Miért kritizál mindent édesapám? Miért nem ad tanácsokat, ahelyett, hogy csak lehurrog? És egyáltalán, miért nem örül az én boldogságomnak?

Most szervezzük az esküvőnket. Minden halad a maga útján, mindent mi magunk intézünk, fizetünk a vőlegényemmel, de a szülők véleményét kikérjük. A legtöbbször persze csak annyit mondanak, hogy legyen, ahogy ti akarjátok.

Ugyanez történt legutóbb a meghívó esetében is. Direkt mutattunk mintapéldányt, hogy az úgy jó lesz-e, persze jó lesz, csináljuk csak. Erre átadtuk a hétvégén a teljesen elkészült meghívót, és édesapám csak kritizálta. Miért nem raktuk borítékba (minek raktam volna, amikor a kezébe adtam?), miért nem névre szóló (azért, mert eszünkbe sem jutott, hogy névreszólóan csináljuk), miért ilyen egyedi a szövege, ki sem derül belőle, hogy esküvői meghívó (de elég egyértelmű, mert mi adjuk át a meghívottaknak, akik tudják, hogy nyáron házasodunk), és csak folytatta, hogy miért van rajta ez, az miért nincs rajta. Én már majdnem sírtam, hogyha ennyire nem tetszik neki, akkor miért nem azelőtt szólt, hogy kinyomtattuk az összeset? Aztán megkerestem az ő meghívójukat, mert megőriztek egyet, és mit ad Isten, az sem névreszóló, azt sem borítékban adták át (édesanyám mondta), erre csak annyit mondott apukám, hogy nem is azért kritizálta a miénket sem. Hát akkor miért? De erre már nem válaszolt.

A legújabb, amibe beleköt, hogy a násznép nem egyszerre fog vonulni a lagzi helyszínére, látszik, hogy nem voltam esküvőn, hanem mindenki külön-külön. Én ezt nem teljesen értem, mert a szülőfalumban lesz a templomi esküvő, azután közös fotózás, amin mindenki rajta lesz, és indulunk is a lagzi helyszínére. Egyedül én tudnék hazamenni a családommal, az összes többi meghívott nem tudna hova menni, mert nem is ismerik a falut, de édesapám csak köti az ebet a karóhoz, hogy majd meglátom, hogy milyen keveredés lesz, ezért kellett volna egy térképet is mellékelni a meghívóhoz. Kész.

Eddig semmire nem mondta, hogy tetszene neki. Se a ruhámra, se a cipőmre, se a gyűrűkre, semmire. Minden ugyanolyan rezignált arccal néz végig. Engem ez úgy bánt. Legalább egy kicsit érezném, hogy velem örül. Tudom, hogy férfi és ő máshogy van bekötve, de azért amikor meglátott a menyasszonyi ruhámban (mert megvettem, kiárusítás volt), akkor azért jól esett volna, ha annyit mond, hogy de gyönyörű vagy kislányom, ehelyett annyit kérdezett, hogy ez még nincs méretre igazítva? Hát persze, hogy nem volt mert októberben vettem, az esküvő meg most júliusban lesz. És ennyivel el volt intézve.

Így fejezi ki, hogy szerinte nem jó ötlet az esküvő? Másra már nem tudok gondolni. De akkor miért nem mondta ezt akkor, amikor az eljegyzés előtt "engedélyt kért" tőle a vőlegényem a lánykérésre? Vagy miért nem mondja most, hogy ne házasodjunk? Persze attól, még házasodnánk, de akkor legalább tiszta sor lenne a dolog. Mit tehetnék?

Tudom, hogy felnőtt vagyok, és nem kellene ilyenekkel foglalkoznom, de a vőlegényem után számomra a szüleim a legfontosabbak. És én úgy képzeltem el, hogy majd velem együtt ünnepelnek. De majd ez lesz az esküvőkor is? Hogy édesapám mindent kritizál majd, meg fapofával végig üli az egészet?