Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hány éves korban ideális férjhez menni/megnősülni? - Te hány éves voltál, illetve hogy terveznéd?
Az terveztem, hogy 18 évesen elkezdem a főiskolát,közben megismerem életem párját, 23 éves korom küröl lediplomázok, elkezdek dolgozni utána/közben, és úgy két év múlva, maximum öt férjhez megyek, közben felépítve a közös jövőt, hogy legyen mire gyermeket vállalni lehetőleg 30 éves korom előtt.
Ehhez képest, itt vagyok 23 évesen, dolgozom főállásban, levelezőn tanulok (volt egy szakváltás közben), otthon lakom, és kettő kerek hónapja van párom. :) Szóval bőven csúszik.
Azt gondolom egyébként, hogy nem kell belőni ideális kort, akkor jön el az ideje, ha a felek úgy érzik le tudják élni egymás mellett az életüket, képesek megalapozni a közös jövőjüket, nem a semmi közepén a csodára várva házasodnak össze, hogy majd csak lesz valami. Nem azt mondom, hogy míg autó, ház, nyaraló nincs ne kösse be senki a fejét (főleg, hogy ez kis hazánkban örökölt vagyon híján egyelőre megvalósíthatatlan fiatalon), de ésszel házasodjunk, és tervezzünk előre.
Ha már mindenképp meg kell határozni egy intervallumot, akkor úgy 23-30 éves kor köztre lőném be a korosztályt, de csúszhat felfele, és természetesen lefelé is.
Mintha én írtam volna az előzőt! :-) Amit még hozzáfűzök:
22 évesen szakot váltottam, közben megismerkedtem egy sráccal, összköltöztünk, diplomáztam, közben ó megcsalt egy barátnőmmel, szakítottunk amikor 26 voltam. Terveztem ám én a házasságot 25 éves koromra is! :-)
Most vagyok 28 és tűnik jövőre összejön a házasság :-)
Ember tervez, Isten végez...
Nincs olyan hogy ideális kor:Van aki korán nősül vagy megy férjhez,és működik neki.Van aki későn áll az oltár elé..
Én soha nem terveztem,hogy férjhez menjek.Sosem vágytam nagy lagzira,esküvői ruhára.
Mégis 20 évesen mentem férjhez első alkalommal.Nem sikerült.Majd másodjára 28 évesen mentem férjhez.Sajnos ennek is vége lett(özvegy lettem) és jövőre megyek férjhez 39 évesen harmadjára..Sosem tervezek,de mindig úgy alakul az életem,hogy átélem ezt a pillanatot..
szerintem sincs ideális kor, nagynénémék 20 éves korukban házasodtak- lehet h 22 mai napig együtt vannak 50 évesek kb. Anyám 2x elvált de úgy tűnik a mostani férj a befutó- akivel 35 éves korukban házasodtak össze.
Én 22 vok, és 4 éve van párom, most fogok diplomázni, gondolom ha lesz állásom, lesz esküvő is, bár annyira nem sietjük el a dolgot, sztem 25-27 éves koromban is ráérünk, ha akkor is úgy gondoljuk, h ez jó lesz így, bár a párom addigra már bőven 30-on felül lesz, szóval ki tudja...
Az ötéves kislányom mostanában tervezi az esküvőjét velem. :D
Amúgy nincs olyan ,hogy ideális, akkor házasodj meg amikor úgy érzed készen állsz rá.
Nincs ideális időpont. Vannak jól működő házasságok, amelyek 20-22 évesen jönnek létre, meg vannak szintén jól működők, amelyek 35-40 éves korban. Nincs rá szabály.
Én pl. nem fogok megházasodni, nem azért, mert az rossz dolog, hanem azért, mert nekem nem való.
Terveztem:
16-17 évesen megismerkedtem volna a Nagy Ő-vel, 20-21 évesen házasság, 22-23 évesen gyerek.
Ehhez képest itt vagyok 22 évesen és a Nagy Ő-meg valahol el van veszve, illetve remélem már keresgél :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!