

A családjánál is voltunk vendégségben (ugyebár kóser konyha, fizikai értelemben), az edényeket tiszteletben tartottuk (tejes/húsos), ők pedig azt, hogy húsétel fogyasztása után mi bizony leborítjuk a tejeskávét. Viccelődtek is vele, hogy ők tudják, hogy nem vallásos a gyomrunk, úgyhogy keverjük nyugodtan a húst a tejjel :)

Sőt, még azon gondolkodtak, hogy miként tudnák nekünk összeházasítani a sajtot és a húst, mert egyszer említettük, hogy a magyar konyha eléggé keveri a tejes és a húsos dolgokat. Végül kaptunk fejenként két tányért, egyiken húsféle, másikon sajt. Szájban és szalvétán úgy kevertük össze az ételt, ahogy akartuk - de a melyik edényhez mi érhet hozzá szabályt tiszteletben tartottuk.

Ugyanígy, amikor a srác volt nálunk vendégségben, akkor gyári, új étkészletet vettünk csak neki, ami még biztosan nem érintkezett össze-vissza mindenfélével - a saját étkészletünkön ugyebár már mindenféle megfordult, többek között disznóhús is, ami náluk szigorúan tiltott.

A náluk tapasztalt toleráns hozzáállás sokkal szimpatikusabb, mint amikor résnyire húzott szemmel méregetik egymást az emberek és ítélkeznek egymásról.

Egyébként pont ez a zsidó barátom mondta, hogy ő csakis vallásos zsidó lányt fog elvenni. Amikor visszakérdeztem, hogy pontosan miért, akkor mosolyogva mondta, hogy gondoljak bele, például ha velem élne együtt, mennyire mennénk egymás agyára a különböző szokások miatt?

Én lábrázást kapnék, hogy nem csinálhatok egy sajtos-csirkés szendvicset magamnak a konyhában, ő meg attól, ha csinálnék.

Vagy hogy mennyire viselné el egy nem vallásos ember a shabbat-ot, amikor semmilyen elektromosságot nem lehet használni, villanyt se kapcsolgathatsz (amit nekem már sikerült néhányszor reflexből lekapcsolni, bár megértőek voltak :)), rá se gyújthatsz, ha dohányzol.

Vagy engem mennyire szórakoztatna, hogy egész szombaton Tórát kell olvasnom? Ugye, hogy semennyire? Na, ezért fog ő vallásos lányt elvenni, hogy egyikük se szenvedjen :)

Szóval elég gyakorlatiasan érvelt és szerintem igaza is van. A mindennapi életben valamelyik félnek aránytalanul nagy áldozatot kellene hoznia a másikért, gyakorlatilag a saját hitrendszerét kellene feladni.

Két dologban kell nagyon egyetérteni a házasulandó feleknek: a pénz kezelésében és a vallás dolgában. A többiben majd megegyeznek.:-)

Nem tudnék vallásos emberrel élni, mert én nem vagyok az, a gyermekeimet sem tudnám így nevelni és csak turisztikai célból járok templomba. Ezért nem volt templomi esküvőnk sem. A magam részéről képmutatásnak tartom, ha valaki csak azért esküszik templomban, mert az olyan romantikus.

Ahogy a keresztelő sem édibédi szokás, megünnepelendő a gyermek születését, hanem beavatási szertartás, ahol nem hívő embereknek semmi keresnivalója. Ha nem hisz, mibe akarja beavatni a kicsit?

A templomi esküvő része a vallásos élet megélésének, csak őszintén hívő házasulandóknak szabadna az oltárhoz járulni.

Párom és én is hívő katolikusok vagyunk. Mindketten voltunk elsőáldozók és bérmálkozók, rendszeresen járunk templomba.

Sokszor én is úgy érzem, hogy sokan csak divatból esküsznek templomban, közben meg alig láttak templomot belülről.

Romantikus helyszínt lehet találni a templomon kívül is. Kényelmesebb is, hiszen ha nem vagyok vallásos, akkor a jegyesoktatás még terhes is, csak időpocsékolásnak tűnik. Nem vagyok vallásos, de tisztelem mások hitét, a templom meg nem díszlet. Mecsetet sem bérlek ki, csak azért, mert milyen jól mennek a ruhámhoz a szőnyegek a falon...

Nekünk annak idején a Balaton-parton volt az esküvőnk, a szabadban, egy étterem kerthelyiségében kialakítva, háttérben a tóval és a Badacsonnyal, naplementekor. Nekem így is maradandó élmény volt.:-)